Szoboszlai Annamária: A szépség igézetében
Magyar Nemzeti Balett: Öt tánc – KRITIKA
A pazar mozgásanyag és a színvonalas táncosi munka talán még a hitehagyottakat is képes meggyőzni arról, hogy a klasszikus balett-táncos képzettség nem feltétlenül jelent egyet a szépen kiművelt test üres esztétikájával, s hogy a szépségnek (villantsa akár lírai, tragikus, vagy éppen derűs ábrázatát) helye van a kortárs művészetben.
Magyar Nemzeti Balett: Öt tánc – KRITIKA
A pazar mozgásanyag és a színvonalas táncosi munka talán még a hitehagyottakat is képes meggyőzni arról, hogy a klasszikus balett-táncos képzettség nem feltétlenül jelent egyet a szépen kiművelt test üres esztétikájával, s hogy a szépségnek (villantsa akár lírai, tragikus, vagy éppen derűs ábrázatát) helye van a kortárs művészetben.
A 2013 márciusától az Operaház „testvéreként" működő Erkel Színházban mutatta be modern balett estjét a Magyar Nemzeti Balett. A bemutatót követően még hét estén keresztül látható, Öt tánc címet viselő műsor – David Dawson, Wayne Eagling, Lukács András művei mellett – neves Kylián-koreográfiákkal, valamint Wagner- és Mozart-művek élő zenei előadásával csábítja a nézőket. Összesen nyolc alkalommal kettős, illetve hármas szereposztásban lép színpadra a Nemzeti Balett ötvenegy táncosa. Az est első felének lágyságára, drámaiságára, illetve föltartóztathatatlan körforgására (A napfény természete – David Dawson, a Duett – Wayne Eagling, az Örvény – Lukács András) a Petite Mort és a Hat tánc (Jirí Kylián) szofisztikált dekadenciája és pajzán erotikája felel. Az öt egyfelvonásos közül kettő újdonság a Nemzeti Balett műsorán (a Duett és a Petite Mort), a többi már korábban műsorra került.
Hat tánc / Fotók: Csibi Szilvia és Nagy Attila
A napfény természetében május 26-án (vasárnap) színre lépő Pap Adrienn és Liebich Roland kettősének jellemző vonása a rebbenékenység, a könnyedség. Kitűnik a táncosok jártassága a modern technikában, David Dawson koreográfiájának szüntelen éteri áramlása mégsem tud maradéktalanul megmutatkozni a két test viszonylatában. Az emelésekben, átfordításokban gazdag, izgalmas mozgásanyag azt a képzetet kelti, mintha a táncosokat – elsősorban is a táncosnőt – a levegő láthatatlan erői tartanák szüntelen mozgásban, ezért hatnak zavaróan a térben hol különböző, hol egymáshoz visszavezető utakat bejáró táncosok röpke megtorpanásai egy-egy újabb találkozó, újabb együttlét előtt. A Max Richter zenéjére komponált darab ennek ellenére bekúszik a néző bőre alá, és tiszta, nemes szépségével bizserget.
Hat tánc
Wayne Eagling Wagner Trisztán és Izoldájára készített koreográfiáját, a Duettet Aliya Tanykpayeva és Cserta József mutatta be. A középkék háttér előtt sötét sziluettként jelenik meg Trisztán és Izolda. Az Eagling-darab korábbi feldolgozásaitól eltérően ezúttal egy, a színpad jobb első felében helyet foglaló énekesnő kíséri a táncot, tolmácsolva Izolda szerelme halálán érzett fájdalmának hangjait. A klasszikus balett alapokra erősen építő, mozgásanyagában modern elemeket is felsorakoztató koreográfia elsősorban a látványos emelésekkel vonja magára a figyelmet, de a virtuozitás is csak akkor érdekes, ha a szereplők képesek önmagukból felépíteni, s minden egyes sejtjükön át sugározni a szemünk előtt zajló drámai történést. Ennek hiányában a néző érdeklődése könnyen lankad, vagy – mint esetünkben – a tánc, a mozgás helyett fókuszpontjába az énekes helyeződik. Aliya Tanykpayeva táncában kevésbé tud zengeni a modernebb táncnyelv, a néző döccenéseket érezhet benne. Így a kettős minden pontosság ellenére steril marad.
Lukács András koreográfiája, az Örvény nyolc táncospárjával, illetve szólótáncosaival, Kozmér Alexandrával (a szerepet korábban Bacskai Ildikó táncolta) és Bajári Leventével megemeli az est első felét. A Philip Glass zenéjére komponált repertoárdarab legfőbb szervezőereje a koreográfus erős, érzékeny muzikalitása. Különös, hogy amennyire mozgalmas és fokozódó dinamikájú a megszakíthatatlan (spirál)forgásba kényszerülő testek, karok, lábak keltette kép, éppannyira hordoz magában valamiféle kitartó, harcos monotonitást is. De ez a monotonitás szerencsére nem az unalommal, hanem az időnélküliségben születő szépséggel jegyződik el. Kozmér Alexandra izgalmas, lüktető táncos egyénisége és Bajári Levente szuggesztív előadói jelenléte sodorja tovább és tovább a darabot, amely az örvénylést a térforma-váltásokkal tovább tágító nyolc pár révén igazán zsongítóan hat a nézőre, de a hangulatteremtésnél messzebbre nem lép. Persze, ez sem kevés. Az órák című filmből származó zenére (Virginia Woolf írónő öngyilkossági jelenetének aláfestő zenéjére) komponált koreográfia nem hogy a mélybe húzna, hanem egyenesen a magasba von.
Petite Mort
Igazi jutalomdarab lehet a Nemzeti Balett táncosi számára az est második felében bemutatott két Jirí Kylián-koreográfia. Taps tekintetében mindenképp. A Hat táncot korábban már táncolta az együttes, de a Petite mort először szerepel hazai színpadon. Utóbbi elegáns dekadenciájával hatásos felütése az est második felének. Hat, a női fűzőhöz hasonló ruhadarabot viselő férfi táncos mint félistenek serege háttal nekünk, magasba tartott karddal a kezében érkezik a színpadra. Két suhintás előre, kettő hátra, és a kard a földre kerül, hogy aztán a táncosok – lábfejükkel irányítva a fegyvert – megforgassák azt előbb a markolata, majd a hegye körül, míg lábujjaikkal fölemelve újra kézbe nem veszik. Miközben a gondos, kidolgozott tárgyanimáció révén egyre árnyaltabb fogalmat nyerünk arról, mit is jelent egy férfinak a kardja, vagyis amíg ezt a szépséges, méltóságteljes (de iróniától sem mentes) néma erődemonstrációt figyeljük, megszólal Mozart zongoraversenye (No. 23.). A hat táncosnő színrelépésével teljesedik ki Kylián pikáns játéka férfi és nő között. Akkor már együtt tapasztalják a kard lágyságát és keménységét, s a kard már-már világmagyarázó jelképpé válik, csakúgy, mint a Hat tánc rizsporos parókái. Az előbbi a valódi erő mibenlétét, utóbbi a személyiséget, és a mindennapi tettek komolyságát teszi idézőjelbe. De bármennyire is gyönyörködjünk a Petite mort frivol érzékiségében, vagy a Hat tánc vaskos pajzánságában, a Kylián írta mozgásanyag nem engedi elfelejteni, hogy színpadán (a színpadon) mindenki báb, s hogy ilyen bábok vagyunk magunk is ebben a földi karneválban. A Hat tánc révén igazi közönségdarabbal bővült (újra) a Nemzeti Balett repertoárja. A pazar mozgásanyag és a színvonalas táncosi munka talán még a hitehagyottakat is képes meggyőzni arról, hogy a klasszikus balett-táncos képzettség nem feltétlenül jelent egyet a szépen kiművelt test üres esztétikájával, s hogy a szépségnek (villantsa akár lírai, tragikus, vagy éppen derűs ábrázatát) helye van a kortárs művészetben.
Öt tánc – Modern balettest (Magyar Nemzeti Balett)
A napfény természete
Zeneszerző: Max Richter. Koreográfus: David Dawson. Táncolja: Pap Adrienn, Liebich Roland.
Duett
Zeneszerző: Richard Wagner. Koreográfus: Wayne Eagling. Táncolja: Aliya Tanykpayeva, Cserta József.
Örvény
Zeneszerző: Philip Glass. Koreográfus: Lukács András. Szólót táncol: Kozmér Alexandra, Bajári Levente.
Petite Mort
Zeneszerző: Wolfgang Amadeus Mozart. Koreográfus: Jirí Kylián. Táncolja: Boros Ildikó, Felméry Lili, Bakó-Pisla Artemisz, Sarkissova Kristina, Kerényi Miklós Dávid, Majoros Balázs, Bakó Máté, Apáti Bence, Jellinek György, Kekalo Jurij.
Hat tánc
Zeneszerző: Wolfgang Amadeus Mozart. Koreográfus: Jiri Kylián. Táncolja: Rotter Bianka, Gikovszki Sznezsana, Pazár Krisztina, Komarov Alaekszandr, Koháry István, Medvecz József, Taravillo Carlos, Tóth Barbara, Higgins Jaclyn Ann, Szigeti Gábor, Szegő András, Molnár Dávid, Tabbouch Ali Viktor.
Erkel Színház, 2013. május 26.
