Varga Kinga: Csipkerózsika álma

A Magyar Táncművészeti Főiskola balettművész hallgatóinak vizsgaelőadása – KRITIKA

A záró jelenetben a főszereplő lányt és fiút vállukon vivő táncosok nagyszabású, monumentális képben szív alakú térformában egyesültek. Mit lehet mást kívánni, mint hogy ez az egyesülés legyen megtermékenyítő, és hozzon szerencsét a táncosok pályáján.

Szakály György, a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora a vizsgakoncert műsorfüzetében leírja, hogy ez a vizsga a 65 éve alapított Állami Balett Intézet kerek évfordulójának jegyében telik. Az est jellegét nézve a megállapítás azonnal érvényességet nyer, önmagában, abszolút értékben és az elmúlt évek vizsgakoncertjeivel összehasonlítva is, a közreműködő mesterek impozáns műsort szerkesztettek az Erkel színpadára. Elmondható, hogy méltó módon ünnepelték meg a jubileumot, egyben magának a vizsgakoncertnek az egyediségére, műfajára is reflektáltak. A kérdés nehézsége ugyanis mindig az, hogy a végzős növendékek mit tudnak megmutatni személyiségükből, tánctudásukból, abból, amire képesek, amellett, hogy a műsor egészének is jól megszerkesztettnek és színvonalasnak kell lennie. Mindebben természetesen elengedhetetlen szerepük van a mestereknek, akik amellett, hogy kinevelik, „helyzetbe is hozzák" az ifjú táncosokat. Ilyenkor tulajdonképpen mindkét fél vizsgázik a másik, a szakma és a nyilvánosság előtt is. A vizsgakoncert beavatás is, a résztvevők rituálisan átlépnek a táncosok világba, a növendékek kilenc éven keresztül készülnek erre a napra. A koncert azonban a főiskola fiatalabb növendékei számára is kínál szereplési lehetőséget, a főiskola nemzetközi szinten is elismert védjegye, hogy a képzés során sok lehetőség nyílik színpadi gyakorlatra. A koncerten egészen fiatal növendékek is színpadi lehetőséghez jutnak, a kirívóan tehetséges, a végzéshez közelebb álló tehetségeket pedig igazi bravúrteljesítményt lehetővé tevő feladatokhoz juttatják. Ilyenkor mindig kérdéses, hogy a végzősök képességeinek hiánya, vagy az alsóbb évesek kiemelkedő tudása ajándékoz meg valakit ilyen feladattal, de ez maradjon a főiskola, a mesterek és a balettnövendékek közös titka.

Kurcsis Lili és Giacomo Quatraccioni / fotók: Kanyó Béla

Idén húsz egyéniség (végzős hallgató) tudásának megcsillantása volt a cél, és – már csak az egy főre jutó idő alapján is – az elmúlt évekhez képest kiegyenlítettebbnek tűnt a mezőny, még ha idén is természetesen voltak olyanok, akik nagyobb és több feladatot kaptak. A műsor felépítése a hagyományokhoz hűen három részből tevődött össze: egy klasszikus-kosztümös balett összefüggő részleteiből, a koncertből, vagyis a több egymást követő pas de deux-ből álló felvonásból és a külön erre az alkalomra készülő (vagy megszerzett) modern koreográfiából, amelyben ezúttal a nagyobb volumene miatt nem kizárólag végzősök táncoltak.

Pesel Anita

Az első felvonásban a meseszerű díszletek között és jelmezben táncolt Petipa-Csipkerózsika szvitjét láthatta a közönség, melyben az első és negyedéveseket kivéve minden évfolyamból vettek részt növendékek. A klasszikus balett iránt elkötelezettek számára talán egy álom teljesedik be ezzel: erről álmodozhatnak azok, akik egy napon a klasszikus balett művelőivé szeretnének válni. A kisebb-nagyobb szerepekben lehetőség adódott arra, hogy ha csak villanásokra is, de a végzős növendékek (és esetenként mások is) megcsillanthassák egyéniségüket. Tukolicza Renáta, Tóth Nikolett, Biro Petra, Németh Bianka és a VII. évfolyamos Guti Gerda a végzetes vacsora egy-egy tündérvendégeként, Pesel Anita orgonatündérként bizonyította színpadra termettségét. Kurcsis Lili (Cica), Quatraccioni Giacomo (Kandúr), Palkovics Tíria (Piroska), Saáry Zoltán (Farkas) tánctudása mellett humoráról is tanúbizonyságot tehetett a jelmez és a szerep egyediségéből adódóan, villanásra a VI. évfolyamos Katona Blanka (Hamupipőke) és a hetedikes Brünn Máté (Herceg) is megmutatkozhatott.

Saya Ikegami

Nagyobb lehetőséghez jutott Rohonczi Viktória Auroraként, aki négy kérővel kacérkodhatott (Dzsupin Ádám, Téglás Bánk, Medvecz Marcell és a VII. évfolyamos Kovács Kristóf), csillogóan teljesítve a feladatot. Kiemelkedett a gyémánt és a három ékkő képe, illetve a Kék madár és Florina hercegnő, valamint az Aurora‒Desiré kettős. A gyémánt (Sawatzki Aglaja) és a három ékkő (Hoffman Virág, Polgári Natália és a VII. évfolyamos Verbőczi Noémi) virtuóz táncával vonta magára a közönség figyelmét. Purkunen Elli (Florina) és a nyolcadikos Takashima Kentaro (Kék madár) kettőse különleges és egyszerűen szép volt, a finoman rebbenő férfi madártest számomra sokáig emlékezetes lesz; Purkunen Elli már itt is kitűnt, de a második részben Alice-ként is megmutathatta magát Csodaországban (Marilena Fontoura koreográfiájában) azt is bizonyítva, hogy a klasszikus mellett a modernhez is van affinitása. Az első felvonás méltó befejezése volt Ikegami Saya és Kovács Noel (VII. évfolyam) Aurora‒Desiré hófehérbe öltözött kettőse. A törékeny lány minden egyes porcikája, ha kell, képes függetleníteni magát a többitől, méltó párja Kovács Noel, kinek hosszú és méltóságteljes ugrásait nagy tetszéssel díjazta a közönség.

Sawatzki Aglaja

A második rész minden száma őrizte a magas színvonalat. Purkunen Elli már említett Alice-szólója mellett még négy páros mutathatta meg magát. A Babák (Mendez-koreográfia) alaphelyzete a játék baba és az ólomkatona szerelme. Vitárius Orsolya és Quattracioni Giacomo jól megoldotta a feladatot, technikailag is vették az akadályt, ráadásul a szomorú szerelem története meg is érinti a nézőket, nem hiába a nagy taps. Itt is, mint oly sokszor a lánynak nagyobb a mozgástere, Quattracioni Giacomo személyiségét a nagy jelmezek (az első felvonásban Kandúr volt) nem igazán hagyták kibontakozni. Az első felvonás ékkövei közül két végzős pas de deux-ben is lehetőséget kapott. Hoffman Virág Odette-ként A hattyúk tavából (Petipa‒Ivanov), Polgári Natália az Esmaralda (Vaganova) Dianájaként mutathatta meg magát. Hoffman Virág és párja, a már kérőként is helyt álló VII. évfolyamos (!) Kovács Kristóf a fehérhattyú-pad de deux-ben kimért, ugyanakkor fájdalmas mélységekig eljutó, megrendítő pillanatokat okozott, Diana és Acteon kettősében Polgári Natália és a szintén már kérőként megismert Dzsupin Ádám fergeteges, bravúros játékot játszott. Polgári fürge, gyors, játékos, technikás és könnyed volt, Dzsupin robosztus termete, ugrástechnikája különösen kamatozott a szerepben. A záró kettősben Petrőcz Cintia és Téglás Bánk (felesleges is jelezni: szintén volt kérő) csak az í-re tették fel a pontot a Moszkovszkij‒Vajnonen-Keringővel: légiesen lágy és könnyed táncuk nehezített emelésekkel mindkét táncos tudásáról bizonyítékot adott.

Petrőcz Cintia és Téglás Bánk Bonifác

A harmadik felvonásban Maurice Ravel‒Kulcsár Noémi Boleróját mutatták be. A népes növendéksereg nyúlfarokszerű pom-pomokkal díszített, mély lila dresszben járta az ütemes táncot. A feszült színpadi jelenlét és az ismétlődő, a csípőt előre toló mozdulatok érzékeltették a szexuális túlfűtöttséget. A záró jelenetben a főszereplő lányt és fiút vállukon vivő táncosok nagyszabású, monumentális képben szív alakú térformában egyesültek. Mit lehet mást kívánni, mint hogy ez az egyesülés legyen megtermékenyítő, és hozzon szerencsét a táncosok pályáján.

Bolero

A vizsgázó évfolyam növendékei:
Biró Petra, Hoffman Virág Zoé, Dzsupin Ádám, Saya Ikegami (Japán), Kurcsis Lili, Medvecz Marcell, Németh Bianka, Palkovics Tíria, Pesel Anita, Petrőcz Cintia, Polgári Natália, Purkunen, Elli (Finnország), Quattraccioni, Giacomo, Rohonczi Viktória Barbara, Saáry Zoltán, Sawatzki Aglaja (Németország), Téglás Bánk Bonifác, Tóth Nikolett, Tukolicza Renáta, Vitárius Orsolya.

Évfolyamvezető balettmesterek: Barna Mónika és Denis Muruev.

Erkel Színház, 2015. június 11.