Antal Klaudia: A pillanat felnagyítása
Itt van Japán! (előadások a Nemzeti Táncszínházban) – KRITIKA
Itt volt Japán, és magával hozta a finom átmenetek, a megfontolt tempó és a szorongó test művészetét, a butoh-táncot. Itt volt Japán, és arra kérte európai nézőjét, szakítson egy estére felgyorsult életvitelével, állandó ingeréhségével, s helyette a test apró rezdüléseire figyeljen.
Itt van Japán! (előadások a Nemzeti Táncszínházban) – KRITIKA
Itt volt Japán, és magával hozta a finom átmenetek, a megfontolt tempó és a szorongó test művészetét, a butoh-táncot. Itt volt Japán, és arra kérte európai nézőjét, szakítson egy estére felgyorsult életvitelével, állandó ingeréhségével, s helyette a test apró rezdüléseire figyeljen.
Kripta - Ko Murobushi / fotók: Dusa Gábor
Az idén harmadik alkalommal megrendezett Itt van Japán! – Előadóművészeti Fesztivál keretében butoh, illetve a butoh műfajához közelálló táncelőadásokat láthattak a Nemzeti Táncszínház és a Trafó nézői. A fesztiválprogram legfontosabb előadója Ko Murobushi volt, aki a butoh egyik legismertebb és legelismertebb képviselője a világon. A szeptember 27-én a Nemzeti Táncszínházban bemutatott Kripta című előadása azzal foglalkozik, hogy hányféleképpen és hányféle dolognak képes az ember áldozatul esni, s vajon ki tud-e törni a rabság állapotából? Elsőként a saját testének lesz foglya a butoh-táncos Murobushi: a színpad közepén állva, levegővétellel küszködik. Látjuk és halljuk, ahogy a tüdeje szépen lassan felmondja a szolgálatot, s mellkasa összeszűkül. Aztán testének minden egyes izma görcsbe rándul, majd hirtelen elernyed. Ám a nyugalmi állapot nem tart sokáig, újra áldozatul esik az ember: most épp a környezetének. Lehetetlen feladatnak tűnik kitörni a színpadot köralakban megvilágító fényből: Murobushi újra és újra visszapattan a sötétség húzta láthatatlan falról. Végül leomlik a fal és az állati ösztöneinek hatalmába kerített táncos négykézlábra esik. Ketrecbe zárt tigrisként jár-kel a színpadon, feszegeti határait, de nem talál kiutat. Bele kell törődnie, a kriptából nincs kiút.
Morfium Nővér - Tohru Komatsu
Ko Murobushival másnap este rendezőként találkozhattunk, Tohru Komatsunak készített Morfium Nővér című koreográfiájában. Az elnyomás problematikája itt a női archetípusok megjelenítésén keresztül jelenik meg, a kérdés azonban most arra irányul, hogy milyen szerepekbe kényszerülnek a nők. A táncosnő Tohru Komatsu felmutatja ezeket a sztereotip szerepeket, de azonnal el is utasítja őket: hiába borítják be fehér lepellel, hiába húznak rá szoknyát, hiába várják el tőle, hogy szép legyen, ő ellenáll. A fehér lepel alól előkerül a fekete ruha, a szoknya alól a nadrág, és a széplány helyett a fogait hullató öreg nő képét idézi fel, majd fél pár piros cipőben sántító démonként hatalmába keríti a teret. Végül ott fekszik a földön leverten és megtörve, de már meztelenül, szerep nélkül, maga a nő.
Azonnali üzenet - Batarita
A fesztiválon nemcsak japán, hanem más nemzetiségű táncosok is felléptek. Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy hiteles-e, illetve képes-e ugyanazt a hatást elérni egy nem japán származású butoh-táncos? A Nemzeti Táncszínházban látottak alapján a válasz egy bizonytalan igen. Batarita Azonnali üzenet című produkciója Daiji Meguróval pozitív választ ad a feltett kérdésre. Előadásukban két, egymástól homlokegyenest eltérő kultúrát és történelmet képviselő szellemiség találkozik, és üzenetet vált. Azonnal kiderül, hogy a szemet szúró különbségek ellenére testük összhangban van egymással. Egymásnak feszülve a két test eggyé olvad: egymás támaszaivá válva többé már csak együtt képesek egészként létezni. Mikor hirtelen szétszakadnak, partra vetett halakként kapkodnak levegő után. Megpróbálnak önálló életet élni saját kis megvilágított szigetükön, azonban egymás nélkül mit sem érnek. Ezt találkozásuk pillanata is igazolja, mikor a legnagyobb harmóniában újra egyesülnek, és testük feszült, ideges remegését felváltja a nyugodt, harmonikus ringatózás.
Álomtöredék-tanulmányok - Lola Lince
Bataritáék előadásával ellentétben a mexikói Lola Lince Álomtöredék-tanulmányok című produkciójában a butoh filozófiájának csak töredékeit lehetett felismerni. A két este alatt bemutatott négy produkció közül ez volt talán a legkönnyebben befogadható, s egyben a leggyengébb előadás. Az európai néző szombat estére már levetkőzve magáról ideges türelmetlenségét, átadta magát a butoh szellemiségének, a koncentrált figyelemnek, a hétköznapoktól eltérő időszámításnak és az érzelmi feszültség finoman megkomponált mozdulatművészetének. Ebben az állapotban Lola Lince mozdulatainak intenzitása, a különféle hatásvadásznak tűnő eszközök – vörösen izzó fáklyák, csengettyűs uszály – használata értetlenséget szül, az előadás utolsó jelenete pedig nemtetszést vált ki. A Repülés nevet viselő töredék jelenetében egy mennyasszonyi ruhába öltözött piros cipős lány harcol a rátörő érzelmekkel, vágyakkal és álomképekkel, miközben egyszer csak felhangzik az Óz, a nagy varázsló című mese unalomig elcsépelt Somewhere over the rainbow dala, torzítva. A tökéletes giccs testesül meg a színpadon, mely a butoh művészetétől teljesen idegen.
Itt volt tehát Japán és magával hozta a pillanatot megállító és felnagyító kortárs táncelőadásait. Kíváncsian várjuk jövőre is.
Itt van Japán! – Előadóművészeti Fesztivál
Batarita – Daiji Meguro: Azonnali üzenet
Ko Murobushi: Kripta
Tohru Komatsu: Morfium Nővér
Lola Lince: Álom-töredék tanulmányok
Nemzeti Táncszínház, 2013. szeptember 27-28.
