Turbuly Lilla: Sakkóra – artisztikus kivitelben
Veszprémi Táncműhely: Porcelán – KRITIKA
...mindenben a mívességre, az artisztikumra törekedtek, és közben éppen a lényeg lúgozódott ki az egészből, és maradt valamiféle, az életben nem nagyon létező párkapcsolati kirakat. Talán az is jót tett volna az előadásnak, ha egy kicsit ironikusabban tudnak ránézni mindarra, amiről szólnak.
Veszprémi Táncműhely: Porcelán – KRITIKA
...mindenben a mívességre, az artisztikumra törekedtek, és közben éppen a lényeg lúgozódott ki az egészből, és maradt valamiféle, az életben nem nagyon létező párkapcsolati kirakat. Talán az is jót tett volna az előadásnak, ha egy kicsit ironikusabban tudnak ránézni mindarra, amiről szólnak.
Sakkóra éppen nincs a Veszprémi Táncműhely első bemutatóján, van viszont egy szépséges, faragott sakk-készlet. Fekete-fehér. Ahogy a színpadkép is: fehér asztal, fehér porcelán étkészlet, és egy életnagyságú, vagy talán még annál is nagyobb fekete oroszlán. Hófehér ruhák. Ladányi Andreáé a sakk-készlethez hasonló gyönyörűség. A színlapot látva aztán kiderül, hogy mindez, a kortárs táncszínpadon szokatlan stílusmutatvány az ismert stylist, Lakatos Márk munkája. A sakkóra pedig úgy jön ide, hogy az előadás – ahogy ezt a duettek egy házasságból alcím el is árulja – egy házaspár együtt- és egymás mellett éléséről, házasságuk különböző szakaszairól, kapcsolatuk alakulásáról szól. Valahogy úgy, ahogy a sakkóra működik. Ami, ugye, úgy egy óra, hogy kettő, és mivel járni mindig csak az egyik fele járhat, örökös asszimetriára ítéltetett.
Krámer György és Ladányi Andrea
Bár a férfi-nő kapcsolat a kortárs táncszínpadok esetében is örök téma, az, hogy egy középkorú (házas)pár történetét dolgozzák fel, már jóval ritkább. Bár most, ahogy a történet szót leírtam, eszembe villant, hogy mit mondott Ladányi Andrea pár évvel ezelőtt, az emlékezetes BL kapcsán egy szakmai beszélgetésen arra a kérdésre, hogy van-e a darabnak története: „Nincs történet, csak létezés van". Szóval egy középkorú pár létezését. Amelyben hol az egyikük, hol a másikuk ül fel annak a bizonyos (nyilván a kapcsolaton belüli erőviszonyokat is jelképező) oroszlánnak a hátára. Amelyben a címadó porcelán étkészletet ugyan senki sem töri össze, pedig lehet, hogy néha jobb lenne, mint kimért távolságtartással ülni a fehér asztal mellett. És amelyben az a bizonyos két óra néha mégis megpróbál egyszerre járni, de annak sem lesz jó vége.
A táncot vetített animáció egészíti ki: tearózsák úsznak a háttérben, egy vetített női arckép, férfi és nő profilja rajzolódik ki, néha a két táncos árnyéka is belép a képbe, majd koponya-CT villan fel többször, Rorschach-tesztre emlékeztető ábrák, mikroszkóp alatt úszkáló sejtek sorjáznak. Bár a színlap zeneszerzőként Borlai Gergőt tünteti fel, a kortárs zene klasszikussal keveredik.
Hogy miért nem lesz ebből a több eszközzel, két szemszögből elmondott, ha akarjuk, több-kevesebb pontossággal össze is rakosgatható történetből valódi létezés, annak részben éppen ez a túlságosság az oka. Hogy mindenben a mívességre, az artisztikumra törekedtek, és közben éppen a lényeg lúgozódott ki az egészből, és maradt valamiféle, az életben nem nagyon létező párkapcsolati kirakat. Talán az is jót tett volna az előadásnak, ha egy kicsit ironikusabban tudnak ránézni mindarra, amiről szólnak. Néha ugyan azt érzi az ember, hogy már-már ezt teszik, mert azért azt nem lehet véresen komolyan venni, amikor Krámer György, mint a lovasbemutatókon a lóra, felugrik az oroszlán hátára. De aztán a folytatás elbizonytalanít, és még az is megfordul az ember fejében, hogy az alkotók szándéka szerint ezt itt tényleg komolyan kellene venni és szó sincs ironikus olvasatról. De ugyanez az érzés kísért az egymásnak írt levelekből felolvasott szóvirágfüzért hallva is.
A mozgásanyagban a kortárs tánc, a pantomim és a balett elemei is megtalálhatók. Természetesen nagy a különbség a két táncos, Ladányi Andrea és az elsősorban koreográfusként dolgozó Krámer György vállalásai és teljesítménye között. Utóbbi inkább pantomimszerű elemekből és néhány ismétlődő lépésből építkezik. Ladányi Andrea még a fehér nagyestélyit is megtáncoltatja, tartásával, eleganciájával ebben a korábbi munkáihoz képest művibbnek ható közegben is megtalálja a helyét.
Adódik a gondolatkísérlet: hántsuk le a külsőségeket erről az előadásról. Képzeljük el mindennapi tárgyak között, egyszerű ruhában, oroszlán és úszkáló tearózsák nélkül. Kevésbé lenne látványos, az igaz. De talán nem is ezekre figyelnénk, nem erről szólna elsősorban ez az írás sem, hanem arról, hogy átjött-e a színpadon az a bizonyos emberi történet vagy létezés, vagy sem. Ha egy előadásban van elég erő ahhoz, hogy átjöjjön, akkor a külsőségeken keresztül is átjön. Ha nincs, akkor a külsőségek sem takarhatják el ezt a hiányt.
Porcelán (Veszprémi Táncműhely)
Zene: Borlai Gergely. Stylist: Lakatos Márk. Videó: Szöllőssi Géza, Bánki Ákos. Készítette és előadja: Ladányi Andrea és Krámer György.
Nemzeti Táncszínház, Refektórium, 2013. május 23.
