Péter Márta: Romantikus pop-art
Kulcsár Noémi: A nagy Gatsby – KRITIKA
…az eredeti művet szinte kinyitották, „összeeresztették” a mával, és e formálási szabadságban a tánc mellett a filmképek ritmusa is felpörög, és nem mellesleg, bizarr képzeteket ösztönöz.
„New York, 1922. A város hihetetlen tempót váltott, az épületek magasabbak, a partyk vadabbak, az erkölcsök lazábbak, az alkohol olcsóbb lett, a nyugtalanság a tetőfokára hágott.”
F. Scott Fitzgerald legismertebb műve, A nagy Gatsby 2013-ig hat filmet ihletett (utoljára éppen az amerikai álmokról forgatott mozik sztárjával, Leonardo Di Caprióval), és az idézet a regényben s persze a filmben is megjelenített korszak, vagyis a múlt század húszas éveinek varázslatos romlottságát vágja elénk, nyers tényekkel súlyosítva. Mert pazar külsőségek között beszél a meghiúsult álmokról, a csillogás mögött az eszményeket anyagi sikerre és hatalomra váltó élet reménytelen ürességéről. Kérdés: a húszas évek amerikai világa miképp kapcsolódik a magyar jelenhez? Miért lehet ma és itt aktuális a közel száz éves amerikai regény? Több válasz van, ám közben fontos, hogy a különféle válaszokban hívők ne nyiszálják egymás torkát, hiszen a maga nemében valamennyi válasz helyes lehet, akár egyszerre is.
Medvecz Marcell, Lukács Ádám és Csere Zoltán
Mindjárt itt a humanisztikus, érzelmi-mentális aspektus, amely valószínűleg kortól, nemtől, földrajzi meghatározottságtól függetlenül sok embernek fontos. Normális pszichéjű nézőknél például számítani lehet rá, hogy a valódi szerelmesekkel szimpatizálnak, sorsukban jót remélnek, sikertelenségükben pedig együtt éreznek velük. Bukásuk így nem is bukás, inkább hősies felemelkedés lesz. A nagy Gatsby szerelmeseinek átmeneti kapcsolódása után azonban csak a férfi marad hű érzelmi vállalásához, avagy érzelmi akaratosságához, így végül ő lesz a vesztes, ám homályos és gátlástalan pénzszerző élete miatt erkölcsi bukása is törvényszerű. A Miskolci Balett előadásának Jay Gatsby-figurája ugyanakkor egy kedves, szeretetreméltó fiatalember, akinek árnyoldalai nemigen sejlenek föl; Szabó Levente, talán alkati adottságai miatt is, egy romantikus, szerelméért kitartóan küzdő ifjút formál. Mindezért „illegitim” párja, a szép és nem túl bonyolult lelkű Daisy választási lehetősége a tisztaság vagy mocsok alternatívájára szűkül, amikor Gatsby, illetve férje, Tom Buchanan között dönt. Természetesen az utóbbit választja. (Daisy alakját az artisztikus Tokai Rita, míg Tom Buchanant a kérlelhetetlennek tűnő Csere Zoltán táncolja.) És csimpaszkodó tehetetlenségével, a gazdagok világából kiebrudalt fájdalmas sodródásával egyértelmű nézői szimpátiát vált ki Myrtle Wilson szerepében Kocsis Andrea is; a technikai és előadói szempontból beérett táncművész figyelemreméltó figurát alakít színre – amely egyébként a meghajlásaihoz járuló tapsban is kifejeződik. – A tobzódó gazdagokkal soha nem vegyülő színpadi ellenpontként egyetlen munkás-figura szolgál, George Wilson (Lukács Ádám), aki nyomorult lúzerként mindvégig egy gumikerékkel bajlódik, s akihez halála előtt még felesége, Myrtle Wilson is visszasodródik. Életének egyetlen nagy, ám keserű pillanatában aztán kezébe veszi a revolvert, amivel kioltja Gatsby életét, majd a magáét is. Nem hálás a szerep, a táncos darabban statikusnak tűnik a figura, aki belső vívódásai és végső tettének sorsformáló kimenetele miatt mégis főszereplő – de nem a fősodorban. A nézők se nagyon törődnek vele, Budapesten sem.
Dragos Dániel, Csere Zoltán, Szűcs Boglárka, Catherine Moore és Mohai Cintia
Az említett lelki tulajdonságok, mélyből táplált emberi adottságok mintha különösen vonzanák Kulcsár Noémit, aki koreográfus-rendezői témaválasztásaiban, interjúi szerint is, előszeretettel veszi munkába a huszadik századi amerikai irodalom darabjait. Nem belebonyolódva a tengerentúli regénytermés különösen értékes vonulatába (illetve egyéb irodalomtörténeti és elméleti kérdésekbe) is világos, hogy a fiatal, eleven erővel formálódó amerikai nemzet életében törvényszerűen jelentek és jelennek meg a sokszor igen szélsőséges karakterek, a lázadók, a valamit keresők és az érvényesülni vágyók történetei, természetesen átszőve a régtől ismert, jó öreg érzelmekkel. Itt azonban munkál valamilyen tehetetlenségi erő is, egy emberi állandó, amivel a mindennapok felszínén kapaszkodó lény nem tud mit kezdeni, aminek teljesen kiszolgáltatott. És valójában ez a dráma, ami mindig is az volt, s úgy tűnik, még sokáig az is marad. A felszínen pedig jön a látvány, a mozgalmasság, a hamisan cikázó élet, a mainstream életérzés, a szükségletek szerint változó, hamis értékrend. A hab, ami sok mindent eltakar. S amire az emberek a világ minden táján áhítoznak, vagy a feledésért, vagy a már működő feledés miatt.
Tokai Rita és Szabó Levente
A miskolciak előadásának fontos jellemzője, hogy a szcenikai és koreográfiai gondolatok egy rugóra járnak, s így a külsőséges nagyvonalúság is teljesül. Pedig az előadói létszám, a dizőzként egyedi színeket hozó Ullmann Mónikával meg a rendezői balon kvázi gramofonnal is felszerelt pult DJ-jével együtt is, nehezen mérkőzik a tematikában vállalt idők fényűző és „vad” összejöveteleivel, tömeges szórakozásaival. A forgószínpadot kihasználva viszont gyors váltásokkal pereg a szűkített történet, és a gyakorta ide-oda, le s föl mozgatott plexiken sokszorozódó alakok miatt olykor elhihetjük, hogy épp egy nagyobb létszámú mondén mulatságba pillantunk be. A hatalmas rúzsokból kreált mobil díszletelemek is illenek a színpadi világ talmiságához. Bozóki Mara gondos díszlet- és jelmeztervei szerint a mindössze három párral vizionált vendégsereg a nevesített regényfigurákkal egyetemben gondosan hozza a múlt század húszas éveinek ruha- és hajviseletét. A vizuális utalásokon túl a zene és a mozgásanyag egységben tartásaként, sajátos szintéziseként olvasható az est műfaji meghatározása is: romantikus pop-art táncjáték. És furcsa módon az alkotó most éppen művének definiálásával terjeszti ki szabadságát, amely szabadság egyébként a regény 2013-as filmváltozatának alkotóit, különösen zenei alkotóit is motiválta.
Kocsis Andrea és Lukács Ádám
A pop-art fogalmilag a populáris, vagyis népszerű művészet származéka, s eredetileg a múlt század hatvanas éveiben kialakult amerikai irányzat volt, gyökereivel azonban a húszas-harmincas évek szürrealizmusáig, illetve dadaizmusáig nyúlik vissza. És máris elérkezünk az amerikai jazz kivirágzásának nagy korszakához; nyilván nem véletlen, hogy az említett filmváltozat készítői szerint éppen az író Fitzgerald dobta be a köztudatba a jazz-korszak kifejezést. A film zenei stábjának innentől egyre tágabb köröket írt a fantáziája, míg végül koncepciójuk szerint a jazz és a – jazztörténeti stíluskorszakként a harmincas-negyvenes évekig tartó – swing stílusát vegyítették például a jóval fiatalabb és időszerűbb hip-hop elemeivel. Amerikai szemmel ugyanis a hip-hop is egy életérzés, így az eredeti művet szinte kinyitották, „összeeresztették” a mával, és e formálási szabadságban a tánc mellett a filmképek ritmusa is felpörög, és nem mellesleg, bizarr képzeteket ösztönöz.
Kulcsár Noémi színpadán is gyors a tempó, a képek mellett sokszor a mozgás is eszeveszett ritmust diktál, ugyanakkor a regénykorszak divattáncaként ismert charleston szögletes vehemenciája természetesen ötvöződik a kortárs tánc olykor hajlékonyabb és tágasabb mozgáselemeivel. Az egyre jobb kondíciót, előadói és táncosi felkészültséget mutató Miskolci Balett tagjai pedig stiláris zökkenők nélkül veszik a színpadi akadályokat.
A nagy Gatsby (Miskolci Balett – Nemzeti Táncszínház)
Díszlet-jelmez: Bozóki Mara. Zene: Nagy Nándor, Farkas Gábor. Dramaturg: Cseh Dávid. DJ: ORDIMAN. Rendezőasszisztens: Füzi Attila. Koreográfus-rendező: Kulcsár Noémi
Előadók: Szabó Levente, Medvecz Marcell, Tokai Rita, Csere Zoltán mv., Szeles Viktória, Lukács Ádám, Kocsis Andrea, Füzi Attila, Mohai Cintia, Szűcs Boglárka, Catherine Moore, Muresan Aurél, Dragos Dániel, Ullmann Mónika.
Művészetek Palotája, 2016. május 1.
