Péter Márta: A halandóság feltételei adottak
Hodworks: A halandóság feltételei – KRITIKA
A változatos, olykor extrém módon viselt ruhadarabok, fejre tekert pólók, elfordult melltartók, farpofák közé szorult gatyák részben felfedik a „mozgó anyag szerkezetét", az izmokat, ízületeket, mellet, herezacskót, péniszt, amit most egy női kéz is megragad, ám a szerv, hál' istennek, a szakítópróba ellenére is helyén marad...
Hodworks: A halandóság feltételei – KRITIKA
A változatos, olykor extrém módon viselt ruhadarabok, fejre tekert pólók, elfordult melltartók, farpofák közé szorult gatyák részben felfedik a „mozgó anyag szerkezetét", az izmokat, ízületeket, mellet, herezacskót, péniszt, amit most egy női kéz is megragad, ám a szerv, hál' istennek, a szakítópróba ellenére is helyén marad...
Párizs után, Szöul előtt premierrel állt ki a Hodworks formáció; aki figyel rájuk, követi Hód Adrienn társulatvezető-koreográfus munkáit, annak nem meglepetés A halandóság feltételei címmel alkotott friss mű. A meglepetés inkább a következetesség, az a tény, hogy volt hová lépni, hogy a korábbi opusok, elsősorban a Basse Danse, és az Ahogy azt az apám elképzelte színpadának sajátos értelmezésű történései, végül pedig a Pirkad mezítelen teljessége után a bontást, a bomlás jeleit tovább illesztgetve egy másik szinten ismét összeállt a kép. Mert humora és iróniája mellett is súlyos, többolvasatú nagykép született.
Cuhorka Emese és Garai Júlia / fotók: Andi Bančić
A testek „mechanikáját" való szépségükben mutató rész-vetkőzések és öltözések, majd az esendőségében költői teljes lecsupaszodás után most elérünk a részletek izgalmának démoni variációihoz. Itt már nyoma sincs ártatlanságnak, hacsak nem úgy, ahogy valamelyest minden tudatlanságból, kiszolgáltatottságból születő állapot az. Az emberlény pedig eltagadhatatlanul ki van szolgáltatva fizikumának, minden testét érő inger, vagy csupán annak gondolata furcsa következményekkel járhat. A felnőtt e téren csak annyiban különbözik a gyerektől, hogy ösztöneinek titokban áldozva felépíti szocializált, külvilági énjét is. A kényszerű hasadás azonban olykor komikus, ironikus, vagy éppen drámai helyzetekbe sodorja, így saját életének bábjaként rángatózik. Ebben a vetületben pedig a színi akciók értelme és értelmezése is többszörös lehet. Már a darabcím is fordít a sztereotípián, mert mennyivel „normálisabban" csengene például, ha a szokott és vágyott „halhatatlanság feltételeire" utalna. De élni, pláne önmagunkat megélni, s önmagunkban az úgynevezett emberrel szembesülni egyáltalán nem könnyű, vagyis a halandóság állapota nem a legmagasabb létforma, ámde nagy iskola. Vajon elég bátrak vagyunk a tükörhöz? Talán igen, de – az előadáshoz mellékelt szöveg szerint – kell hozzá még a „folytonos mozgással létrehozott révület" is, egyfajta transz állapot. E lélektani segédlet azonban most jelezheti a koreográfus egyik munkamódszerét is, amellyel eléri azt az állandósult formai, szellemi, érzelmi átalakulást, ami művét nyugtalansága ellenére egyfajta állapotrajzzá sűríti.
Garai Júlia és Cuhorka Emese
Hód műveiben rendre kirajzolódik sajátos munkamódszere is, amely bizonyos szempontból azonos a művel; transzparenciájában titok marad, ugyanakkor kialakultságában is nyitott, izgalmas és termékenyítő bizonytalanságokat rejt. Feszültségét a különböző eredőjű improvizációs módok kvázi szabadsága és a struktúra meghatározottsága együttesen adja. Az összeszokottságában is egyéniségeket mutató nagyszerű előadói kvartett érzi és éli a darabot, s benne és általa önmagát. A változatos, olykor extrém módon viselt ruhadarabok, fejre tekert pólók, elfordult melltartók, farpofák közé szorult gatyák részben felfedik a „mozgó anyag szerkezetét", az izmokat, ízületeket, mellet, herezacskót, péniszt, amit most egy női kéz is megragad, ám a szerv, hál' istennek, a szakítópróba ellenére is helyén marad... De épp a legszélsőségesebb akciókból hiányzik minden erotika; valamiképp tárgyiasulnak a testrészek, sőt, a testek is, s ebben az eszközjellegű múlandóságban van valami démoni, valami több a testnél, egy öntudatlan, tudatmélyi elem, amit már nem lehet megszólítani. Valami reménytelenül infernális. Haláltáncszerű.
Molnár Csaba és Garai Júlia
Szokatlan, de nyilván nem véletlen, hogy a koreográfus darabjához ezúttal egy nagy ívű romantikus zeneművet választott, mert javarészt tényleg inkább akusztikus párhuzamként érzékelni Liszt Ferenc háromtételes Faust szimfóniáját; a táncmű zenét követő hármas beosztásában közelebbi ritmikai-mozdulati összecsengést csupán a harmadik tétel poentírozott spicc variációinál érzékelni. Ekkor ugyanis mindenki spicc cipőt húz, és spiccel, ahogy tud, és eljátssza, hogy spiccel, mert egyébként tojik rá, és igazából tojik a magas dolgokra is, meg mindenre. Testi érzései vannak, igazsága pedig az a tagolatlan, artikulálatlan „beszéd", amit emóciói kifejezésére olykor nyersen felöklendez magából. S közben szól a szimfónia harmadik, Faust-tétele, amelyben a komponista a zenei témát rendre „eltorzítja, hogy a tagadás, a rombolás megtestesítőjét, Mefisztót ábrázolja". Mert Liszt is ironizál – Bartók szerint ő fejezett ki először zenével iróniát –, ám tizenkilencedik századi lázadó erejével különös módon támogatja is az „égi és földi minőségek alkudozását".
Hód azonban nem alkuszik, még a szimfóniához utólag illesztett epilógust, a chorus mysticus tenor szólóra és férfikarra írt megdicsőülését is lerántja, avagy e zenei katarzisra meghajló előadókat emeli végtelen magasba. Mert Faust és Mefisztó a kettéhasadt egy.
A halandóság feltételei (Hodworks)
Zenei konzultáns: Mizsei Zoltán. Konzultáns: Sőrés Zsolt. Dramaturg: Szabó-Székely Ármin. Koreográfia: Hód Adrienn.
Előadók: Marcio Canabarro, Cuhorka Emese, Garai Júlia, Molnár Csaba.
MU Színház, 2014. szeptember 9.
