Kovács Natália: Körtánc
TranzDanz: Menetfény – KRITIKA
… míg a klasszikus részek összehangolják a táncosokat, akik ilyenkor egységes lépéseikkel és körtáncukkal valamiféle paraszti közösség táncmulatságát idézik, az elektronikus, illetve trap zenei részek alatt inkább szétbomlik az egység. Ilyenkor mintha mindenki külön-külön keresne valamit, nem nézik egymás arcát, mint a körtáncok közben.
Vajon mi lehet a csillagok felett? Laknak-e ott valakik, és ha igen, milyen viszonyban állnak velünk, mi közük a létezésünkhöz? Talán elbeszélnek, vagy épp olvasnak minket? Mit látnak, ha lenéznek ránk? Nyüzsgő, dolgos hétköznapokat, vagy monotonitást, változatlanságot?
Többek között ezeket a kérdéseket vetette fel bennem a TranzDanz új produkciója, amelyről Kovács Gerzson Péter így ír a Menetfény színlapján: „Állni látszik az idő a bagatell hétköznapokban, a súlyos és súlytalan évek során, a dicső múlt egybeolvad a mozdulatlanságban a történelmivé magasztalt jelennel. Innen nézve nem változik semmi, mert a véget nem érő ismétlődések fraktál-mintázatai egyformának tűnnek – miközben tombolva »történik« a világ.” A koreográfus felvetéseire hagyatkozva, az idő és időtlenség nyomait kerestem/ keresem a táncoló testek és fények látványában, miközben minduntalan újabb és újabb asszociációk kezdenek működni bennem.
Gera Anita, Vida Gábor, Gál-Horváth Bernadett, Tókos Attila és Bora Gábor / fotók: Jókúti György
Az öt táncos, Bora Gábor, Gál-Horváth Bernadett, Gera Anita, Tókos Attila és Vida Gábor erős, kissé groteszk hatású sminkben jelenik meg; Tókos Attila, amikor mosolyra húzza feketére rúzsozott száját, kicsit olyan, mint a Joker a kártyában, de az erős smink a többieken is maszkszerűen hat, és absztrahálja az előadókat azáltal, hogy egyrészt mímelő, másrészt bábszerű énjükre reflektál. Eközben a szereplők öltözete korszakokon ível át, a színes-divatos Nike cipők a jelenhez kötik őket, míg a fekete-fehér ruhák a filmek múltidéző technikájára emlékeztetnek, az ingek és mellények szabása pedig paraszti viseletet idéz. De mintha felsejlene valami az ortodox zsidó öltözetből is; mindegyikük derekán van egy szoknya- vagy lepelszerűség, ami eszembe juttatja a derék tájt mindig látszó kis taliszt (tallit kátán: négyzet alakú, csúcsain rojtos ruhadarab – a szerk. megj.)
Gál-Horváth Bernadett, Gera Anita és Bora Gábor
A zsidóságra asszociálok akkor is, amikor a táncosok a talajt bevilágító fénynyalábok között, a fénykörökön sétálgatnak, két kezükkel, mintha egy-egy Tóra-tekercset fognának, fejüket pedig jobbra-balra mozgatják, mint aki olvas. Vajon mik azok a világító pontok, amelyeken lépkednek, mik a menet fényei: autók lámpái vagy a csillagok? És vajon milyen viszonyban van a jelennel az ortodox vallásosság? Azok a vallási előírások, amelyeknek egykor praktikus okai lehetettek, és ma tradícióként élnek tovább, sok esetben teljesen idegenek a kortárs hétköznapi gyakorlattól, de betartásuk mintha megőrizné a már letűnt időket, a közülünk már eltávozott embereket. Ezek a gomolygó füstben Tórát olvasó alakok azért vannak itt, hogy megállítsák az idő múlását, megőrizzék a múltat, vagy épp azért, hogy elbeszéljék a jelenvaló világot?
Jelenet
Az asszociációs mező, amely megnyílik a zsidóság révén, csak egy lehetőség a sok közül, de összecseng azzal, hogy a táncosok valamiféle közösségre hasonlítanak. Azonban az ábrázolt közösség nem egyértelműen referenciális, és az sem bizonyos, hogy kulturális, vallási vagy valamilyen másféle alapon szerveződő emberek csoportja, de ez valószínűleg nem is releváns kérdés. Az előadók bizonyos pillanatokban egészen úgy viselkednek, mint egy összetartó közösség: körtáncot járnak, vagy egy ritmusra mozognak, azonos tánclépéseket követnek, és látszik, hogy figyelnek egymásra, van köztük szemkontaktus, összemosolyognak. A koreográfiában gyorsabb és lassabb, összehangoltabb és széttartóbb epizódok váltják egymást, amit a fények (látványterv: KGP) és a zene is követnek. Wondawulf zenéjében szintén eltérő harmóniák és diszharmóniák váltják egymást; míg a klasszikus részek összehangolják a táncosokat, akik ilyenkor egységes lépéseikkel és körtáncukkal valamiféle paraszti közösség táncmulatságát idézik, az elektronikus, illetve trap zenei részek alatt inkább szétbomlik az egység. Ilyenkor mintha mindenki külön-külön keresne valamit, nem nézik egymás arcát, mint a körtáncok közben. Ennek az elmagányosodásnak szélsőséges megnyilvánulását mutatják a szóló részek. Ugyanakkor a szólóbetétek, vagy épp a tánckarként egyszerre mozgás, de a körtánc is különféle történelmi korokra utalnak, miközben mindegyik felidézett struktúrát lerombolja a mozdulatok szétfeszítettsége. Fel is idézi, meg is őrzi, de egyszerre le is bontja, meg is semmisíti a klasszikus formát, akárcsak a klasszikus harmóniákra felelő, de azokat szét is ziláló elektronikus zenei epizódok.
Gera Anita és Gál-Horváth Bernadett
A különböző zenei- és mozgásvilágok ismétlésszerűen, mintegy körkörösen újra és újra váltják egymást; vagyis a tánc nemcsak a térben, hanem az előadás idejében is körszerű mozgást ír le. Ez azonban egy idő után kicsit monotonná válik, nincs benne dramaturgiailag üdítő rész, amely kizökkentené a nézőt, újra felkeltené a figyelmét.
Menetfény (TranzDanz – Nemzeti Táncszínház)
Koreográfus: Kovács Gerzson Péter. Zeneszerző: Wondawulf. Látványterv: KGP.
Táncosok: Bora Gábor , Gál-Horváth Bernadett Gera Anita, Tókos Attila, Vida Gábor.
MOM Kulturális Központ, 2016. január 27.
