A világválság lélegző szörnye
Vida Virág kritikája a Breathing Monster Los angelesi bemutatójáról
A Breathing Monster meghívása mögött a gazdasági válság gyűrűzését lehet sejteni. Los Angeles legnagyobb kortárs színháza, a Red Cat ennél talán nem is választhatott volna kisebb büdzséjű, teljes estét betöltő előadást. A két előadó, a minden szcenikát mellőző díszlettelen tér és a négy reflektorral megoldott világítás nem jelenthetett extra kiadásokat az intézmény számára.
Vida Virág kritikája a Breathing Monster Los angelesi bemutatójáról
A Breathing Monster meghívása mögött a gazdasági válság gyűrűzését lehet sejteni. Los Angeles legnagyobb kortárs színháza, a Red Cat ennél talán nem is választhatott volna kisebb büdzséjű, teljes estét betöltő előadást. A két előadó, a minden szcenikát mellőző díszlettelen tér és a négy reflektorral megoldott világítás nem jelenthetett extra kiadásokat az intézmény számára.
A Párizsban élő lengyel-francia komponista, Kaspar Toeplitz és az amerikai Myriam Gourfink közösen vállalkozott arra, hogy a XXI. század technikai lehetőségeit a keleti tradíciókkal ötvözve létrehozzon egy érzékekre ható, de elmélyülésre is igényt tartó zenés-mozgásos kompozíciót.
A Breathing Monster, azaz a Lélegző szörny című munkát akármerről is szemléljük, sem lélegzést, sem szörnyet nem találunk benne. A szókapcsolat pedig végképp idegen a látottaktól. A minden szcenikai segítséget elvető produkcióban a két előadó nagy önbizalommal feltételezi, hogy a színpadi illúzió, a katartikus pillanatok előhívása puszta művészi jelenlétük által megtörténhet. Sok előadónál ez valóban így is van; a Toeplitz – Gourfink páros azonban nem működik. Elvárható lenne, hogy a klasszikus felállású formáció (zenész-táncos kettős) két művésze, vagy a két művész produktuma között valamiféle kontaktus szülessen. Ez létrejöhetne a táncos és zenész láthatatlan, érzéki kapcsolata révén, vagy a zene és a mozgás – stílszerűen – „együtt lélegző” lüktetésével. Toeplitz és Gourfink viszont csupán egymás mellett létezik, néhány halvány pillanattól eltekintve, nincsen közöttük kontaktus.
A játéktérbe elhelyezett, négyzetméternyi nagyságú dobogóra kiültetett Kaspar Toeplitz munkája eleinte alig hallható, tompa morajlásként tölti be a Red Cat jóformán üres színházi terét. A rezgés valahol a székek lábánál indul, és összevegyül a melegen izzó lámpák zúgásával, majd fokozatosan erősödve, próbára teszi a dobhártyákat. Bár az előadó láthatóan akkordokat fog le ujjaival, és a digitális kották mellett, egyéb, számítógép által vezérelt hangkeltő eszközöket is használ, a lábai közt pihenő kétnyakú hangszerből még a vonók segítségével sem tud kicsikarni emberi fül számára dallamként értelmezhető hangsort. A folyamatosan erősödő ipari zaj eleinte porszívó, később repülőgép felzúgó turbinájához hasonlatos, később – a rezgések interferenciája miatt – belső szerveinkben zakatoló lüktetéssé erősödik. A komputerek világában szintén elmerült Myriam Gourfink ehhez a monoton hangi világhoz kívánja hozzárendelni koncepcióját. Gourfink a – művészete alapkövévé megtett – digitális technika és tánc ötvözetének úttörője; mozgásvilágát a keleti kultúrák testgyakorlatai fertőzték meg. A Kaliforniában igen népszerű, és rengeteg változatban oktatott jóga képezi mozgássorozatainak alapját, de a mozdulatok összeépülése inkább a butó technikához hasonlítható. Gourfinkból azonban hiányzik az az előadói képesség, amely a butó kifinomult művelőiben fellelhető, amellyel kizárólagos figyelmet lehet teremteni. Így éppen a lényeg marad el.
Precízen kidolgozott mozgásgyakorlatnak tűnik a koreográfia, de nincs meg benne a többlet, amely élvezetes színházi produkcióvá, művészi élménnyé avatná. A táncos lassú, áramlásszerű mozgása a zenével ellentétben nem repetitív motívumokból áll, hanem folyamatos és állandóan változó mozdulatsorokból. Az emelkedő nézőtér hatodik soráig benyúló színpad a divatbemutatók kifutóinak stílusát idézi; ez minden történés helyszíne, a játéktér többi része mindvégig sötétben marad, tátongó mélységként öleli körül a semmibe vezető hidat. Ez a színpadmegoldás a legpoétikusabb eleme az előadásnak, bár a semmibe vezető út elmélete megdőlni látszik a kifutó elején és végén elhelyezett neoncsövek erőteljes fénye miatt. Gourfink arányosan osztja be a teret és a zajt; amikor kis zenei kiállás érzékelhető (valószínűleg az első szerzemény végén), akkor ül le a kifutó közepén, és a távolba révedve, lógatja lábát a mélységbe. Ez az egyik olyan pont, ahol felfedezhető némi kontaktus a zenész és a táncos között. A meditatív pillanatot az életút közben megállásra késztető hiátus egyfajta absztrakt leképzésének is tekinthetnénk, de sokkal inkább sejthető mögötte a „technikai megoldás”, amellyel a két „zeneszám” közti szünetet jelzik. A második részben hasonlóan zajlanak az események. A jógából beemelt, egymásba átfolyó, lassan változó testpozíciókkal folyamatosan éri el a táncos a kifutó hátsó szegélyét, ahol ismételve önmagát, ülő helyzetbe érkezik, csak éppen a másik irányba fordulva. A végpóz nem hoz meglepetést: egy sivár utazás, átlagos hétköznapi gyötrelmekkel teli életút hangsúlytalan lezárulása.
Gourfink egyszerű, fekete nadrág – fekete felső kombinációja jól illeszkedik a produkció puritán világához; a mellkasán apró, kékes fénypontként világító, kivehetetlen ábra teszi kissé változatosabbá a jelmezt. Talán ez az apró jelzés utal arra, hogy nem emberi lénnyel, hanem egy „szörnnyel, óriással, torzszülöttel” van dolgunk.
A Breathing Monster meghívása mögött a gazdasági válság gyűrűzését lehet sejteni. Los Angeles legnagyobb kortárs színháza, a Red Cat ennél talán nem is választhatott volna kisebb büdzséjű, teljes estét betöltő előadást. A két előadó, a minden szcenikát mellőző díszlettelen tér és a négy reflektorral megoldott világítás nem jelenthetett extra kiadásokat az intézmény számára. A bármilyen körülmények közt bemutatható produkció ettől függetlenül képviselhetett volna akár magas színvonalú, művészi értékeket is. A látottak alapján erre mindkét előadónak megvan a kvalitása, felkészültsége, találkozásuk azonban mégsem szerencsés.
Kasper Toeplitz and Myriam Gourfink: Breathing Monster
Red Cat, Los Angeles, 2011. február 15.
