Antal Klaudia: Egyenlőtlen
Győri Balett: Egyensúly – KRITIKA
Az est két koreográfiája között óriási szakadék tátong, az egyik finom eleganciájával, ámulatba ejtő technikájával kivívja a közönség kisebb részének a tiszteletét, a másik harsány színeivel, közönségbarát megoldásaival, kacagtató gegjeivel pedig hazaviszi a többség szeretetét...
December 11-én a Győri Balett az Egyensúly című balettestjével vendégszerepelt a Nemzeti Táncszínház szervezésében a Művészetek Palotájában. Az esten két fiatal, egy spanyol és egy magyar koreográfus darabját láthatta a közönség, melyek korántsem voltak egyensúlyban egymással.
Kizökkent / Fotók: Nemes Zoltán 'mettor'
Cayetano Soto Kizökkent (Uneven) című koreográfiájában kicsúszik a fellépők lába alól a talaj, és ebben a kizökkent térben, az egyik sarkánál megemelt fehér balettszőnyegen kell a táncosoknak újra megtalálniuk az egyensúlyukat. Férfiak és nők kutatnak megszállottan testi-, és ami ennél is fontosabb, lelki egyensúly és béke után. A táncosok egy pillanatra elidőznek a balettszőnyeg szélén, majd magabiztosságot és határozottságot magukba szívva lépnek rá a megzavarodott világ fehér küzdőterére: a határozottságnak azonban hamar nyoma vész, és helyébe a keresés-kutatás zaklatottsága lép. A szereplőket olyan hétköznapi gondok – például a munka és a család közti összhang megteremtése, vagy egy nyugalmi pont, az otthon megtalálása – nyomaszthatják, mint minket, nézőket. Amikor úgy tűnik, hogy valaki rátalál végre a keresett otthonra és egyensúlyra, jön valaki és kizökkenti – felemeli, vagy épp elhúzza – abból az állapotból és arról a pontról. A táncosok a klasszikus balett és a mozgásszínház eszköztárával, olykor pedig akrobatikus elemekkel dolgoznak. Az utolsó ujjpercig megkoreografált gesztusaikra kivetül a belső feszültségük, ám az idegesség és a zaklatottság mellett minden mozdulatukból a szépség árad.
A spanyol koreográfus darabja a kanti értelemben vett szép fogalmát juttatja eszembe, a minden érdektől mentes tetszés tárgyává válik az előadás. Nem érdekel, hogy nem kedvelem a balett műfaját, az sem számítana, ha a mű semmitmondó lenne – szerencsére nem az –, akkor is csodálattal és elismeréssel tekintenék a szépségére. Velekei László Terem (Room) című koreográfiája pont az ellenkező hatást és értékítéletet váltja ki belőlem.
A terem
Velekei előadásában egy (pszichiátriai) kórterem tűnik fel, a betegek lepedővel letakarva fekszenek a kórházi ágyakon. Miután az ápoló konstatálja, hogy a teremben és a betegek állapotában (szerencsére) nem történt változás, azaz továbbra is magatehetetlenül fekszenek az ágyakon, magukra hagyja őket, akik azonban pár perccel később szépen sorban felébrednek és táncolni kezdenek. Minden táncos egy-egy pszichés zavarral – narkolepsziával, nimfomániával, tisztaságmániával vagy épp szociofóbiával – küzd. A táncosok teljesítménye tiszteletreméltó, hiszen az akrobatikus elemek – ágykeret alatt, felett, között végrehajtott ugrások, csúszások – kivitelezése mellett a színészi játékra is figyelniük kell. Az előadás végén meg is kapják a méltó sokszori „vissza" tapsot, azonban ez nem a koreográfiát dicséri.
A terem
A színpadon megjelenő kórteremben a betegek újra élik az életüket és félelmeiket: van, aki a plátói szerelem magányával küzd, akad olyan is, aki erotikus vágyait igyekszik kiélni éppen egy olyan emberen, aki retteg minden érintéstől, más pedig újraéli az irányítás, a hatalombirtoklás okozta euforikus érzést. Szinte mindegyik karakter kap egy különálló jelenetet, melyet megformálója egy ikonikus popslágerre ad elő. A hatalommániás John Legend Who did that to you, a nimfomán Nina Simone Take care of business, a szerelmes Skeeter Davis The End of the world, a narkolepsziás pedig B. J. Thomas Hooked on a feeling című számára táncol. Olyan, mintha egy videoklip-börzét látnánk, a popslágerekre felhúzott etűdök mindegyike humoros és szatirikus, melyek ellentmondásban állnak a súlyos pátosszal terhelt jelenetekkel, például amikor az egyik táncos belép az Isteni hanggal együtt megjelenő fénybe. Velekei helyzetkomikumokkal tűzdeli tele a „revüjét", a dalválasztásokkal is a biztos sikert célozza meg, hiszen tudja, mit szeret a nép: azt, amin nevetni lehet. A Terem című előadáson pedig lehet, olykor jóízűen, de az esetek többségében inkább kínosan.
Az est két koreográfiája között óriási szakadék tátong, az egyik finom eleganciájával, ámulatba ejtő technikájával kivívja a közönség kisebb részének a tiszteletét, a másik harsány színeivel, közönségbarát megoldásaival, kacagtató gegjeivel pedig hazaviszi a többség szeretetét – mindenki döntse el, melyik ér többet.
Egyensúly (Győri Balett – Nemzeti Táncszínház)
Uneven (Kizökkent)
Zene: David Lang. Koreográfia, színpadkép: Cayetano Soto. Asszisztens: Mikiko Kawasaki, Kara Zsuzsanna. Fény: Seah Johnson. Jelmez: Nette Joseph.
A terem
Asszisztens: Kara Zsuzsanna. Dramaturg: Csepi Alexandra. Színpadkép: Vidos Tibor. Fény: Szabó Attila. Zene: montázs. Koreográfus: Velekei László.
Művészetek Palotája, Fesztivál Színház, 2015. december 11.
