Gáspár-Singer Anna: Megérkezni, eltávolodni
EQUINOXE Projekt I. – KRITIKA
Festas a felhasznált prózai alapanyag szimbólumrendszeréből, az érzelmeket időnként lágyabban, máshol karakteresebben kísérő zenéből, az egyúttal a narrációt is helyettesítő kortárs operabetétekből, mozgásszínházi és vizuális elemekből építkezve fájdalmas, ugyanakkor végtelenül abszurd világot láttat, melyben az egymást követő eseményeknek, a szimbolikus tereknek és a szereplőknek nem csupán funkcionális, érzelmi, hangulati, hanem spirituális értelemben vett metamorfózisa is megfigyelhető.
EQUINOXE Projekt I. – KRITIKA
Festas a felhasznált prózai alapanyag szimbólumrendszeréből, az érzelmeket időnként lágyabban, máshol karakteresebben kísérő zenéből, az egyúttal a narrációt is helyettesítő kortárs operabetétekből, mozgásszínházi és vizuális elemekből építkezve fájdalmas, ugyanakkor végtelenül abszurd világot láttat, melyben az egymást követő eseményeknek, a szimbolikus tereknek és a szereplőknek nem csupán funkcionális, érzelmi, hangulati, hanem spirituális értelemben vett metamorfózisa is megfigyelhető.
Rizsporos parókák kontra szürke öltönyök, skarlátvörös ruhák. Laurent Festas Equinoxe című darabjában Kafka Amerikáját és A kastélyt a kortárs opera, a balett, a modern tánc és a farce ötvözetével adaptálta színpadra. A nemzetközi koprodukcióban készült előadás elsősorban idegenségről és kiszolgáltatottságról beszél, s mindeközben sajátos összművészeti élményt is nyújt.
Fotók: Kövágó Nagy Imre; forrás: kni7.wordpress.com
A néző a kétszer hatvan perces előadás közben kezdetben a tizenkilencedik század abroncsos-fűzős francia gyarmatain, később a századfordulós New Yorkban érezheti magát, ám az említett idősíkok mégsem válnak el élesen egymástól. A kafkai szövegek parabolisztikusságát a jellegzetes táncnyelv, az olykor túlhangsúlyozott gesztusrendszer, a marionettszerű mozgás, a komikummal operáló vizualitás, valamint a lecsupaszított – a néhány, üvegszerűen áttetsző felhőkarcolóval jelzett – színpadi díszlet (amely olykor a csupán metaforaként létező kastély oromzataként, vagy a darab legvégén vonatablakként is funkcionál), a nem hétköznapi koreográfia és a kosztümök hivatottak érzékeltetni. A két felvonásban feltűnő hősök sorsa olyan egyetemes problémákat boncolgat, mint például az eltérő világok közötti kapcsolódási pontok lehetségessége/lehetetlensége.
A perrel több ponton is hasonlóságot mutató Kastélyban a Bakó Tamás alakította Josef K. a közeli kastély új földmérőjeként érkezik a távoli, meghatározatlan nevű faluba. Az eredeti műben megrajzolt, valódi identitás nélküli ambivalens figura a színpadon sajátos, melankolikus vonással egészül ki. Az elrajzolt, groteszk külsővel rendelkező falubeliek ugyan egyrészről a hivatali apparátus kiszolgálói, másrészről azonban a Kastély nemcsak K., hanem az ő számukra is elérhetetlen. A gróf, Klamm úr neve csak papíron, levelekben olvasható, egyébként „kimondhatatlan", ezt jelzi az a hatalmas K betű is, melyet a földmérő egy alkalommal kézhez kap. A kastély számtalan hivatalnokkal dolgozó bürokratikus rendszere maga a „csodálatos mechanizmus", melyhez K. bár igyekszik közel kerülni, azonosulni vele mégsem tud. Különös, nyomasztó kavalkád veszi kezdetét, a színpadon névvel vagy név nélkül megjelenő alakok valójában nem igazi jellemek, hanem inkább csak körvonalazott figurák, akik a kifürkészhetetlen szabályszerűséget testesítik meg. Az akták körül hirtelen támadt légfuvallat utáni takarítást szintén a hivatalnokok végzik, gépies egyen mozdulatokkal tolják szét a földön heverő irattengert, ám e tevékenységet követően sem változik semmi: marad az értetlenség és a közöny, a hierarchizált apparátus, mely K. elé továbbra is akadályokat gördít. A földmérő, részben az előírt szolgálati út betartásával, részben pedig az egyre inkább bonyolódó kapcsolati háló kihasználásával valójában mindent elkövet annak érdekében, hogy munkáját elvégezhesse, ám minduntalan falakba ütközik.
Az Amerika ezzel párhuzamban a tizenhét esztendős, szülei által Prágából New Yorkba toloncolt Karl Rossmann történetét eleveníti fel, akit Geovanni Adrián Pérez Ortega táncos alakít. A második rész az ő kallódását beszéli el a kitaszíttatás – otthonkeresés – befogadás – kitaszíttatás folytonosan ismétlődő szekvenciáiban, mégpedig úgy, hogy az eseményeket következetesen a főhős szinte még gyermeki perspektívájából ábrázolja, aki épp ezért többnyire nem is képes feldogozni a történteket. Egy számára idegen világ törvényszerűségei között kellene eligazodnia ahhoz, hogy egyáltalán esélye legyen a túlélésre, épp ezért bukása is törvényszerű, még akkor is, ha elviekben megnyílik előtte a szabadulás lehetősége. K. figurája A kastély lezárásában (mert végül nem azonosul a fennálló mechanizmussal) eltávolodik, mintegy áttűnik a díszlet üvegkockáin, a megoldás Karl esetében is hasonló: az áthatolhatatlan sűrűségű külvilágból egy vonatút vezet kifelé, ablakain áttűnő madáralakkal, ám sejthető, hogy a szabadság ilyetén megvalósulása sokkal inkább a halálba, a megsemmisülésbe vezet, s nem egy reménytelibb univerzumba.
Festas a felhasznált prózai alapanyag szimbólumrendszeréből, az érzelmeket időnként lágyabban, máshol karakteresebben kísérő zenéből, az egyúttal a narrációt is helyettesítő kortárs operabetétekből, mozgásszínházi és vizuális elemekből építkezve fájdalmas, ugyanakkor végtelenül abszurd világot láttat, melyben az egymást követő eseményeknek, a szimbolikus tereknek és a szereplőknek nem csupán funkcionális, érzelmi, hangulati, hanem spirituális értelemben vett metamorfózisa is megfigyelhető. Az Equinoxe álomszerű jelenetei mind A kastély, mind pedig az Amerika esetében a társadalmi elidegenedést, a kiszolgáltatottságot, azaz összességében az elembertelenedés rémületét jelenítik meg, s ezzel nem is annyira a történelmi múltat, hanem sokkal inkább a kortárs jelent idézik meg.
EQUINOXE Projekt I.
Írta: Franz Kafka A kastély és Amerika című művei alapján Laurent Festas (FR).
Fényterv: Lukáš MATEJKA (SK). Videó: SZŰCS Réka (HU). Díszlettervező: Iveta DITTE JURČOVÁ (SK). Jelmeztervező: Eva KLINČOKOVÁ (SK). Dramaturg: DOMONKOS Ágnes (HU). Koreográfus: Tamás Bakó (HU), Laura Vera ESPERANZA (MX). Zeneszerző: Karol BEFFA (FR). Karmester: Johan FARJOT (FR). Rendező: Laurent Festas (FR).
Táncművészek: Tamás Bakó (HU), Manuel BADAS (MX), Laura Vera ESPERANZA (MX), Ikki HOSHINO (FR), Caroline LEMIERE (FR), Geovanni Adrián PÉREZ ORTEGA (MX), Laurine RISTROPH (FR), Reynaldo MARTÍNEZ SANTIAGO (MX), Kati Dombi (HU).
Ének: Kelebogile PEARL BOIKANYO (SA), Edward PHIRI (SA), Lizbeth OCHOA (MX). Színművészek: Bertrand FESTAS (FR), Henrieta RABOVÁ (SK). Zenészek: Arnaud THORETTE (FR), Antoine PIERLOT (FR), Rozenn LE TRIONNAIRE (FR), Johan FARJOT (FR), Karol BEFFA (FR), Johan FARJOT (FR), zenei vezető, Tomáš MORÁVEK (SK).
Átrium Film – Színház, 2013. november 19.
Trailer:
