Szépséges, színes pacák
Sárosi Emőke kritikája az Így jár az, aki a távoli ismeretlen hangtól megijed előadásáról
Nem baj, ha nem érti mindenki a mozgás nyelvét, hiszen a történetet narrálják a szereplők a tánc előtt, alatt, után. Az előadás egyik nagy erénye, hogy érthetően beszél minden színész-táncos. Mozdulataik is erről a pontosságról, technikai tudásukról árulkodnak.
Sárosi Emőke kritikája az Így jár az, aki a távoli ismeretlen hangtól megijed előadásáról
Nem baj, ha nem érti mindenki a mozgás nyelvét, hiszen a történetet narrálják a szereplők a tánc előtt, alatt, után. Az előadás egyik nagy erénye, hogy érthetően beszél minden színész-táncos. Mozdulataik is erről a pontosságról, technikai tudásukról árulkodnak.
Horváth Csaba legújabb alkotását is tánc, mozdulatok, zene és szöveg komplexitása alkotja. A produkció alapja a Pancsatantra (Ötös Tankönyv), a szanszkrit állatmese-gyűjtemény, az életbölcsességek indiai tankönyve. Történetek laza láncolata alkotja az előadás vázát, azonban tényleges kapcsolat közöttük csak helyenként, néhány motívum erejéig fedezhető fel. Ez a könnyed mesefűzés váltja ki a feszült érdeklődést, figyelmet, az értelmezési kényszert, mellyel besétálunk a rendező csapdájába. Nincs dramaturgiai összefüggés a történetek között, nem visz a lendület egyre magasabbra, katarzisig, a csúcspont elmarad. Szépséges akvarellek kohézió nélkül. A posztmodern, színes pacákból álló festményeket juttatja az eszembe, amelyekről kinek mi a véleménye.
Amúgy a produkció csodás esszenciákból áll, táncban és szóban elmesélve. Nem baj, ha nem érti mindenki a mozgás nyelvét, hiszen a történetet narrálják a szereplők a tánc előtt, alatt, után. Az előadás egyik nagy erénye, hogy érthetően beszél minden színész-táncos. Mozdulataik is erről a pontosságról, technikai tudásukról árulkodnak. Izgalmas vizuális élményt nyújt a technikák keverése a néptánc elemektől a kontaktmozgásig, izzó dinamizmusuk sugárzik a színpadról.
A mesék az indiai dzsungel emberi és állati világát elevenítik fel, a történetek egyszerű szentenciák: az indiai társadalom tükrei és torz tükrei. A szöveg modern nyelvezetében megjelenik a szleng, a humor és a paródia, mely oldja és aktualizálja a helyenként besűrűsödő koreográfiát. Az állatok a valóságból jól ismert embertípusok és viszonyrendszereik megtestesítői: az oroszlán a maharadzsa, a sakál a miniszter, a veréb a kisember, az elefánt a hatalmasság hasonmása, viszályuk az állandó kisember-nagyember konfliktust rejti magában. Helyzetkomikumaik kortalanok, a hatalmi harcok és a férfi-nő ellentétek időtlenek, aktualitásuk vitathatatlan, ami lehetővé teszi a szimbólumrendszerek eltéréséből fakadó kulturális különbségek áthidalását. Ábrázolásuk – az „emberállat” képeken keresztül – az időn kívüliség létélményét, valamint az ősiség megjelenítését szimbolizálja. Ötletes a minimál kellékkel megoldott karakterábrázolás és a természet-közeliség érzékeltetése. A záró kép előtt a szereplők a megtisztulás jelképeként fehérneműre vetkőznek. Belőlük alakul át az utolsó kép két enyelgő farkasa, akik az ősi EGY szimbólumaként, a jin és jang megtestesítőjeként zárják az estet. Esztétikum és filozófia keveredik ebben – a szépség és az értelmezés mélyebb rétegei nélkül. Álomszerű színes képek, állatmesék – kapcsolódások nélkül. Gyermeki naivitással rácsodálkozunk a fényképszerű, mozgó festményekre, amelyek nem állnak össze kiállítássá.
A hangulat dinamizmusához, a képeken belüli történetkövetéshez Dresch Mihály és zenekara adja az élőzenei kíséretet; összhangban, komplexen dolgoznak a táncosokkal a kollektív sikerért. Azonban a lélekemelő katarzis (vagy valami hasonló) hiányzik. Helyette csupán a vízfesték szépsége, a pillanat varázsa, az illékony verébtánc marad.
Így jár az, aki a távoli ismeretlen hangtól megijed (Forte Társulat)
Zeneszerző: Dresch Mihály. Díszlet: Milorad Krstic. Jelmez: Benedek Mari. Fény: Payer Ferenc. Rendező-koreográfus: Horváth Csaba.
Szereplők: Andrássy Máté, Blaskó Borbála, Kádas József, Kopeczny Kata, Krisztik Csaba, Simkó Katalin, Sipos Vera, Vati Tamás, ifj. Zsuráfszki Zoltán; zenészek: Dresch Mihály, Ajtai Péter, Miklós Szilveszter.
West-Balkán, 2010. november 10.
