Varga Kinga: Mesebeszéd
Győri Balett: Szegény Dzsoni és Árnika
A Százarcú Boszorka megformálásában Matuza Adrienn kiemelkedő teljesítményt nyújt. A színpadon inkább a szép boszorka, a vad csábító képében jelenik meg, és gyönyörű tánccal próbálja behálózni, fogva tartani, elbűvölni a fiatalembert.
Kellemes atmoszféra, lineáris vonalvezetés jellemzi a Győri Balett táncjátékát. A klasszikus balettet technikai effektekkel és bábtechnikával ötvöző előadás azzal a jóindulattal és meleg pillantással tekint az anyagára, mint ahogyan azt maga az adaptáció alapjául szolgáló Lázár Ervin-mese is teszi. Az önreflexív, keretes történetben egy gyerek- és egy felnőtthang mesél, párbeszédük maga a mesét létrehozó aktus: az Árnikáról, Östör király lányáról és Dzsoniról, a szabadon vándorló fiúról szóló szövegrészek láthatóvá válnak a színpadon. Megelevenedik a találkozásuk, szerelemre lobbanásuk, a szerelemért folytatott küzdelmük… Egy kisfiú- és egy felnőttférfi-hang elbeszéléséből kibontakozik a fordulatokkal tarkított elbeszélés, méghozzá két közegben: a héttérre vetített ovális „mesélő ablakon” és előtte, a színpadon, a táncosok által három dimenzióban. A két és három dimenzió vegyes használata, ugyanazoknak a szereplőknek két- és háromdimenziós megmutatása ugyanolyan többszintű szempontrendszert működtet, mint maga a mese. Amikor a színpadon Árnikát (Tüű Barbara) látjuk halványlila, földig érő, terülő-forduló szép ruhájában és ugyanakkor a háttérben árnyként, egy pálcika- vagy kesztyűs báb kontúrjaként, az bizony fejleszti és éberen tartja a készséget az összetett gondolkozásra. Ugyanez a többi szereplővel is hasonlóan megtörténik.
Jelenet / fotók: Dusa Gábor
A vetítés és a színpadi hatás kettős használata egymást kiegészítve érvényesül, nem a mindent uralni tudó effekt-használat hatalmasodik el. Van, hogy a vetítés a színpadon zajló eseményeket aláfesti, van, hogy az idő múlását jelzi, avagy narratív elemek előmozdításáért felelős. De színpadi eszközökkel is alakítják-formálják a történetet. A szerelmesek hűségét jelző hathónapos várakozási időt például gyorsított zenére előadott gyorsított mozgással érzékeltetik. A mese legizgalmasabb, központi elemének ábrázolása is beleillik ebbe a két- és háromdimenziós, az előadás által kifeszített felvetésbe. A Százarcú Boszorka szerelemesekre sújtó átka, hogy tudniillik míg az egyikük ember, addig a másik kacsa lesz, komplementer, egymást kiegészítő alakváltozásokban jelenik meg: mindig az emberforma kívánhatja, hogy változzanak át. Ebben a mesében az átváltozás központi elem. A rendezés ezt kesztyűs bábbal oldja meg: a táncos vagy táncosnő kezén hordja a kacsabábot. A metamorfózis, mely állandóan, kidolgozott koreográfia szerint ismétlődik, hanghatással, a saját tengely körüli pörgéssel történik meg, jól ki van találva, mert a vibráló fények közben hatásásos és „hihető”. Három dimenzióban hozzák létre, színpadi „varázslattal”, nem technikai trükkel.
Elöl: Tüű Barbara
Az előadás a drámai csúcspontokat, a konfliktusokat bontja ki. A szereplők jellegzetes öltözetben, jellegzetes zenei motívumra lépnek be a történetbe, és végig ez jellemzi őket. Dzsoni (Luigi Iannone) fehér, lazaságot sejtető vándorruhájában járja a vidéket. Árnika és Dzsoni találkozásának kellemes zenei kísérője az akusztikus gitárhangzás, ez megnyugtató hangulatot áraszt. A Százarcú Boszorka megformálásában Matuza Adrienn kiemelkedő teljesítményt nyújt. A színpadon inkább a szép boszorka, a vad csábító képében jelenik meg, és gyönyörű tánccal próbálja behálózni, fogva tartani, elbűvölni a fiatalembert. Csúnya, vén alakmása a vetített képen érvényesül.
Luigi Iannone és Matuza Adrienn
Minden egyes próbatétel, amely a szerelmeseket komplementer, tehát ember-kacsa kettősükben a boldog végkifejletig kihívás elé állítja, egy-egy táncnyelven megfogalmazható epizód. Ilyen a találkozás Ipiapaccsal (Daichi Uematsu) és bandájával, valamint Rézbányai Győzővel (Thierry Jaquemet), a virágos réten sopánkodó, mindenen megsértődő fiúval és a „nagyon testvérekkel”, akik mindent éreznek, amit a másik, csak ebből általában rossz következtetésre jutnak. Ipiapacs apacsvezér és bandatagjai Dzsoni segítségével döbbennek rá, hogy a focihoz is értenek, táncukkal kortárstáncesten, felnőtteknek szóló előadásban is megállnák a helyüket. A játékos focimeccs, a csíkos, úszódressz-szerű jelmezekben azonban a gyerekek ízléséhez közelít, mindemellett a táncosok humorérzékét is megcsillogtatja.
Jelenet
Az epizódok közül a találkozás Rézbányai Győzővel sikerült a legjobban, benne a tánc, a testbeszéd elemeli a valóságtól az eredeti történetszálat. A nagyon testvérek csökkentett számmal jelennek meg, nem tizenketten, hanem hatan, és itt talán a mondanivaló nem derült ki pontosan, hogy tudniillik vajon az Árnika-Dzsoni komplementer-jelleg közeli állapotról, a másikra odafigyelés fontosságáról van-e szó. Itt mintha a táncos kifejezés mögött nem lenne adekvát tartalom.
Az előadás a Győri Balett „Fiatalok a Fiatalokért” programjának keretében jött létre. A gyerekkorosztály megcélzása és figyelmének felkeltése, fenntartása a tét. A cél észrevétlenül tanító-fejlesztő, jól működő előadáson valósul meg, egyszerűen, jó ötletek jó ritmusú tálalásával, egy klasszikus mese bemutatásával.
Szegény Dzsoni és Árnika (Győri Balett – Nemzeti Táncszínház)
Koreográfus: Lakatos János. Asszisztens: Kara Zsuzsanna. Dramaturg: Csepi Alexandra. Jelmez, díszlet: Győri Gabriella.
Táncolja: Luigi Iannone, Tüű Barbara, Artem Pozdeev, Matuza Adrienn, Daichi Uematsu, Thierry Jaquemet, Tetiana Baranovska, Tatiana Shipilova, Gyurmánczi Diána, Alexey Dolbilov, Engelbrecht Patrik, Jekli Zoltán.
MOM Kulturális Központ, 2016. április 20.
