Kutszegi Csaba: Napfogyatkozás in every room
Molnár Csaba – Fülöp László: Egy este 2Y - KRITIKA
A kortárs tánc jól teszi, ha az elérhetetlen-utánozhatatlan, tökéletes idolt, a káprázatosan piruettező prímabalerinát letaszítja az örök piedesztálról, de nem teszi jól, ha helyette csak elefántokat rak minden szobába. Mint tudjuk, és hangoztatjuk is olykor, igazán nagy az isten állatkertje, hadd csodáljuk benne a kecses gazellákat is, kortársaink ők is.
Jó az a gyakorlat, lehetne rendszeres is, hogy egy egyfelvonásos táncpremier elé a műsorszerkesztők betesznek egy továbbjátszásra érdemes régebbi darabot, így egészítve ki egész estéssé a programot. A kortárs táncban mindig is nagy kérdés volt a továbbjátszás, egy kézen megszámolható, hány koreográfia tud évekig repertoáron maradni, a legtöbb esetében szintén egy kézen megszámolható, hogy egy produkció hányszor játszható ki ugyanazon a játszóhelyen.
Az Egy este 2Y összefoglaló című est régebbi darabja Fülöp László munkája, a Lábán-díjjal jutalmazott „There's an elephant in every room..." A koreográfiáról nekem a szabadság-, sajtó- és emberi jogok védelmében gyakran hangoztatott, Voltaire-nek (is) tulajdonított bon mot jut eszembe, hogy ti. „nem értek egyet önnel, uram, de akár az életemet is adnám azért, hogy szabadon elmondhassa a véleményét." Ez esetünkre átértelmezve azt jelenti, hogy bármikor kész vagyok hangosan kiállni azért, hogy mindegyik koreográfusnemzedék támogatást élvezve, szabadon bemutathassa műfaj-(át)értelmező kísérleteit, élhessen bármely kérdésben (művészi) véleményalkotási jogával, de közben azt is gondolom, nem vezet jóra egyféle igazság általános érvényűre emelése, mert több igazság is van, és mindegyiknek sok-sok oldala. Fülöpék rendszeresen igézően bemutatják a színpadon az egyszerűséget, a hétköznapiságot, a keresetlenséget, közben (ennek megfelelően) kerülik a pátoszt, a teatralitást, a direkt művi, promotív színpadi fogásokat, mindezzel azt sugallják, hogy mindenki fontos, bárki lehet művészet témája, sőt, színpadi hős is. Nagy és fontos igazságok ezek.
„There's an elephant in every room..." - Cuhorka Emese és Fülöp László / fotó: Kővágó Nagy Imre
De nem kevésbé azok Molnár Csaba igazságai is, aki új munkájában, az Eclipse-ben szigorú, fegyelmezett kartáncokon alapuló parádés kortárs show-t mutatott be. És közben nem idegenkedett a revü látványelemeinek alkalmazásától, a sorokba rendezett csoportok egyszerre, egyformán zajló együtt táncoltatásától, a pop-kultúra ikonikus dalainak (persze jórészt idézőjelek közé helyezett, sőt, parodisztikus) megidézésétől, és sok esetben a szándékos nevettetéstől sem. Persze eme eszközök, fogások összességében nem az öncélú, felszínes szórakoztatás célját szolgálják nála, Molnár a különös show-jával igencsak elgondolkodtató, jelentéses világot modellál, magvas gondolatokat fogalmaz meg, tartalmas kérdéseket vet fel. Éppen ezért birtokol ő is fontos igazságot: hogy ti. még a felkavaró, egyszerű egyént is megérintő kortárstánc-produkció is lehet teátrális, látványos, érzékekre ható, horribile dictu még szigorú technikán alapuló, látványos táncot is felmutathat, akár olyat is, melyet még a mégoly jó mozgású civil fiatalok sem fognak sohasem a látott szinten elsajátítani.
Eclipse - Dányi Viktória / fotó: Dusa Gábor
A kortárs tánc jól teszi, ha az elérhetetlen-utánozhatatlan, tökéletes idolt, a káprázatosan piruettező prímabalerinát letaszítja az örök piedesztálról, de nem teszi jól, ha helyette csak elefántokat rak minden szobába. Mint tudjuk, és hangoztatjuk is olykor, igazán nagy az isten állatkertje, hadd csodáljuk benne a kecses gazellákat is, kortársaink ők is.
Félreértés ne essék, a „There's an elephant in every room..."-ban Biczók Anna, Cuhorka Emese és Fülöp László tehetségesen és az alapvetéshez adekvátan mozog (tehát nem őket nevezem elefántnak, csak bátorkodom szimbolikusan említeni az ormányost, ahogy azt a koreográfus is teszi), viszont – Molnár Eclipse-je kapcsán – jelzem, hogy az előadó személyiségéből kiinduló, őszinte belsővilág-feltárás mellett operálhat a kortárs tánc személytelen, egyformára gyúrt technikás tánccal is, attól még nem lesz sem konzervatív, sem haladó eszmék árulója.
Eclipse - Lévai Viola, Dányi Viktória, Vavra Júlia és Juhász Adél / fotó: Dusa Gábor
Az Eclipse laza, diszkószerű közös táncolással kezdődik, de a látott lazaság már az első pillanatokban is koordinált, szabálykeretek közé helyezett lazaság, és e keretek között láthatóan temérdek lehetőség adódik egyéni megmozdulásokra is. A (színpadi) rend mégis működik, és a szabályait be kell tartani, különben nem fokozódhatna a helyzet folyamatosan, márpedig az Eclipse nagyobbik részének lényege éppen az állandó fokozódás. Ez táncban úgy mutatkozik meg, hogy a keretek maradnak, miközben a táncmozgás egyre intenzívebb, a végtagmozgások amplitúdói egyre nagyobbak, a zene is hangosabb, a ritmus is gyorsul. De még mindenki kvázi szabad, bár magányos és izolált: senki nem törődik senkivel, mindenki faarccal maga elé bámul, és magának táncol. A további fokozást szolgálja, hogy a szabad tömeg egyszer csak szabályos színpadi térformákba (pl. sorokba) rendeződik, egyszerre, egyforma táncot abszolvál, és ezzel megsokszorozza a hatást. Mindeközben az egyedek szemkontaktussal, a másikra nézéssel még mindig nem vesznek tudomást egymásról, de mégis közösségbe tömörültek: azzal, hogy felveszik a térformát és illeszkednek a rendbe, óhatatlanul indirekt kommunikációs viszonyba is kerültek egymással.
Eclipse - Vadas Zsófia Tamara és Raubinek Lili / fotó: Dusa Gábor
Ám szabályos térformával, vagy a nélkül, a fokozódás egy idő után már nem fokozható. Én az Eclipse-ben ebben hajlamos vagyok némi műfajkritikát is megsejteni, mintha Molnár arról beszélne, hogy a színpadi hatás egy szint fölött már nem fokozható, mert például visszafelé sül el, vagy az történik, mint az előadáson: a lelassuló, de leállni képtelen táncosnak behoznak egy színes papírcsövet (konfettipuskát?), mely elsül, és könnyű, színes dekorfecnik libbennek elő belőle, mint egy szilveszter délelőtti óvodabulin. A jó húszperces fokozás után ez a nagy durranás. Néhány másodpercig tényleg olyan a hangulat, mint a fokozódó várakozás után hirtelen beállt teljes napfogyatkozáskor: misztikusan üres és semmilyen. Lehet, a kortárs tánc és a kortárs művészetek is így pukkannak majd ki egyszer, amikor már a többség lelépett a színről, és csak néhány enervált monomániás hiszi azt, hogy még fokoz valamit? – kérdezi (szerintem) a jelenettel Molnár Csaba. Mindenesetre a nagy durranás után megváltozik minden: a visszaszivárgó táncosok fokozatosan egymással kommunikáló emberekké válnak, sőt – igaz: parodisztikusan-ironikusan – pop- és musical-slágerek giccses világát idézik fel playback-énekléssel. De a dalok közé kemény-rockos, odamondós számok is kerülnek, az előadás végén meg elhangzik egy jópofa monológ arról, hogyan lehet akváriumban egy sereg guppit egyforma mozgásra késztetni.
Az Eclipse úgy, ahogy van, állati jó. Érthető (vagy szubjektíven értelmezhető) és élvezhető. Reveláció.
Molnár Csaba – Fülöp László: Egy este 2Y
„There's an elephant in every room..."
Előadók: BICZÓK Anna, CUHORKA Emese, FÜLÖP László.
Koreográfus: FÜLÖP László. Kutatási partner: HAJNÓCZY Luca. Zene: MIZSEI Zoltán. Fény: PETE Orsolya. Produkciós vezető: TRIFONOV Dóra. Producer: SÍN Kulturális Központ.
Eclipse
Rendező/Koreográfus: MOLNÁR Csaba. Előadják: DÁNYI Viktória, VADAS Zsófia Tamara, RAUBINEK Lili, VAVRA Júlia, JUHÁSZ Adél, LÉVAI Viola, CUHORKA Emese, valamint a Budapest Kortárstánc Főiskola táncosai: Aisté, ADOMAITYTÉ, Shiraz AMAR, BOKOR Felícia, Marina DONATONE, NOVÁK Evelin, OBERFRANK Réka, Petra PECEK, Julija PECNIKAR, POLGÁR Judit, TAKÁCS Ramóna, Ana TOT.
Konzultáns (szöveg): Liza MESKOVITCS. Fény: DÉZSI Kata. Zenei szerkesztő: VARGA Vince, MOLNÁR Csaba. Dramaturg: DALLOS Máté. Jelmez: Marcio Kerber CANABARRO. Producer: RÁCZ Anikó.
Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2015. december 12.
