Turbuly Lilla: Utak és találkozások
Sissi Őszi Tánchét (az utolsó négy nap) – KRITIKA
A fesztivál második felében hangsúlyos szerepet kapott a néptánc, mégpedig a hagyomány felől a kortárstánc felé elmozduló, a kettőt ötvözni szándékozó koreográfiák.
A Bihari János Táncegyüttes Juhász Zsolt Találkozások című, a 2014-es Zalai Kamaratánc Fesztiválon Nívódíjat nyert koreográfiáját választotta címadónak. A darabot, amely egyben az est zárása is volt, Györgyfalvay Katalin emlékének ajánlották. Kezdő koreográfiának pedig éppen az ő Bújócska című munkáját választották, így a három éve elhunyt táncművész, pedagógus szellemisége foglalta keretbe az estét. És ennek a szellemiségnek megfelelően csupa olyan etűdöt láthatott a közönség, amelyek a hagyomány megújítása mellett tették le a voksukat. Konkrét narratíva nélkül, mégis, a ma emberének is átélhetően, a néptánc eszköztárát felhasználva mondani valamit találkozásokról, kapcsolatokról – ez tűnt az este szervezőelvének. A Bújócska különlegessége, hogy – az elsősorban lábakra kalibrált néptáncban szokatlan módon – a kezeket teszi meg főszereplővé. A kezdetben egyszerűnek tűnő, aztán egyre bonyolultabb kézjátékkal és az ez által felidézett asszociációs mezőkkel jó felütése ennek a tematikának.
Bujócska / fotó: Szervác Attila
A legerősebb, legkarakteresebb koreográfiának Novák Ferenc Kőműves Kelemenjét éreztem, ami a balladán túl (annak a remélhetőleg fehér holló nézőnek is, aki azt nem ismeri) igen tág értelmezési horizontot kínál fel férfirivalizálásról, férfiközösségről, asszonyi önfeláldozásról. (Zárójelben: 2015-ig kellett várnunk, de az év egyik legszebb versében Molnár Krisztina Rita végre megírta a ballada női olvasatát: Szép gyöngén.
Jóval játékosabb férfietűd Lengyel Szabolcs koreográfiája (Férfiak), és ennek női, vagy inkább leányváltozata, a Játék, Horváth Zsófia munkája. A mondókákra, népdalokra épülő darab a mától távolabb álló, talán túlságosan is idillikus, szemet gyönyörködtető, kedves játék.
Játék / fotó: Szervác Attila
A Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola összeállítása Útjaink... címmel mutatta be az intézmény néptánc és moderntánc szakán folyó munka eredményét. Egy ilyen összeállításnál a művészi és a pedagógiai szempontok egyensúlya is lényeges. A néptáncot, balettet, kortárs balettet, historikus táncokat, kortárs táncot felvonultató montázsban a színvonal természetesen nem volt, nem is lehetett egyenletes, de a sokszínűség, a tánc öröme, közösségteremtő ereje összefogta és összességében jó élménnyé tette az estét. Érdekes volt megfigyelni, hogy míg a néptánc tagozaton a nemek aránya kiegyenlített, a moderntáncnál sok-sok lányra jutott egyetlen fiú, aki így szükségszerűen valamennyi ide tartozó koreográfiában részt vett, és főszereplőjévé vált az est második részének, de képességeivel, tánctudásával el is bírta ezt a főszerepet.
Madárasszonyok
A Madárasszonyokat, Horváth Zsófia koreográfiáját (Duna Táncműhely) népdalok, mondókák ihlették, amelyekből néhányat el is énekelnek, másokból csak sorokat használnak fel, mégpedig remekül. Ritka élmény táncelőadáson, hogy a szöveget sikerül az előadás integráns részévé tenni. Itt a sokszor ráolvasásszerűen, alig érthetően mormolt, máskor kánonba rendeződő, ismétlődő szavak, mondatok megőrzik költőiségüket, olykor misztikumukat, de van, hogy humort hoznak az előadásba, mint amikor a nők által ismételgetett, számára megfejthetetlen találós kérdések kétségbeesésbe kergetik a Madárasszonyok egyetlen férfi szereplőjét. A jelenet humora mellett sokat elmond a nő-férfi kommunikáció buktatóiról.
Madárasszonyok
Horváth Zsófia nem törekszik történetmondásra, mégis keretet ad: az antik boltív mellett két lefátyolozott énekesnő nyitja az előadást, és ők is zárják, ugyanott, már fátyol nélkül, fonalat gombolyítva. A mozgásszínház, kortárs tánc, néptánc elemeit egyaránt felhasználó koreográfia az előadás során felgombolyított női élethelyzeteket, önmagukhoz, egymáshoz és a másik nemhez való viszonyulásukat állítja párhuzamba a madárléttel. Emellett több más szimbólumot is használ: víz, mosdás, leplek stb. Időnként talán sok és a kelleténél direktebb is ez a szimbólumhasználat, és azt sem mondom, hogy végig sikerül fenntartani ugyanazt az intenzitást, összességében azonban a Madárasszonyok izgalmas kísérlet a hagyományok továbbgondolására, ami jóval tovább megy a már említett Játéknál. Nem állom meg, hogy ne hozzak megint egy költői párhuzamot: a kortárs irodalomban Szabó T. Anna szintén idén megjelent kötete, a Senki madara tesz valami hasonlót. Mottója a Madárasszonyok mottója is lehetne: „Ha madarat szeretsz, égbolt legyél, ne kalitka."
Muresan Marian Aurel és Kocsis Andrea a Férfiak, nők, Fellini-ben
Ha a néptáncos kiindulópont nem is, az útkeresés a negyedik előadásból, a Miskolci Balett Férfiak, nők, Fellinijéből sem hiányzott, már csak azért sem, mert Kozma Attila koreográfiáját az Országúton című Fellini-film inspirálta. Szerencsés kézzel és arányérzékkel nyúlt az alapanyaghoz: nem akart mindenáron messzire rugaszkodni tőle, de nem elégedett meg azzal sem, hogy egyszerűen átkoreografálja a cselekményt. A díszlet egyetlen, önmaga körül forgatható, régimódi oldalkocsis motorkerékpár, az utazás szimbóluma – hangulatteremtéshez éppen elég. De játékba vonták a Bethlen Téri Színház erkélykorlátját is, azon sétálgatott a Bohóc (Szabó Levente). Látványos, lendületes és közérthető kortársbalett-előadást láthattunk, amelynek a Gelsominát táncoló Kocsis Andrea igazi középpontja. Lágyság és erő, elveszettség és magára találás, fájdalom és életöröm – mindez ott van a természetesen, külső manírok nélkül megteremtett karakterben. Muresan Marian Aurelnek Zampanóként nincs könnyű dolga, mivel egy jóval egysíkúbb figurát kell megjelenítenie, és ebben a kelleténél jobban épít a mimikára, az „én bizony egy kemény, kőszívű férfi vagyok" arckifejezésre, amire még egy jellegzetes járásmóddal is ráerősít. Igaz, így még kontrasztosabb a Bohóc és Gelsomina könnyed és természetes egymásra hangoltsága – kettősük az előadás egyik legjobb pillanata. A koreográfia legvége viszont hagyott egy kis hiányérzetet: túl hirtelen harapták el. De lehet, hogy ennek az oka az, hogy az előadásnak eredetileg volt egy második része is, Stayce Camparo munkája.
Muresan Marian Aurel és Szabó Levente a Férfiak, nők, Fellini-ben
Történt még egy apró világítási malőr: a Bohóc halálánál kicsit később vették le róla a fényt, mint ahogy lezuhant az erkélykorlátról, amire is a mögöttem ülő Kozma Attila sóhajtott egy nagyot – pedig nem kellett volna, mert ez az előadás is arról győz meg, hogy a Miskolci Balett jó (ország)úton jár, keresve a szakmai igényesség és a közönségbarát fogalmazásmód közös nevezőjét.
És ha már utak és találkozások: a SŐT7 egy hete alatt vidékről és Budapestről sokak útja vezetett a Bethlen Téri Színházba és sok-sok találkozás jött létre szakmabeliek, de főleg a szakma és a közönség között. Ideje beírni a jövő évi táncrendbe is!
A Sissi Őszi Tánchét 4-7. napja
Bihari János Táncegyüttes: Találkozások
Miskolci Balett: Férfiak, nők, Fellini
Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola: Útjaink...
Duna Táncműhely: Madárasszonyok
Bethlen Téri Színház, 2015. november 18-21.
