Szoboszlai Annamária: Az üvegtörés meg a jó esztendők
Győri Balett: Áttörés – KRITIKA
A Győri Balett fesztiválnyitó estje az Áttörés címet viseli. Annak találgatásába most nem bocsátkoznék, hogy egész pontosan miféle áttörésről beszélünk, hogy min lépett túl, miféle gátakat szakított át a társulat vagy az egyes táncosok.
Győri Balett: Áttörés – KRITIKA
A Győri Balett fesztiválnyitó estje az Áttörés címet viseli. Annak találgatásába most nem bocsátkoznék, hogy egész pontosan miféle áttörésről beszélünk, hogy min lépett túl, miféle gátakat szakított át a társulat vagy az egyes táncosok.
Győrben élmény a tánc és a táncfesztivál. Nem mintha máshol, mondjuk, Budapesten a nézők ne örvendenének egy új, minőségi táncest láttán, de – s talán ez csak jelen sorok írójának szubjektív és a valóságot teljes mértékben le nem fedő megítélése – ennek a városnak a jóindulatú, támogató közegében alkotóként élni nagyon jó lehet. (Feltételezem, nem csak az évnek a IX. Magyar Táncfesztivál jóvoltából pirosra színezett napjain.) Táncolj és mosolyogj! - így a fesztivál egyszerű jelmondata; a megnyitón erre szólít fel Kiss János igazgató, erre a sok színes plakát is. És a Győri Balett társulatának fiatal művészei már táncolnak is, és mosolyognak ránk a vászonról a felvezető kisfilmben. Olyan szokatlanul ártatlan a kérés – táncolj és mosolyogj – és a kisfilm, hogy a szőrös szív eleinte eldönteni sem tudja, hogy további bundakabáto(ka)t vegyen magára, vagy magát megadva vedleni kezdjen.
A Győri Balett fesztiválnyitó estje az Áttörés címet viseli. Annak találgatásába most nem bocsátkoznék, hogy egész pontosan miféle áttörésről beszélünk, hogy min lépett túl, miféle gátakat szakított át a társulat vagy az egyes táncosok. Ami bizonyos, hogy már az est első darabja, a Velekei László koreografálta Kodály nyilvánvalóvá teszi, hogy egy remek formában lévő győri társulatot látunk kiemelkedő táncosi teljesítményekkel és magabiztos koreográfussal. A kezdőkép hat táncosnőjét és hat táncosát kékesen derengő fény vonja egylényegűvé. Talán már ekkor fölsejlik a háttérben az a térhasználat, mozgás és látvány szempontjából is meghatározó rámpa, mely aztán az előadás hátralévő, döntő részében vörös tömegével majd értelmezés után kiált. A váltakozó felállásban táncolók elsősorban klasszikusbalett-anyagra épült modern „társas" balettet mutatnak be, mely bizonyos elemeiben – elsősorban a térforma, de olykor a csoportlélektan, a hagyományos társas kapcsolatok tekintetében (értsd: például férfitánc, nőtánc) – ízléssel merít a magyar népi hagyományból is. Az eredmény egy fokozódó dinamikájú, a hangulat és a színre vitt érzésvilág tekintetében tág regiszterű, embert próbáló táncmű látványos emelésekkel, talajmunkával, a testek expresszív hullámmozgásával, lágyságával vagy épp élesre törtségével. A figyelem elsősorban férfi és nő – s a nemeken túl ember és ember – kapcsolatára irányul. Nyitva marad azonban a kérdés, hogy Kodály, illetve a felcsendülő zeneművek, a női énekhangon felvételről elhangzó népdal és a fent leírt mozgásanyag pontosan milyen relációban áll a már említett vörös rámpával, melyre felkapaszkodnak, melyről lecsúsznak a táncosok. A nézői asszociáció ugyan beindul, hisz a mozdulatlan rámpa/lejtő, illetve a rajta felfelé vagy lefelé mozduló test képe beszél a nehézségek legyőzéséről, s beszél a legyőzetésről, a megadásról, a sorsról is, de a koreográfia helyenként túl absztrakt ahhoz, hogy bizton fölfejthetnénk, hogy a Kodály előtti tisztelgésen túl mi jelentett további inspirációt a koreográfus számára, mi a voltaképpeni témája a darabnak. Ezen a ponton a táncos jelenlétének a minősége – emberi, érzelmekkel teli jelenléte – tudja tovább gördíteni a nézőt.
A nemzetközileg is elismert horvát koreográfus, Leo Mujić nem először dolgozik magyar együttessel, készített koreográfiát – egyebek mellett – a Pécsi Balett, illetve az Magyar Táncművészeti Főiskola végzős osztálya számára. A mostani darab, Az üvegház mozgó csillárokkal, pezsgőspoharakkal, intenzív színészi játékkal és végül égi (hó helyett) papírpelyhekkel teremt teljes, emlékezetes színházi élményt. A darab felépítése, dramaturgiája úgyszintén a színházjelleget erősíti. Gyurmánczi Diána, Az üvegház hősnője koktélruhára emlékeztető dresszben érkezik a függönnyel sávnyira szűkített színpadra. Beléptét erős hanghatás – szilánkjaira hulló tükör/üveg zaja – előzi meg, betöltve a termet, és váratlanságával porrá zúzva az érzékenyebb nézőt is. Majd újabb – ezúttal csendes, ellenben fénnyel bíró – elem húz magával az üvegházba: ódon vámpírfilmek műfajkötelező díszleteleme, a többágú, gyertyatartós csillár tűnik a szemünkbe, amint a táncosnő szétnyitja/dúlja a színpad hátsó részét addig sötétben tartó drapériát. A tizenöt, egymás alatt-fölött több sorban elhelyezett, sejtelmesen pislákoló csillár már önmagában is nyomasztó. A feszültséget csak tovább növeli a színt egyszeriben betöltő nagyszámú tánckar vibrálása. Mindenhol történik valami, mikrojelenetek vonják magukra a figyelmet, s időnként egy-egy, a padlón figyelmeztetően koppanó spicc-cipő. Bizonyosan bálban vagyunk. A hősnő tálcával, s a tálcán egyre gyűlő poharakkal a kezében dermesztő lassan szeli át a termet. Majd eltűnik a színfalak mögött, de láthatatlanul is jelen van a szolgálatát a kövön bevégző kristály csörömpölésében.
Egy, az üvegházból kitörni vágyó, de a kitörésre a módot sehogy sem lelő lélekről – az intenzív és érzékletes színészi játék mellett – a koreográfus a tárgyi megsemmisülés révén beszél érzékletesen. Mikor azonban a hősnő elkeseredésében ordítva szaggatja a színpadot határoló függönyöket, akkor a darab addig fölépített finomszerkezete is repedésnek indul, majd csaknem kettétörik a későbbiekben elhangzó idézetek táncot (felül)értelmezni akaró – de felesleges – súlyától. „Lettem, ami lettem, de nem azért, mert másképp nem tehettem" – így az idézet, az internet keresője szerint Markó Béla kézdivásárhelyi író, szerkesztő, politikus tollából. A kész, kívülről kapott gondolatoktól egyensúlyából kizökkentett – bár koreográfiailag, technikailag mindvégig biztos kézben tartott darab az égi pelyhek áldásos könnyűségében talál csak rá újra a hozzá illő táncszínházi nyelvre, noha a fehér papírforgács inkább tűnik látványos porhintésnek, az addig látottak „megédesítésének", mint tudatos és jól átgondolt – s nem utolsósorban indokolt – művészi eszköznek. A klasszikus balettre, technikára építő koreográfia táncosait ez esetben is elismerés illeti, különösen a szólistát, Gyurmánczi Diánát, aki valódi hőse, „arca" tud lenni ennek a különös bálnak.
Kiss János kérésének ezek után könnyű eleget tenni, az ember mosollyal az ajkán ül be a Budapestre visszaszállító kisbuszba, s ha táncra nincs is hely, azért csak megmozgatja a lábát, mert az ülés, van, hogy zsibbasztó.
Áttörés (Győri Balett)
KODÁLY
Zene: Kodály Zoltán. Asszisztens: Kara Zsuzsanna. Színpadkép: Vidos Tibor. Jelmez: Baracsi Orsolya. Fény: Szabó Attila. Koreográfus: Velekei László.
AZ ÜVEGHÁZ
Zene: Vitali, Philip Glass, F. Schubert. Asszisztens: Kara Zsuzsanna, Fuchs Renáta
Színpad, látvány: Ivan Kirinčić. Jelmez: Baracsi Orsolya. Fény: Leo Mujić, Hécz Péter. Koreográfus. Leo Mujić.
Táncolják: Berzéki Melinda, Gyurmánczi Diána, Hancz Alexandra, Hardi Beatrix, Matuza Adrienn, Szalai Emese, Szalai Judit, Szendrei Georgina, Tüű Barbara, Alexey Dolbilov, Artem Pozdeev, Csősz Kristóf, Daichi Uematsu, Horváth Kada, Horváth Krisztián, Jekli Zoltán, Kiss Attila, Pátkai Balázs, Sebestyén Bálint, Szanyi Tamás.
Győri Nemzeti Színház, 2013. június 17.
