Kutszegi Csaba: Balettörömóda
Youri Vámos: Szentivánéji álom – KRITIKA
...a Shakespeare-vígjáték bemutatását egy az egyben ugyan nem várom el a balettelőadástól, de a darab szellemiségének, értékének, üzenetének valamilyen módú és formájú megjelenítését igen.
Youri Vámos: Szentivánéji álom – KRITIKA
...a Shakespeare-vígjáték bemutatását egy az egyben ugyan nem várom el a balettelőadástól, de a darab szellemiségének, értékének, üzenetének valamilyen módú és formájú megjelenítését igen.
Vámos György Szentivánéji álomjának megtekintése többféle tanulsággal szolgál. Az egyik legfontosabbat így fogalmaztam meg magamban: akár tetszik, akár nem, a balett műfajával az alkotók mindig közönségigényeket igyekeznek kielégíteni. Ennek mértéke és módja persze szinte előadásonként más és más, de a műfaj igazából mindenkor ellenállt a közönség elvárásával nem törődő radikális kvázi műfaj-megtagadásnak (ami a művészetekben sokszor a megújulás alapja), sőt, megújulni is mindig csak sikerrel övezve próbált. Talán pazarlás is lenne évtizedes tanulmányokkal gyötört, különlegesen kiképzett testekkel úgy kísérletezni, hogy az nézővesztéssel járjon.
Fotók: Erdélyi Ákos
Így viszont a balett az új színházi kifejezőeszközök születésének folyamatában legfeljebb sereghajtó lehet, e tekintetben csak kulloghat a kortárs tánc vagy éppen a megújuló néptánc mögött. Ám ez – valószínűleg – csak néhány innováció-mániás filoszt zavar, az igazi balettrajongók tartalmi-formai útkeresés híján is lelkesednek a műfajért, sőt – úgy tapasztalom – kifejezetten elvárják a tipikus balettos klisék maníros alkalmazását. Hogy vajon ez mért van így, az egy hosszabb töprengés tárgya lehetne, azt a következtetést mindenesetre érdemes levonni az eddigiekből, hogy bolond lenne (mint az, aki Csokonai korában a poétává lesz) az a koreográfus, aki ebben a helyzetben mindenáron ellene menne a közönségigénynek.
Vámos a Szentivánéjiben nem megy ellene. Tipikus „nyugati igényű" közönségkoreográfiát készített, és darabfelfogása, Shakespeare-interpretációja is alapvetően közönségbarát. Ha ez az én tollamból nem hangzik kifejezetten dicséretnek, mentségére rögtön elmondom: a koreográfustisztesség minimumát azonban magasan hozza, vagyis minden ízében-részében átgondolt, kimunkált, korrekt munkát tár a közönség elé. És ez már önmagában sem kevés. Ugyanis igen szép számban akadnak világszerte neves koreográfusok, akik koncepciótlan, ócska klisés, motiválatlanul-összehánytan eklektikus förmedvényeikkel kitartóan és öntudatosan ásogatják a műfaj sírját, miközben önmagukat mágikus tisztelettel övezik és öveztetik. Nos, Vámos György nem tartozik közéjük.
Annak ellenére sem, hogy Szentivánéji álomjának számos részlete és megoldása nem találkozik az ízlésemmel. Leegyszerűsítve azt mondhatnám: nem vagyok híve a „nyugati igényű" cselekményes balettnak, amelyben a színház rovására a maníros balettozás teng túl. Ennyire persze nem egyszerű a képlet, de Vámos Szentivánéjijében (melynek első verzióját 1994-ben Bázelban mutatták be) számos olyan táncbetét, variáció látható, amely a cselekményt csak hátráltatja, és a karakterekhez, figurákhoz sem tesz hozzá többlet jegyet, egyéb jellemzést. Ezek a részek az általános balettöröm megszületését és terjedését szolgálják. A balettöröm látszólag gyakran megjelenő, mégis törékeny tünemény, szerencsés jelentkezésekor balettozás közben nemcsak a táncosok úsznak örömben, hanem a furcsa, extrém boldogság jó része a közönségre is átragad. Kétségtelen: ha ez utóbbi megtörténik, már nem ment fel hiába a függöny, de ettől közben a balett még lehetne (urambocsá': korszerű) színház is, és talán szólhatna nem csak balettrajongóknak, hanem egyszerű, esetleg művelt, differenciált tartalmakra és többrétegű megfogalmazásra is vágyó közönségrétegeknek is.
Vámos koreográfiájában például a humor tipikus balettos humor. Ezt nekem ugyan van honnan értenem, de ettől még tudom: ez nagyon belterjes jelenség. Vagy legalábbis egy része nagyon az. Egy másik része meg annyira nyers (a balett-termi vagy -öltözőbeli, nem publikus poénok persze még frivolabbak), hogy szofisztikáltabb befogadók jelentős része valószínűleg erőltetett vásári komédiázásként tudja csak értelmezni. Ezek a műfaj törzsközönségét persze egy kicsit sem zavarják, de azt gondolom (egyéb jellemzői miatt is): ez a Szentivánéji álom tömegével új híveket nem szerez a műfajnak. Mert amennyire lelkesíti az eleve híveket, ugyanannyira taszítja az óvatosan közeledőket.
Szerintem például eléggé rezeg a léc a „gatyaletépős" poénnál, valamint a megkettőzés eredményeként megszületett Puck-pár egymás iránti testivágy-jelzésénél (bár nem vagyok prűd). Hasonlóan erőltetett megoldásokat is tartalmaz Titánia és a Szamár nászi kettőse. Jól működik viszont a színpadi környezet, ügyesek a díszletmozgatással generált cselekmény- és színhelyváltások. Stilizált a nyári erdő (melyben éjjel bármi megtörténhet), kortalanná, általános érvényűvé képes szélesülni a korszak és a régió (a múlt század ötvenes évei Nyugat-Európában). Jó a korszerű Oberon-figura, aki terminátorszerű misztikus alak, miközben valódi (színpadi) énje egy nősülés előtti férfitraumát átélő evilági vőlegényé – tulajdonképpen körülötte szerveződik az egész shakespeare-i történet, melyet a rendező-koreográfus szereplők kihagyásával, szerepek visszavágásával kétfelvonásosra húzott. Ennek persze kára is látszik, mert így a mesterembercsapat szinte kireked a sztori fősodrából, szerepük kimerül egy darabos legénybúcsúhecc menyegző előtti bemutatásában.
Ez utóbbiban meg lehet ragadni az előadás alapproblémáját. Mert a Shakespeare-vígjáték bemutatását egy az egyben ugyan nem várom el a balettelőadástól, de a darab szellemiségének, értékének, üzenetének valamilyen módú és formájú megjelenítését igen. Márpedig a Vámos-feldolgozás a finom szellemvilág és a vaskos hétköznapiság ellentmondásaival, a mű finom szövésű lírájával és bölcs világszemléletével tulajdonképpen nem foglalkozik. Ebben a balettban Zuboly, a takács álmában nem jár be poklot és mennyországot, azért hogy mesterember-művészként ki tudja fejezni magát, Titánia és Oberon kibékülésével nem nyugszik meg a világ, a teremtő ember nem lesz újabb csalódásokkal és tapasztalatokkal gazdagabb. Márpedig ezek nélkül Shakespeare nem Shakespeare. Vámos György színpadán Shakespeare a balettot szolgálja, nem pedig fordítva.
Vámos György koreográfiája szakmailag korrekt, helyenként látványos, de egyes részekben a kurtítások ellenére még mindig elnyújtott, hosszadalmas – feltehetően a balettománok nem kis örömére. De örülhetnek a Győri Balett táncosai is, mert a kettős szereposztásban az együttesből sokan igényes feladatot kaphattak. Az együttes jó állapotban van. A szólók és a karszerepek megformálása között szinte nem látható színvonalbeli eltérés. Mit mondjak még? Az élet csupa balettöröm...
Szentivánéji álom (Győri Balett – Nemzeti Táncszínház)
Zene: Felix Mendelssohn-Bartholdy. Asszisztens: Joyce Cuoco. Jelmez: Baracsi Orsolya (Michael Scott eredeti tervei alapján). Díszlet: Németh Hajnal Auróra (Michael Scott eredeti tervei alapján). Fény: Hécz Péter. Rendező-koreográfus: Youri Vámos.
Szereplők: Pátkai Balázs / Jekli Zoltán, Szendrei Georgina / Gyurmánczi Diána, Daichi Uematsu / Szanyi Tamás, Szanyi Tamás / Balikó György, Tatiana Shipilova / Szalai Judit, Berzéki Melinda / Matuza Adrienn, Artem Pozdeev / Jekli Zoltán, Horváth Krisztián / Alexey Dolbilov, Sebestyén Bálint / Horváth Kada.
Művészetek Palotája, Fesztivál Színház, 2013. december 3.
