Turbuly Lilla: Dominóelv
Bozsik Yvette Társulat: Préda – KRITIKA
Ha nem olvasnánk sem a színlapot, sem Bozsik Yvette nyilatkozatát arról, hogy az előadás inspirálója a Mars istent körülvevő kultusz, a rituális áldozati szertartások világa, a birodalmak bukása, nézhetnénk az előadást férfi és nő örökös magánháborújának, birodalmak helyett kapcsolatok fel- és leépüléstörténetének is.
Bozsik Yvette Társulat: Préda – KRITIKA
Ha nem olvasnánk sem a színlapot, sem Bozsik Yvette nyilatkozatát arról, hogy az előadás inspirálója a Mars istent körülvevő kultusz, a rituális áldozati szertartások világa, a birodalmak bukása, nézhetnénk az előadást férfi és nő örökös magánháborújának, birodalmak helyett kapcsolatok fel- és leépüléstörténetének is.
„Atyánk, kíméld megfáradt pannon népemet!" – fohászkodik Janus Pannonius a Mars Istenhez békességért című vers záró sorában. Erre a versre született Bozsik Yvette koreográfiája, a színlap szerint a Janus Pannonius Költészeti Alapítvány felkérésére. (Ilyen nevű alapítványnak nem találtam nyomát, valószínűleg a Szőcs Géza kezdeményezésére 2012-ben a Magyar Pen Club által létrehozott, kormányzati és magánforrásokból finanszírozott Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Díj Alapítványáról van szó.)
Azóta eltelt 550 év, és mi még mindig megfáradtnak érezzük magunkat, nem beszélve a folyamatos háborúskodásainkról, még ha szerencsére mostanában nem is fegyverrel zajlanak. De ha nem olvasnánk sem a színlapot, sem Bozsik Yvette nyilatkozatát arról, hogy az előadás inspirálója a Mars istent körülvevő kultusz, a rituális áldozati szertartások világa, a birodalmak bukása, nézhetnénk az előadást férfi és nő örökös magánháborújának, birodalmak helyett kapcsolatok fel- és leépüléstörténetének is.
Fotók: Horváth Judit / forrás: facebook.com/ybozsik
A díszlet (Vati Tamás munkája) hat, ember nagyságúnál nagyobb, pöttyök nélküli dominókockából áll, melyeket maguk a táncosok helyeznek át folyton, ide tesznek, oda csúsztatnak, vagy csak kibillentenek egyensúlyi helyzetükből. Így lesz belőlük fal vagy emelvény, ágy vagy koporsó. Többnyire szervesen kapcsolódnak az előadáshoz, de akad olyan jelenet is, amelyben szimpla háttérelemként vannak jelen a színpadon. Tejfehér felületük a világításnak köszönhetően időnként neonszíneket ölt, látványos, de hideg összbenyomást keltve. Az előadás színekben is gondosan megtervezett látványvilágában fontos szerep jut Juristovszky Sosa elsősorban fekete és fehér, néhány esetben földszínű jelmezeinek.
Fehérben többnyire a táncosnőket láthatjuk, feketében a férfiakat, de a színleosztás - ahogy köztük az erőviszony is - időnként változik. Tizenketten vannak, pontosabban öt plusz egyen mindkét oldalon. A férfiaknál Vati Tamás érettebb, de egyébként is különleges karaktere ez a plusz egy, a táncosnőknél pedig Valencia Jamesé. A barbadosi születésű táncosnő tánckultúrájában az afro-amerikai hagyomány is érződik, egy kifeszített, energiákkal telített íjra emlékeztet, és ezeket a képességeit a koreográfia jól használja, amikor szólókban, a többiek ellenpontjaként jeleníti meg. Mint például abban a látványos és dinamikus jelenetben, amellyel az előadás indul, és amelybe csak később, a dominósor mögül félig kiemelkedve „úszik be". Ahogy esetében megjelenik a saját tánchagyománya, úgy a többieknél is időnként néptáncos elemekre épül a koreográfia, de – hiszen mégiscsak prédára vadásznak – felfedezhetünk harcművészetekre utaló elemeket is.
Erénye az előadásnak a kifejezetten hozzá szerzett zene is. Philippe Heritier – aki rendszeresen együtt dolgozik a társulattal – folyamatosan részt vett a munkában, így nem csoda, hogy a néptáncos részekhez a népzenéből merített, a harcosabb jeleneteknél a dobok és az ütősök dominálnak, összességében pedig egységes hangulatú, markáns zenei világot hozott létre.
Bozsik Yvette pályafutását ismerve nem meglepő, hogy az előadás a versnek tartalmilag inkább megfelelő harcos-makroháborús olvasat mellett legalább annyira nézhető nemek közötti mikroháborúnak is. És az sem véletlen, hogy a szövegből éppen a préda szót emelte ki címnek, hiszen számos munkájában foglalkozik a nemek közötti harc, az egyenlőtlen kapcsolatok, az áldozattá válás kérdéskörével. A béke és a harmónia itt is csak néhány duóban, pillanatokra születik meg, rövid tűzszünet előfordulhat ugyan, de a háborúnak sosincs vége. Legalábbis addig nincs, amíg a háborúzók le nem rombolnak mindent maguk körül. Akkor nem marad más, mint a céltalan bolyongás, a játék a romok között. Ezzel zárul – váratlan hirtelenséggel – a Préda is: az élére állított dominósor egyszer dőlni kezd, és akkor nincs, ami megállítsa. Itt a táncosok maguk döntik egymásra a dominókat, aztán eltűnnek, maradnak a táncosnők. Mint gyerekek a játszótéren: csúszkálnak, kúsznak-másznak a romok között.
Revelációval felérő felismerésekhez nem segíti a nézőt a Préda, de egy színvonalas előadásban, látványosan, kiváló táncosokkal válaszolja azt a Janus Pannonius-i fohászra, amit már Madách is felelt: „a cél halál, az élet küzdelem", szóval ne nagyon reménykedjünk se Mars istenben, se megfáradt pannon népünk megkímélésében.
Bozsik Yvette Társulat: Préda
Zene: Philippe Heritier. Díszlet: Vati Tamás. Fény: Pető József. Jelmez: Juristovszky Sosa. Koreográfus-asszisztens: Soós Erika. Koreográfus: Bozsik Yvette.
Táncolják: Szent-Ivány Kinga, Vida Gábor, Fülöp Tímea, Vati Tamás, Valencia James, Gombai Szabolcs, Hasznos Dóra, Kalmár Attila, Samantha Kettle, Krausz Alíz, Székely Szilveszter, Vislóczki Szabolcs.
Nemzeti Táncszínház, 2013. szeptember 18.
