Varga Kinga: Hitler-bajusz Disznóországban
Schweinland (MU Terminál Évadnyitó) - KRITIKA
...az elnyomottak, az alárendeltek nők, ők azok, akiket életre kell hívni, be kell idomítani, az előadásban a hatalmi helyzet mindig a férfiaknak adatik meg, a nők a kiszolgáltatottak. A szoptató anyát és a szabadság allegóriáját mégis nők formálják meg, vagyis az eszmeiség, az erőadás szintjén azért van szerepe a nőnemnek is.
Schweinland (MU Terminál Évadnyitó) - KRITIKA
...az elnyomottak, az alárendeltek nők, ők azok, akiket életre kell hívni, be kell idomítani, az előadásban a hatalmi helyzet mindig a férfiaknak adatik meg, a nők a kiszolgáltatottak. A szoptató anyát és a szabadság allegóriáját mégis nők formálják meg, vagyis az eszmeiség, az erőadás szintjén azért van szerepe a nőnemnek is.
Schweinland, azaz Disznóország. A beharangozó brosúrák és ajánlók sejtetni vélik, az előadás pedig egyértelművé teszi: a térbeli lehatároltságra utaló cím a mai Magyarországgal azonosítható be. Az alkotók nem hagynak kétséget kritikus viszonyulásukról, amely egyébként nem is meglepő Gergye Krisztián nevét látva, aki most dramaturgi funkciót lát el amellett, hogy a hat táncosnak ő az egyike, a koreográfia Fejes Ádám munkája, aki szintén táncol a produkcióban.
A tánctérben összesen hat táncost látunk, három lányt és három fiút, tehát kis csapatról van szó. A hangvétel gúnyos-szatirikus, a közönség veszi is a lapot, sokszor felnevet. A zene, ahogy a kiírásban is szerepel, montázs, hangeffektusok, angol, német, orosz, magyar prózai szövegek és zenei betétek váltják egymást, festik alá a történéseket. Az előadás legnagyobb erénye a képekben fogalmazás. A kezdés és a zárás egy-egy kimerevített pillanat, kifejező kompozícióval. Először egy lavórban fekvő összekuporodott, meztelen férfi-csecsemőt látunk, aki táncos társnője, vagyis anyja melléből táplálkozik, még a tej is kifolyik a száján, egy másik táncosnő a háttérből segédkezik. A végén a magyar zászlót magasra emelő, nem teljesen félmeztelen, mert elől kapcsos melltartóját még csak kikapcsolva hordó, de nem levető nőalak áll meg diadalmasan a színpad elején, hátrahagyva társait, akik más nemzetek zászlaját tartják, köztük az Amerikai Egyesült Államokét vagy Romániáét. Ez utóbbi mint ötlet, mint kivitelezés és mint hatásos befejezés egyként kiválóan állja meg a helyét.
Fotók: Kővágó Nagy Imre / forrás: facebook.com/muterminal
A köztes részben statikusság és dinamikusság váltogatja egymást, kötöttebb helyzetből indulva ki és/vagy oda érkezve, miközben felszabadultabb, egyszerre történő mozgássorozatokat is láthatunk. A második képben a hat táncos közvetlenül elénk járul, fehér ruhában, fehérre festett arccal egymástól egyenlő távolságra áll meg nyomasztó hangzúgásra, majd szép lassan interakcióba lépnek egymással, akár még testi értelemben véve is, ruhától megszabadultan. Az egyik lány lábán észrevesszük, hogy kötél csimpaszkodik, vagyis meg van béklyózva, aztán ismeretlen erő a kötélnél fogva hátrahúzza, majd a kötélen rángatást egyik fiú társa veszi át. Teljes a káosz, miközben hírtévés emblémájú mikrofonjával egy táncos riporter lány a résztvevőket meginterjúvolja – a mikrofont jellemzően az altájékhoz irányítva. A fejjel lefelé, a kötélen lógó lány és az ezt létrehozó környezet hosszú másodpercekig kimerevített képként tárul elénk.
A jellegzetes utalások és ismétlődések vonatkoznak bálványimádásra, bálványdöntésre, diktatórikus, egyszemélyes irányításra, ehhez látunk Hitler-bajuszt (a szórólapon is ez szerepel), hallunk hozzá orosz beszédet hangszóróból, a kommunizmus szót morzsolva szét, és tisztán értjük, ahogy az egyik férfi szereplő kimondja, hogy ez itt Budapest, ami Magyarország fővárosa (the capital of Hungary), halljuk azt is, hogy prime minister és azt is, hogy president. Aztán váratlanul vidámabb zene következik, a táncosok is mosolyognak, fehér lepedőkkel lejtenek körbe-körbe. Sok mindent jelenthet ez, az enyhülés látszatát, a hajdani reményeket, hogy most majd jobb lesz.
A táncosok fehér ruhájából egy idő után már csak az alsóneműjük marad (időnként azért azt is levetik), de aztán lassacskán új ruhadarabok jelennek meg rajtuk, jellegzetesen árcédulával. A fiúkon focimez (sort nélkül, alsónadrággal), a lányokon különböző színű top, farmerszoknya és dzseki, a fiúk öltöztetik őket, egyenlények, pillanatokra próbababák. A fiúkból aztán kitör az ösztönlény és az általuk megteremtett alakokat megkívánják, ideig-óráig ellenállásba ütköznek, majd mintha mégis célba érnének, de azért attól megkímélik a közönséget, hogy ezt egyértelműen a tudtukra hozzák, és ez esetben megmaradnak a színház egyik jól kiaknázható tulajdonságánál: a sejtetésnél. Megint csak hatásos kép a már felöltöztetett három, éppen öntudatára ébredő próbababalány mértani középen elhelyezett mozgása, nem elkülöníthetően a kiváló arcjátéktól.
Azért az is figyelemre méltó, hogy az elnyomottak, az alárendeltek nők, ők azok, akiket életre kell hívni, be kell idomítani, az előadásban a hatalmi helyzet mindig a férfiaknak adatik meg, a nők a kiszolgáltatottak. A szoptató anyát és a szabadság allegóriáját mégis nők formálják meg, vagyis az eszmeiség, az erőadás szintjén azért van szerepe a nőnemnek is.
Az előadás közepe táján egy mozgalmasabb blokkban, az egyik fiú hirtelen előtör, és klasszikusbalett-mozdulatokkal, piruettekkel körbetáncolja a teret, de ezzel a többiekből semmilyen reakciót nem vált ki, ők monoton folytatják kortárs táncos mozdulatokból álló együtt mozgásukat, ahova a fiú szépen lassan visszatagolódik. Van abban valami megrázó, ahogy lötyögő fecske-alsónadrágjában ezeket a szép klasszikus mozdulatokat végzi. A balett és a kortárs tánc végül is jelentésüknél fogva párbeszédbe lép egymással, felvetve a balett – kortárs tánc, korszerűtlenség – korszerűség paradox problémáját. Az egyik, a történést leíró reklámanyagban ez olvasható: „egy harmadik férfi öncélú akrobatikus mozgássort hajt végre, hasztalan, üres frázis". Mit jelenthet ez? Valamire törekszik ez a fiú, de nem tudja elérni, vannak céljai, elhivatottsága, de a környezet visszarántja. Vagy: most nem azokat az időket éljük, amikor a művészet öncélúságára van szükség, hanem társadalmilag felelősséget kell vállalni. Komplexebb annál ez a probléma, mint hogy egyszerűen le lehetne írni. Éppen azért sikerült jól ez a részlet, mert a tenni akarást, a többre vágyást öncélúnak tűnő mozdulatsorral fejezik ki, míg a monoton kortárs mozdulat a posványba süllyedés, a földhöz ragadtság, a részvétel a pillanatnyi helyzetben megfelelője, tehát a jelentésmezők meg vannak keverve.
A Schweinland erőteljes, hatásos előadás, markáns véleményt fogalmaz meg, és ezt tehetséggel képviseli.
Schweinland (MU Terminál Évadnyitó)
Koreográfia, látvány: Fejes Ádám. Koreográfus-asszisztens, jelmez/kellék: Hoffmann Adrienn. Dramaturg: Gergye Krisztián.
Előadók: Asztalos Dóra, Barabás Anita, Gergye Krisztián, Fejes Ádám, Hoffmann Adrienn, Ruzsom Mátyás.
MU Színház, 2013. szeptember 13.
