Turbuly Lilla: Sissi és a fényrobot
Derida Dance Company: ARTeFACT – KRITIKA
Az ARTeFact a kiszolgáltatottságról, a szabad akarat határairól beszél. És ha ez a gondolat nem is tekinthető forradalmian újnak, igényes és látványos előadást építettek köré.
Derida Dance Company: ARTeFACT – KRITIKA
Az ARTeFact a kiszolgáltatottságról, a szabad akarat határairól beszél. És ha ez a gondolat nem is tekinthető forradalmian újnak, igényes és látványos előadást építettek köré.
Az egyetlen külföldi vendég, a bolgár Derida Dance Company előadása zárta a Közép-Európa Táncszínház által második alkalommal megrendezett Sissi Őszi Tánchetet a Bethlen Téri Színházban. Amennyire könnyen összeegyeztethető az ember fejében a békebeli hangulatú színházbelső a névadó személyével, annyira szürreális a gondolat: vajon mit szólna Sissi, ha beülne a róla elnevezett tánchét előadásaira? Mondjuk éppen erre az utolsóra, az ARTeFACT-ra? Mit hámozna ki az előadás leírásából, mely szerint „az ARTeFACT egy multimédiás táncelőadás, melynek fókuszában az a törekvés áll, hogy egy szociális és kulturális határokat áttörő új identitás jöjjön létre. Ezen törekvések gyakran megjelennek a modern nomád-művész azon kutatási folyamatában, hogy alkotó, ne pedig termék legyen a globalizált világban." Gyanítom, hogy nem sokat.
Fotók: Andari
Mi viszont annyit már biztosan tudunk, hogyha multimédiás táncelőadást ígérnek nekünk, akkor vetíteni fognak. Ebben az esetben azonban másról van szó, mint a táncelőadásokon megszokott, az előadást hol jobban, hol kevésbé szolgáló vetített képekről, bejátszásokról: itt a média szándékoltan a táncos elé „tolakszik", elrejti, elfedi ember voltát, hol engedelmes, hol kényszerűen kiszolgáltatott robottá teszi, aki csak a tapsrendre nyeri vissza emberarcát.
Petia Mukova már ott van a teremben, amikor bemegyünk, fehér dresszben fekszik a padlón, az arca azonban már ekkor sem látszik. Mi pedig nem tudjuk, hogy egészen az utolsó jelenetig ekkor látjuk belőle a legtöbbet. Mert ahogy a nézőtéri fények kialszanak, és elkezdődik az előadás, homályba borul a színpad is, és csak a vetített fénytócsákból ráeső fény világítja meg valamennyire a színpadon, földközelben nagyon lassan mozgó-araszoló táncosnőt. „Kettejük" kapcsolatában végig a fény, a vetített „vizuális tér és interakció" (hogy a színlapot idézzem) lesz a meghatározó. Azt pedig, hogy mi mindent teremt a táncosnő köré Albena Baeva fényfoltokból és -sugarakból, mindenki a saját képzeletét segítségül híva vélheti felfedezni a színpadon. Egymásra vetülő, hol egyszínű, hol színes fénysugarakból szövődik szőnyeg a táncosnő lába alá, máskor ketrecbe zárják a sugarak, van, hogy fényt eszik és emészt, aztán ő maga nyeletik el, dróton rángatott robottá válik, üldözik a fénysugarak vagy éppen szeretkezik velük, és sorolhatnám még sokáig. Ami összbenyomásként megmarad, hogy sosem ő választ, mindig a fény játszik vele. Vagyis mégis csak tartalommal töltődik meg az ismertető „ne pedig termék legyen a globalizált világban" mondata: az ARTeFact a kiszolgáltatottságról, a szabad akarat határairól beszél. És ha ez a gondolat nem is tekinthető forradalmian újnak, igényes és látványos előadást építettek köré.
Segít orientálódni Ivan Shopov többnyire zörejekből, kisebb mértékben hangokból összeálló zenéje, amelyben városi forgalmi zajokat fékcsikorgással és síncsörömpöléssel éppen úgy hallunk, mint az evés, hörpölés felerősített hangjait, és pontosan nem beazonosítható neszeket. A hangmontázs néha egyenesen a fülsértő, hangos kakofónia felé mozdul el, máskor egy keletinek tűnő, általam beazonosíthatatlan nyelv mondatfoszlányai térnek vissza.
A táncosnő, Petia Mukova feladata azért különleges, mert ha táncosként egyedül van is a színpadon, ebben az esetben mégsem beszélhetünk monotáncról, hiszen nemcsak a vetítés követi a mozdulatait, neki is folyamatosan együtt kell mozognia a fénnyel. És kívülről nézve ez legalább olyan nehéznek tűnik, mintha egy táncpartnerrel kellene megtalálnia a tökéletes összhangot. Pontos és fegyelmezett táncos, nem a túl törékeny típusból, és ez még hozzá is tesz az egészhez, hiszen az ellen a sztereotípia ellen hat, hogy kicsiséggel és testi törékenységgel ábrázoljuk a kiszolgáltatottságot. Nem kevés színpadi alázat kellhet ahhoz, hogy egy táncos, annak ellenére, hogy egyedül van a színpadon, tudjon háttérbe húzódni, alig láthatóvá, néha egyenesen láthatatlanná válni. És ez Petia Mukovának sikerül.
Az előadás legvégén van egy kép, amelyben végre teljesen megvilágítják, dekoratív fényrózsákat rajzolnak köré, de az arcán ekkor megjelenő, természetellenes mosoly a magától eltávolodott, teremtett lényé, nem az emberé. Az a boldog, felszabadult, szerény mosoly, amivel a tapsot fogadja, na, az már az emberé, Petia Mukováé. És ez talán még Sissinek is tetszene.
ARTeFACT (Derida Dance Company)
Vizuális tér és interakció: Albena Baeva. Zene: Ivan Shopov. Grafika: Polina Stoyanova. Producer: Atanas Maev. Koreográfia és koncepció: Jivko Jeliazkov.
Tánc: Petia Mukova.
Bethlen Téri Színház, 2013. november 21.
