Társadalmi identitáskeresés 3D-ben
Vida Virág kritikája az Adaptáció Trikolorról
A tér és idő összemosódik az előadásban, Gergye szimbólumokat sorjáz, helyzeteket vázol, nagy festővásznára feldobálja vázlatosan a színeket, hogy aztán, amikor a zárójelenetben az összezáruló, piros-fehér-zöldre világított vászon előtt megáll, montázsát egészben szemlélve láthassuk belső indulatainak, összezavart magyarságtudatának lassan letisztuló összképét.
Vida Virág kritikája az Adaptáció Trikolorról
A tér és idő összemosódik az előadásban, Gergye szimbólumokat sorjáz, helyzeteket vázol, nagy festővásznára feldobálja vázlatosan a színeket, hogy aztán, amikor a zárójelenetben az összezáruló, piros-fehér-zöldre világított vászon előtt megáll, montázsát egészben szemlélve láthassuk belső indulatainak, összezavart magyarságtudatának lassan letisztuló összképét.
Aki jegyet váltott Gergye Krisztián legújabb, Adaptáció Trikolor című egyfelvonásosára, meghökkentő színházi élményben részesült. A GK Not Just Dance Company - nevéhez hűen - most nem táncelőadással rukkolt elő, hanem új műfajt teremtett. A kortárs montázs műfaját - ezúttal politikai témában. Egy megfoghatatlan, szabálytalan színpadi kreátumot, amelynek csak a rendező-koreográfus saját alkotói fantáziája jelölheti ki határait és formai kereteit.
Frigy Ádám, Gergye Krisztián
Kortárs magyar koreográfus mindezidáig még érintőlegesen sem merészkedett a politika porondjára. Gergye Krisztián azonban megtörte a jeget, és az Adaptáció Trikolor című legújabb előadásával a tőle megszokott, tabuszentségtelenítő merészséggel - ám szokatlan színpadi formában - arcunkba vágta arcpirító észrevételeit, és vállalta a szembesítést jelenünk és múltunk groteszk társadalmi jelenségeivel. Mindezt saját történeteként elmesélve, identitásértelmező gúnyába öltöztetve, a humort és öniróniát sem mellőzve.
Az előadás valójában szólóprodukció, monodráma, egyszemélyes tragikomédia, amelyben Gergye Krisztiánon kívül minden más szereplő mellékes, csupán statiszta. Ha nem is színpadi megjelenéseik számát tekintve, sokkal inkább az egészben vállalt szerepük alapján. Egy remek leleménynek köszönhetően - szó szerint Gergye filmje pereg - az ő zűrzavaros, befelé tekintő önvizsgálatát láthatjuk, ahol a főhős világról alkotott gondolatainak lenyomatán kívül semmi más nem lényeges. A szereplők csupán a történetmesélés és a gondolatok bemutatásához szükséges hátteret adják. Az ismert előadóművészek - Lőrinc Katalin, Ágens, Tárnok Marica - átéléssel tesznek eleget a szokatlan felkérésnek, és válnak gyászolókká, kellékesekké, úszómesterré, prímabalerinává, betegápolóvá. Ki-ki a szerepéhez mérten a legjobb tudásával teljesít, maximális bizalmat szavazva a bátor és öntörvényű rendezőnek. Gergye megmutatja, hogy a kreativitásnak és a szárnyaló elmének nem lehet határokat szabni. Akkor szólal meg a demokrácia jegyében, amikor igazán lényegesnek tarja a véleménynyilvánítást, figyelemfelkeltést.
Tárnok Marcica, Hoffmann Adrienn, Gergye Krisztián
Az előadás formai keretét egy nagyszerű ötlet adja: Gergye Krisztián filmet rendez a MU színpadára, a kétdimenziós képiséget élő 3D-re váltja, és az egész előadás avantgárd filmként pereg előttünk. A játékteret mozgatható és járásként is működő vetítővásznak határolják; a mozira jellemző minden külsőséget igyekszik felhasználni a rendező. Az előadás elején az MGM Stúdió filmeket indító oroszlánja jelenik meg - Gergye személyében egy üvöltéssel, amely a hangszórókból érkezik; de fut a starring és a vetítések előtti elmaradhatatlan reklámok is megjelennek - igaz, itt csak Gergye Krisztián szándékoltan öntömjénező reklámfilmjei láthatóak. A feliratozás és a szinkronizálás is végigkíséri az előadást, nem beszélve a nyelvek bábeli zűrzavaráról, amely a távkapcsolóval történő csatornaváltások hangzavarára emlékeztet. Minden animációnak helye van, és a filmötlet a „játék a játékban” technikát gondolja újra - XXI. századi formában.
A grafikus vetítésekben a nyolcvanas évek kedvelt rajzfilmjének, a Magyar népmeséknek stilizált madarai jelennek meg, látványos eső pereg a temetésjelenetnél. Végre a vetítés újra értelmet nyer a kortárs színpadon, és nem öncélú díszítőeleme a színpadképnek. A látottak a némafilmek hangulatát is idézik, hiszen a rendező a nézőtér első soraiba helyezi el zenekarát, amely végig biztosítja a zenei aláfestést és a szinkronizálást. A kabátban érkező zenekar a billentyűknél helyet foglaló Philipp György vezetésével legalább annyira szétszórt, mint a szándékoltan széteső rendezés. A zenészek ki-be járkálnak a nézőtérről, alkalmanként bekapcsolódnak a játékba a színpadon, maguk is jelmezt öltenek, mimikájukkal ki-kiszólnak a közönségnek. A fafűrészen eljátszott Himnusz félrecsúszó hangjait eleinte alig lehet felismerni, de az egyesével felálló zenekar és a minket is arrogánsan felszólító zenész „Fel lehet állni” mondata magyarságtudatunkra hat - mégis mindenki ülve marad.
Gergye darabja olyan, mint tavalyi kiállításának montázs-képei. Azt a technikát, amelyet korábban már sikerült megfognia egy képzőművészeti eljárásban, most a színpadi dramaturgiában kamatoztatja. Szürreálisan összemontírozott jelenetei önmagukban megálló véleményalkotások - összességében azonban a művészien keszekusza felépítés teszi változatossá az előadást, és alkot kortárs színpadi montázst. Egy-egy gyermekkorban megélt úttörőemlék, rajzfilmjelenet, a hírhedt három T-s cenzúra eszméjének felelevenítése és aktualizálása, kórházi szín az egészségügy kérdéseivel - mind Gergye Krisztián expressziója az őt/minket körülvevő világról, és egyben saját identitáskeresésének állomásai. A tér és idő összemosódik az előadásban, Gergye szimbólumokat sorjáz, helyzeteket vázol, nagy festővásznára feldobálja vázlatosan a színeket, hogy aztán, amikor a zárójelenetben az összezáruló, piros-fehér-zöldre világított vászon előtt megáll, montázsát egészben szemlélve láthassuk belső indulatainak, összezavart magyarságtudatának lassan letisztuló összképét.
Bocsi Eszter
Fotó: Dusa Gábor (A képek forrása: Gergye Krisztián Társulata)
A jelenetek olvasata alternatívákat kínál; Gergye mintha nem kívánna politikailag állást foglalni, ő csupán megmutatja - a maga szürreális ábrázolási módján -, hogy milyen folyamatok zajlanak körülöttünk. Az erősödő, büszke nacionalizmus mellé helyezi a dicsekvést a vásári magyar hungarikumokkal; a tulipános tangában magyar táncot lejtő lány a turisták számára vonzó, virágzó pornóiparunk és a hozzá tálalt nemzeti csemegéink ironikus szimbóluma. Éppúgy belehallhatjuk az előadásba a művész felkiáltását is a kultúra művelőit sújtó megszorító intézkedések miatt.
Gergye társadalmi önkeresése hosszú, záró szólójában teljesedik ki. A takarásból benyújtott mindenféle tárgyak - a vándorbottól a hajszárítóig - az emberi választás szimbólumai. Rajtunk áll, hogy a felkínált lehetőségekből, eszmékből mit fogadunk el, mit választunk. Gergye zavarodottan, rángatózva vonaglik a tárgyak közt, el-elvesz egyet, használja, eldobja, újat talál, míg végül kontrollját teljesen elveszítve válik terroristává, vödörben fejen álló figurává, majd kijózanodik, és filmjéből kilépve érkezik meg újra a vászon elé.
A színpadi megnyilvánulás e szokatlan, új formája érezhetően megrázó erővel hat a nézőkre, és a kezdeti tanácstalanság után lassan enged csak fel a zavartság és értetlenség. Gergye megteszi azt, amelyre csak nehéz korok nagy alkotói voltak képesek: hangos és karakán véleménynyilvánítással reflektál korára. Majd elindul megkeresni elkóborolt identitását.
Adaptáció Trikolor (Gergye Krisztián Társulata)
Díszlet: Árvai György. Jelmez: Béres Móni. Smink, maszk, kellék: Károlyi Balázs. Pszichológus konzultáns: Csigó Katalin. Dramaturg, a rendező munkatársa: Miklós Melánia. Produkciós asszisztens: Trifonov Dóra.
Rendező, koreográfus, látványtervező, szólista: Gergye Krisztián.
Szereplők: Ágens, Barsi Márton, Bánfalvi Eszter, Bocsi Eszter, Frigy Ádám, Hoffman Adrienn, Lőrinc Katalin, Madák Zsuzsanna, Tárnok Marica. Zenei előadók: Philipp György (zenei szerkesztő), Szakács Ildikó, ACCORD Quartet.
MU Színház, 2010. október 29.
*
A Tánckritika.hu támogatja a társadalmi gyűjtést, amely a Nemzeti Segélyvonalon keresztül folyik a vörösiszap-katasztrófa károsultjai és az áldozatok családja számára. Olvasóink a 1752-es telefonszám felhívásával egyszeri 250 forintnyi pénzadományt juttathatnak el számukra az öt legnagyobb magyar karitatív szervezeten keresztül. Kérjük, hívják a 1752-es Nemzeti Segélyvonalat!
