Péter Márta: A varázsló kertje
Hiroaki Umeda: Drives, Holistic strata –
E program központi alakja nem más, mint Hiroaki Umeda, akinek művészete, alkotásmódja, bármily szépen és magasztosan is stilizálódik az ajánló szövegekben, lényegében egy nyugtalan egomán személyiség figyelem- és sikeréhségét rejti...
Hiroaki Umeda immár harmadszor járt a Trafóban, de előadásain unatkozni soha sem lehet, és ez most nem dicséret. A japán alkotó ugyanis elszántan hergeli az emberi fizikumot, egészen a fájdalom határáig, hiszen azzal kísérletezik, hogy „mennyi ingert bír elviselni a néző”. (Bizonyos vallatási szisztémák is erre építenek.) Tehát unalomról még akkor sem beszélhetünk, ha már ismerjük a koreográfus színpadi receptjeit és előadói határait, s tudjuk, hogy műveinek tartópillére egyedül a technika, s ha e technika hirtelen eltűnne, a művekből se maradna túl sok. Mert a színpadi dizájn szakembereivel, fejlesztőmérnökeivel gondosan komponált fizikális tesztek, a fülrepesztő, szemégető effektek csakugyan szétverik az unalom bástyáit, a kábán figyelő néző pedig fogságba esik, és átadja magát Hiroaki Umeda programjának. E program központi alakja nem más, mint Hiroaki Umeda, akinek művészete, alkotásmódja, bármily szépen és magasztosan is stilizálódik az ajánló szövegekben, lényegében egy nyugtalan egomán személyiség figyelem- és sikeréhségét rejti, aki ezért – most éppen a tánc műfajban – színpadi varázslót játszik. És ez ma sok szempontból kiválóan működik.
Dányi Viktória / fotók: Jókúti György
A színpadi varázslathoz persze kell a néző, aki többnyire nem ártatlan, igen jól tudja, hogy milyen élményben akar részesedni. Egyfajta ébrenlétnek látszó alvás ez, s amint a történelem és annak ismétlődő fordulatai is mutatják, az emberek általában a sztereotípiákhoz és trendekhez igazodnak, és e szokásuk miatt (is) igen könnyen manipulálhatóak. Erre pedig komoly stratégia, akár művészi stratégia is építhető. Valamiképp H. Umeda is efféle húrokon játszik, s úgy tűnik, darabjainál valójában sokkal lényegesebb a darabjait ösztönző karaktere, amely egyébként őt is fogva tartja, s amely mértani pontossággal vizsgálja „a csoportos viselkedés megnyilvánulásait”, pontosabban a csoport tűréshatárait, ám hogy azoknak „a tánc nyelvén történő kifejezéseit keresi”, abban már csak az egészen laikus hihet. A japán alkotó első budapesti előadását követő nyilvános beszélgetésének, illetve interjúinak megnyilatkozásai ellentmondás nélkül illeszkednek műveihez, és a friss élményhez is. Hiroaki Umeda tehát következetes és nyílt, biztos kézzel és nyers „lélektani” eszközökkel veszi be a nézői várat.
A kezdő felvonást Drives címmel láttuk. A címek különben primer jelentésükön túl sokféle asszociációt engednek, ami szinte intim szabadságnak tűnik, tehát éljen vele a néző, ameddig lehet, ameddig ez egyáltalán érdekes. Mert egy ponton túl teljesen közömbös. Ebben a friss, 2016-os műben az alkotó magyar előadókat hívott színpadára, ám ha e személyes vonzattól eltekintünk, mindössze annyi marad a színen, mint bármikor: az érzelmi és fizikai izoláltság sivár képeiben ugyanis az ember jellegtelen szereplő, mindössze a nagy Egész öntudatlan alkatrészeként szolgáló parány. A japán alkotóval kapcsolatba hozott holisztikus szemléletnek azonban mindez csak kiüresedett váza, mert a lényeg hiányzik belőle. Ugyanakkor két okból is érthetővé válik, hogy az előadók miért helyben mozognak, s végzik csípő- vagy felsőtest-körzéseiket, testhullámaikat vagy kaszáló karmozgásukat, na, jó, időnként megspékelve egy gyors hátra bukfenccel, vagy valami egyedibb attrakcióval. Hiroaki Umeda ugyanis hamar elunt mozgástanulmányai és valamiféle komplexen önazonos esztétika helyett lényegében a fenti eszköztárban talált rá az egészen egyedi, csak reá jellemző mozdulatokra, amely ugyanakkor igazolja azt a gondolatát, illetve gyakorlatát, hogy a koreográfiák készítéséhez elég neki a saját szobája. – A másik szempont már kifejezetten technikai jellegű.
Míg anno úgy vélekedett, hogy a komolyan vétel miatt alapított egyszemélyes „társulatának” (S20) turnéit kiszolgálja akár egyetlen számítógép is, mára mintha e téren kicsit többre vágyna, legalábbis a kreatív programozással, vizuális tervezéssel, videózással és egyéb technikákkal foglalkozó társak ezt mutatják. Az együttműködés ez utóbbi szakemberekkel azonban csak bizonyos feltételek mellett épülhetett be a japán művész színpadi alkotásaiba; a vizuális érzékcsalódások, a síkok, terek összemosása, a 3 D-s világ teljes borulása, vagyis a bizonytalanság grandiózus látványa akkor működőképes, ha a színpadi testeket nem autonómiájukban mutatják be, hanem csak egyfajta optikai felületként, mintegy szükséges kontrasztként használják, miközben a hang-, vagy inkább zaj effektek és a vizuális stimulusok válnak színpadi állítmánnyá. Ez tényleg sikerült, hogy sikeres-e, összességében járható-e ez az út, vagy inkább az emberi lény kudarcát mutatja, azon el lehet mélázni. Mert Hiroaki Umeda akaratlanul is fontos dolgot közvetít rólunk, nevezetesen azt, amin maga is képtelen túllépni.
A Holistic Strata 2011-ben készült opus, a technika teljes bűvölete uralja, valódi „pixel-mámor”, Hiroaki Umeda egyszemélyes műve, de előadója bárki lehet, aki képes helyben valami kicsit is mozogni, képes összehangolódni bizonyos képi és hangzásbeli váltásokkal. A darabról és alkotó-előadójáról is sokat írtak már, könnyen utána lehet nézni, így most csak azt a tényt említeném, hogy a mű nem túl hosszú, és ez most csakugyan dicséret.
Drives, Holistic Strata
Drives
Koreográfia, zene: Hiroaki Umeda. Hang- és fényterv, vizuális tervezés: S20. Kreatív programozás, videó: Nagy Ágoston – Binaura, XORXOR: Csik-Kovács Zoltán, Hajdu Gáspár, Papp Gábor. Produkciós vezetés: Rácz Anikó.
Előadók: Dányi Viktória, Frigy Ádám, Horváth Nóra, Nagy Emese, Varga Csaba.
Holistic Strata
Táncos és koreográfus: Hiroaki Umeda. Látvány, képprogramozás: S20. Satoru Higa, Yoshito Onishi. Hangterv: Satoshi Hama (YCAM), S20. Fényterv: Fumie Takahara (YCAM), S20. Jelmez: Ryoko Katayama. Érzékelő fejlesztőmérnök: Yoshito Onishi, Richi Owaki (YCAM). Videó: Richi Owaki (YCAM). Technikai vezető: Takuro Iwata (YCAM). Támogató partner: YCAM (Yamaguchi Center for Arts and Media).
Trafó, 2016. szeptember 16.
