Kutszegi Csaba: A kísérlet eredménye: Mária
Project Z – KRITIKA
Az első tétel közös táncáról el kell mondani, hogy annyira lájtos és visszafogott, hogy nézése már-már unalomba fullad, de ennek bekövetkeztét szerencsésen megelőzi a furcsa, monoton hangulat szétáradása, mely akarata ellenére is bevonja a nézőt a színpadi történésbe. Mozdulatmantrának tetszik a rövid mozgássorozatok furtonfurt ismétlése...
Project Z – KRITIKA
Az első tétel közös táncáról el kell mondani, hogy annyira lájtos és visszafogott, hogy nézése már-már unalomba fullad, de ennek bekövetkeztét szerencsésen megelőzi a furcsa, monoton hangulat szétáradása, mely akarata ellenére is bevonja a nézőt a színpadi történésbe. Mozdulatmantrának tetszik a rövid mozgássorozatok furtonfurt ismétlése...
A Project Z előadásán tanúi lehetünk annak, hogy kísérletező-megfigyelők hogyan figyelik meg a kísérletezőket. Ugyanis a kísérlet kitalálói és végrehajtói, valamint a megfigyelt kísérleti alanyok ugyanazok: Sebestyén Tímea és Zambrzycki Ádám.
Természettudományos és művészeti kísérletezés párhuzama nem először jelenik meg kortárstánc-színpadon. Elég, ha Wayne McGregorra és a Random Dance-re utalok, akiknek 2011-es Trafó-beli fellépésére nyilván még sokan emlékeznek. Velük összehasonlításban annyi jót mondhatunk el a Zadam Társulatról, hogy ugyan kicsik, szerények, szolidak, de a mieink... Amúgy nem gondolom komolyan, hogy a két formációt bármilyen szempontból össze kéne vetni, de a természettudományos kísérleti alapok mellett még abban is hasonlítanak egymáshoz, hogy alapító-vezetőik vonzódnak a digitális-fizikális látványvilághoz. A Projekt Z-ben ezt hat, emeletmagasságban színpadra belógatott plazmatévé-képernyő testesíti meg.
Sebestyén Tímea / fotók: Cserkuti György
A képernyőkön különböző mozgóképkockák jelennek meg, eleinte túlnyomórészt laboratóriumi kísérletek képei villannak fel (csempefal, gumikesztyű, pipetta, kémcső, lombik...). A színpadon pedig Sebestyén és Zambrzycki táncolni kezd, mindketten farmernadrágot és mellük felett Z betűvel jelölt kapucnis felsőt viselnek. Egyforma szólókoreográfiát mutatnak be egyszerre, mozgásuk lassú, könnyed, megfontolt, tekintetük távolba mered, arcuk kifejezéstelen. Hamar feltűnővé válik az is (ez ugyanis a legtöbb táncban ritka), hogy szinte kényszeresen nem érintik meg egymást. És itt – a műsorfüzet segítségével – máris értelmezhetővé válik a mozgókép és a tánc kapcsolata: az előzetesben ugyanis „jelenségek különböző tényezői közötti kapcsolat" igazolásáról olvashatunk, vagyis ahogy a laborban például Petri-csészékben különülnek el a különböző tényezők, ugyanúgy az életben is elkülönülnek (vagy elkülöníthetők) az emberi tényezők, az egyes emberek. Mert ugye, szemernyi kétségünk sem lehet a tekintetben, hogy mivel színházról és táncról van szó, alapvetően „emberkísérletekre" számíthatunk.
Zambrzycki Ádám és Sebestyén Tímea
Az első tétel közös táncáról el kell mondani, hogy annyira lájtos és visszafogott, hogy nézése már-már unalomba fullad, de ennek bekövetkeztét szerencsésen megelőzi a furcsa, monoton hangulat szétáradása, mely akarata ellenére is bevonja a nézőt a színpadi történésbe. Mozdulatmantrának tetszik a rövid mozgássorozatok furtonfurt ismétlése, van benne talán valamennyi butoh és jógafilozófia is, mivel Zambrzycki Ádám van a dologban, ez utóbbin kicsit sem kell csodálkoznunk. Nem állítom, hogy e páros „táncos unisono" féktelenül felkorbácsolja a kíváncsiságomat, de keresetlen egyszerűsége többre vágyó okvetetlenkedésemet kikapcsolja, és már-már boldog ellazulásban szívesen „megadom magamat" a várható folytatásnak. Ami továbbra is a lények elkülönülésének ösvényén halad...
Zambrzycki Ádám és Sebestyén Tímea
Mindkét szereplő rövid szólisztikus részt is bemutat (érinthetetlen társa közben a hátsó, átlátszó fólia hasadékán diszkréten távozik), majd újabb kettősök következnek, melyekben már egyre közelebb kerülnek egymáshoz, de az érintés még mindig elmarad. A képernyőkön mindeközben túlsúlyba kerülnek azok a felvételek, melyeken a két táncos egy ligetes erdőben keresi egymást (vagy valaki/valami mást). A különböző tételek között a használt felsőket kukazsákba dobják, és ugyanolyan új, steril (lefóliázott) felsőket vesznek fel helyettük. Mintha el akarnák kerülni, hogy az előző kísérleti fázisok szennyeződései az újabb periódus eredményeire hathassanak. Az egyik ruhacserénél homokszem kerül a gépezetbe. Mindketten fordítva bújnak bele a felsőbe, ezáltal a kapucni az arcukat borítja. Ezzel párhuzamosan minden kizökken a normális kerékvágásból, a táncosok fekve rángatózni kezdenek, a ritmikus (zörej)zenei kíséret is egyre sokkolóbb, a monitorokon a két szereplő horrorfilmbe illően elsminkelt, ijesztő arca villan fel... Mindez egészen addig tart, míg (karjukat a ruhaujjakból kihúzva) fetrengés közben ügyesen megfordítják magukon a dzsekiket. Ekkor „minden a helyére kerül", és az izolált egyedek is egymásra találnak. Lesz érintés, sőt, a kukazsák meghitt árnyékában az emberpár – Schubert Ave Mariájára – közös idillben elszív egy elektronikus dzsointot is. (Kíváncsi vagyok rá, hogy az alkotók mennyire ismerik a dal előadáson felhangzott német szövegét, amely egy Walter Scott-vers fordítása, és jelentősen eltér az Ave Maria... több változatától. Lehet, csak a hangulatra volt igényük?)
Nem akarom elironizálni a túl szépre sikeredett darabvégi lekerekítést (amúgy nincs ellenemre a végek ügyes-ízléses, nem szájbarágós eldolgozása), de az erős kontraszt engem meglep (dacára annak, hogy egészen gyönyörű tolmácsolásban hangzik fel felvételről a dal). El is tántorít attól, hogy a kísérletezésből (az objektív szándékú önmegfigyelésből) valamilyen komolyan vehető tanulságot levonjak. Viszont majd' egy órán át jól éreztem magam egy „kicsi, szerény, szolid, de a miénk" előadáson (egy kicsi, szerény, de nem egyszer jól sikerült és markánsabb produkciókkal is előrukkoló színházban).
Project Z (Zadam Társulat)
Alkotók-előadók: Sebestyén Tímea, Zambrzycki Ádám. Alkotótárs: Téri Gáspár. Zene: Alva Noto.
Bethlen Színház, 2014. december 13.
