Komjáthy Zsuzsanna: Nem hall, nem lát, nem beszél
Grecsó Zoltán: Egy faun alkonya – KRITIKA
...nüánszaiban megvalósul ugyan Rusu faun/Nyizsinszkijének megalázása (erre utal Rusu hanghordozása, ökölbe szorított keze, lecsúszó nadrágja, vagy helyenkénti szándékoltan esetlen mozgása), makroszinten ez a megalázás illusztráció marad: értjük-értjük, miről van szó, persze. De látjuk, halljuk, érezzük-e?
„A felhők nem gömbök, a hegyek nem kúpok, a partvonalak nem körívek, a fakéreg nem sima, és a villám sem terjed egyenes vonalban." – mondta Benoit Mendelbrot matematikus valamikor 1975-ben, mikor a sokáig torzszülöttnek és kaotikusnak tekintett, a szigorúság elvét megkerülő fraktálok természetességéről és előfordulásuk sűrűségéről kérdezték. Talán távolinak tűnik a hasonlat (és szó, mi szó, valóban távoli), mégis van valamiféle titkos relevanciája Grecsó Zoltán új koreográfiája, az Egy faun alkonya című előadást tekintve. Hogy miért?
Valencia James / fotók: Mészáros Csaba
Nos, először is, mert véleményem szerint akkor és attól lesz átütő, elsöprő erejű egy koreográfia, ha a fraktálokhoz hasonló módon viselkedik. Vagyis ha a legapróbb részleteket, mozdulatnüánszokat vizsgálva is önhasonlóságot fedezünk fel a kész mozgásanyaggal, és fordítva: játékban vagyunk. Másodszor pedig azért – és akkor maradjunk a matematika szakzsargonjánál –, mert a koreográfia belátja, hogy ezek a hasonlóságok nem leképezhetőek egyszerűbb formákra (vagy metaforákra), akkor sem, ha az elv, mely működteti őket, önmagában mégoly egyszerű is. Az előadások így tulajdonképpen mindig „szakadásosak", vagy más megközelítésben metonimikusak, magára gyűröttek.
Valencia James és Rusu Andor
Grecsó Zoltán koreográfiájában azonban a felhők gömbök, a hegyek kúpok, a partvonalak körívek maradnak. Jóllehet az egyes mozdulatok önmagukban szépen kidolgozottak, mi több, érdekesek és merészek, mondhatni „grecsósak" (gondoljunk csak például Rusu Andor fenomenális fenéktáncára, melyben a közönségnek háttal, testéből antik görög vázát formálva mozgatja át farizomzata egyes tónusait), abban a pillanatban, hogy mozgássá tömörültek, adekvát metaforákká válnak. Más szóval, az előadás makroszinten nem összeegyeztethető a mikrodinamikával, a rész-egész viszonyok nem önhasonlók, sem intenzitásukat, sem kvalitásukat tekintve. Mintha a mozgások nem lennének összeszerkesztve, a jelenetek dramaturgiailag hézagosak, lógnak egymás mellett. Így lehetséges például, hogy nüánszaiban megvalósul ugyan Rusu faun/Nyizsinszkijének megalázása (erre utal Rusu hanghordozása, ökölbe szorított keze, lecsúszó nadrágja, vagy helyenkénti szándékoltan esetlen mozgása), makroszinten ez a megalázás illusztráció marad: értjük-értjük, miről van szó, persze. De látjuk, halljuk, érezzük-e?
Rusu Andor
Ez a tulajdonsága ugyanakkor – és ezt is emeljük ki – a koreográfia ereje is egyúttal: segítségével könnyen párhuzamot vonhatunk Grecsó, Nyizsinszkij és Mallarmé Faunja között (Debussyt ezúttal kihagyhatjuk a sorból). E tekintetben pedig mindenképpen hangsúlyoznunk kell, amit Grecsó egyébként maga is aláhúzott vele készült korábbi interjúnkban: „Persze, hogy Nyizsinszkijről mesélek, de közben arról beszélek, hogy milyen táncosnak lenni, mi mindennel kell szembenézni, hogyan és kinek kell behódolni, hogyan lehet talpon maradni, és hogyan hasonulunk meg abban, hogy tulajdonképpen nem vállalhatjuk magunkat." – fontos, aktuális és egyben rendkívül elszomorító kérdések, melyek valamilyen formában már magát Mallarmét is foglalkoztatták. Az Egy faun délutánja című ekloga vagy leghíresebb írása, a Kockadobás is olvasható a Nagy Mű megírásának egyfajta kudarcaként (mint ismeretes, Mallarmé egész életét ennek szentelte), de legalábbis annak lehetetlenségével, tágabb értelemben pedig szembesülésként a lehetetlennel. Az égi nimfák elérhetetlenségeként; a meghasonulás szükségességeként; a gondolatok viszonylagosságának törvényeként; és ezeken túl, a játékba hívás első tapasztalataiként is (vesd össze: fraktálok): „Mit ajkuk hirdet, nem az édes semmiség, / Hanem csalárd kötés, a csók, mit csend palástol, / Keblem, bár jele nincs, vall egy titkos marásról, / Valamely távoli, fenséges fog nyoma" és természetesen: „Minden Gondolat Kockadobás".
Rusu Andor és Valencia James
Nyizsinszkij – aki a mendemonda szerint egyébként el sem olvasta Mallarmé költeményét, mikor korszakalkotó koreográfiájának nekilátott – ugyancsak a lehetetlennel méri Faunját, igaz, más értelemben: előadása, talán először a történelemben, résnyire nyitja az obszcenitás kapuját a táncművészetben (a kilencperces balett hírhedt záró képében a sóvárgó faun lágyan a nimfa fátylára hanyatlik), ráadásul másfajta mozgásnyelvet honosít meg. Hogy a meghasonulás beleíródott-e a koreográfiájába? Talán igen, bizonyos értelemben. De mindenképpen beleíródott tragikus életébe: miután kapcsolata Gyagilevvel, az Orosz Balett vezetőjével megszakad, karrierje megtörik, élete utolsó évtizedeit pedig jobbára szanatóriumokban tölti. Megrendítő sors, most mégse szaladjunk előre! Hiszen Grecsót éppen a Gyagilev–Nyizsinszkij kapcsolat indította saját Faunjára: koreográfiájában pedig a szerepkörök összemaszatolódnak, elmosódnak. Rusu, ahogyan arra utaltunk már korábban is, egyszerre testesíti meg a faunt és a faunt táncoló Nyizsinszkijt, Valencia James ugyancsak egyszerre alakítja a nimfát és a balett vezetőjét, Gyagilevet. Megtestesítenek emellett egy-egy absztrakciót is: az önmagát kiteljesíteni vágyó táncost és a siker árát jelentő elnyomó képét. Rusu és James pedig ha nem is teljes intenzitással (makroszint), ám mindvégig feszesen és pontosan táncolnak (mikroszint), játsszák, amit a szerepek rájuk mértek: az áldozatot, a zsarnokot. És valahol az előadás utolsó perceiben Grecsó maga is a lehetetlenséggel szembesül, azzal ugyanis, hogy már lázadni sem igazán érdemes. A siker csak annak munkáját koronázza, aki nem hall, nem lát, nem beszél (lásd: Rusu füleiben füldugó, szemén alvómaszk, szájában kis piros kendője). És aki lázad? Ugyan! Azt pellengére tűzik.
Grecsó Zoltán: Egy faun alkonya
Koreográfus: Grecsó Zoltán. Dramaturg: Bertók Andrea, Halasi Dániel. Alkotó: Bertók Andrea, Halasi Dániel, Zsalakovics Anikó, Zelenka Nóra. Fény: Gothár Márton.
Szereplők: Rusu Andor, Valencia James.
Szkéné Színház, 2015. október 29.
