Török Ákos: Éva és Ádám körei
FrenÁk Társulat: Nostag_Y; Győri Balett: Éva & Ádám / Nemzeti Táncszínház //
A Budapest Táncfesztivál hazai bemutatói közül a FrenÁk Társulat és a Győri Balett legfrissebb kreációi tartanak össze leginkább.
A győriek előadása (Éva & Ádám) magától értetődően kapcsolódik az édenkerti párhoz, ám mint kiderült, Frenák Pálnak is van mit mondania rólunk Évával és Ádámmal. Érdekes a fordított párhuzam is: Frenák Pál az alkotói koncepció kidolgozása mellé mostanában veszi ismét vissza a koreográfusi pálcát mindenkori alkotótársaitól, a Győri Balett vezetése viszont egy kettős bemutató erejéig fiatal hazai koreográfusokra (akik egyben érett táncosok) bízta az ország egyik vezető kortársbalett-társulatát.
Szeniorok és juniorok találkozása a boncasztalon
Úgy tűnik, Frenák Pál néhány éve új alkotói korszakba lépett. Nagyjából a 2020-as Spid_er-ig darabjai az emberi létet a maga küzdelmes végességében, hősies gyarlóságában mutatták be, gyakran a föld és az ég közé kifeszítve. A rendezés és a koreográfia ezekre a kis- és nagyszerű emberkedésekre a legsötétebb tónusú történések esetén is derűs bölcsességgel tekintett. Ez a színpadi világ megértést (nem feltétlenül egyetértést) kapott Frenáktól, aki a nézők számára is ugyanezt a lehetőséget kínálta fel: önmagunkra ismerhettünk, és egy megértő félmosollyal elgondolkodhattunk azon, hogy mennyire kedvünkre való a látvány. Ennek a világnak nem volt szüksége reményre, hiszen nem volt reménytelen, és a lakói sem szorultak megváltásra, mivel nem voltak bűnösök. Az alkotó 2021-es Fig_Ht című darabja már pedzegeti a messianisztikus üdvtörténet gondolatkörét[i], amely a CrAzy_RunnErs / Parad_Is_E előadásában mutatkozik meg vegytisztán: egy romlott világ, amely üdvözítőre vár, és azt meg is kapja (az utóbbiról a cikkünket lásd itt: - a szerk.).
Nostag_Y / Fotó: Mészáros Csaba
A Nostalg_Y is inkább ebbe a sorba illik – valamivel kevesebb moralizálással és közhellyel, jelentősen kevesebb pátosszal és több emberiességgel. A darab egy idősödő pár játékos visszaemlékezése ráúsztatva Ádám és Éva történetére: egy közös élettörténet kisebb jelenetekre bontva, amelyekben a valóság, a képzelet, elfojtott és megélt vágyak keverednek egymással, gyakran úgy, hogy a főszereplők különböző, egymáshoz képest egy-két generációval eltolt idősíkban találkoznak. Az előadás azt állítja, hogy a kapcsolat a későbbi konfliktusokat már az indulás pillanatában, sőt, akár már az első emberpár viszonyában magában hordozza, és azt sejteti, hogy kizárólag rajtunk áll az öröm- és gondcsírákkal való kertészkedés végeredménye.
Többféle táncnyelv váltogatja egymást a meglehetősen sematikus, vázlatszerű felütések során, amelyek helyenként játékos asszociációkra adnak lehetőséget, máskor némi vagy teljes értetlenkedést szülnek a nézőtéren (dramaturg: Dr. Horváth Nóra). Ízelítőül: a fiatal pár felváltva vonzza és taszítja egymást érzékletes kortárstánc-mozgássorok közepette, a korosodó férfi leharcolt maffiózóként, egy fotelből unottan szemléli a magát erotikusan kellető fiatal nőt (Lőrincz Emma), a középkorú férfi (Eoin Mac Donncha) egy pantomimszerű jelenetben többször agyonlövi az idősödő nőt, akinek a tetemét aztán a fiatalember (Cserháti Gergely) támogató szeretettel veti fel a vállára (a gesztus és a látvány ereje mellett lassan kortárstánc közhely, hogy Lőrinc Katalin el-elernyedő testét valaki körbehordozza a színen).
Nostag_Y / Fotó: Mészáros Csaba
Zsótér Sándor mondta egy helyen Ladányi Andrea és Törőcsik Mari kapcsán az idősebb előadókra: „edzett acél, akikből kiégett a salak”. Ez Lőrinc Katalinra és Frenák Pálra egyaránt áll. Frenák itt egy fáradt, tépelődő alak, akinek minden mozdulatában ott van egy teljes élet minden súlya és könnyűsége, Lőrinc Katalin ugyanezt úgy is képes hozni, hogy a koreográfia és a rendezés kissé szűken méri rá a játék- és mozgásteret. Nagyot üt az az epizód, amelyben a farkasmaszkos, középkorú férfi lompos kéjvágya előtt Lőrinc Katalin másfélperc alatt válik ártatlan Piroskából kacérkodó macává. Az előadás talán legerősebb jelenetében pedig, miután végignézzük közös életük drámai viharait, egy talpalávaló zeneszámra Lőrinc és Frenák egyszerűen csak bejönnek és mosolyogva táncikálnak, összezördülnek, majd kibékülnek – akár a Nemzeti Táncszínházban esik meg, akár egy külvárosi diszkóban történne mindez. A zárómomentum pedig egy hatásos váltással köti össze az elhasználódást és elmúlást az (újra)teremtéssel.
Nostag_Y / Fotó: Mészáros Csaba
Út a Paradicsomból az Édenbe
A győriek két darabja különös párt alkot. Az első (Éva) és a második (Ádám) tartalmilag hézag nélkül illeszkedik egymáshoz: az Éva az Édenből való kiűzetés bibliai történetét meséli és gondolja újra, az Ádám az újjászületés és a Paradicsomba, de legalábbis egy paradicsomi közösségbe való visszatérés képsorait mutatja be. A két előadás táncnyelve (de minimum a stílusa) azonban jelentősen különbözik: Szőllősi Krisztina koreográfiája egy érzelmekkel teli, drámaira festett történetet mesél el egy vágások nélküli snittben, Darai Tamás Ádámja viszont egy dinamikusan pulzáló, már-már matematikai tisztasággal szerveződő, elmés jelenetsor. Az előbbi szebb, az utóbbi inkább okos.
Nem mintha Szőllősi darabja – Csepi Alexandra dramaturg támogatásával – híján lenne a tudásnak: annál mindenképpen többet tud, mint amit a cikk írója saját kútfőből képes volt lekövetni. Eleve agyafúrt megoldás, hogy az édenkerti történetnek itt huszonkét szereplője van. Ezek nagy része egy édeni tisztaságú közösségként meg is áll, az viszont már kétségesebb, hogy Éva miért pofozza fel azonmód Ádámot, mielőtt még találkoznának, és mit keres három kígyó a történetben. A színlap információi szerint a két kiemelt pozíciójú (kisebb-nagyobb mértékben kígyózó) figura a közösség két vezetője, és ez rendben is van. Azt viszont jobb/muszáj lett volna tudni már előadás közben is, hogy a nő az első jelenetben: Lillith (sumér istenség, a Midrásokban Ádám első felesége), akinek Ádámból és a Paradicsomból is hamar elege lett. Ez a tudás ugyanis a női démon alakjával egy újabb értelmezési síkot, egy erős, öntudatos nő képével pedig akár egy feminista jellegű olvasatot is lehetővé tett volna. Bár az is igaz, hogy Ádám itteni figurájában nyoma sincs hatalmaskodásnak: a szerelmes férfit előbb egy hisztérikus nő hagyja faképnél, majd egy nála sokkal messzebb/magasabbra vágyó másik asszonyt nem bír megtartani sem a szeretetével, sem a közösség erejével.
Éva & Ádám / Fotó: Kaszner Nikolett
Matuza Adrienn és Jekli Zoltán a kommuna helytartóiként rövid jeleneteik ellenére is a darab kiemelkedő táncpillanatait jegyzik, miként Szendrey Rebeka (Éva) kicsit hosszabb és Kovács Eszter (Kígyó) kurtább szólója is emlékezetes marad. A fent említettek miatt Szentiványi Richárdra Ádámként a jó kiállású, kedves srác szerepe jut, aki mellől mindenki lelép, és amit ebből ki lehet hozni, azt a fiatal táncos megteszi. Az egyik jelenetben Éva a közösség tagjainak testéből formálódó hullámokon érkezik Ádámhoz: bámulatos és beszédes művészi attrakció. A koreográfia többet akar és többet is tesz a bibliai történet ősi regeként történő újramesélésénél, ahogy viszont azt egy valódi, már-már hétköznapi elszakadástörténetként ránk olvassa, nehezen áll össze az előadás grandiozitásra való törekvésével. Merthogy itt minden nagyszabású: a tér egy hatalmas kockával, a mozgásminőség, az érzelmi töltet, a nagyra táguló, máskor koncentrálódó mozgássorok egymásutánja, a bombasztikus befejezés. Az előadás ezáltal és az érzelmi túlfűtöttségével kicsit olyan, mintha harci drónnal lőnének elefántra egy szafarin – ami nem teljesen abszurd, de azért túlzás.
Darai Tamás koreográfiája egy szabatos gondolatmenet, amely nemcsak racionalitásával, de mozgásanyagával is túllép a neoklasszikus baletten. Nincs könnyű feladata, mivel az előző rész csupán hullákat, port és hamut hagy hátra. Innen kell eljutnia egy megosztott társadalom/emberiség felettébb időszerű, színháziasan beszédes mozgóképein keresztül a megnyugtató végkifejletig. Az előadás legjobb része éppen a „romok eltakarítása”: többek között Szentiványi Richárd és férfitársainak törzsitánc hangulatú, robusztusabb megjelenései, valamint Szendrey Rebeka finom és lendületes „tavasztánca”. Szintén jól működik a nő (Éva) és a férfi (Ádám) fallal elválasztott, egyenként is kisebb zárványokra oszló oldalának látványos, egészpályás „körtánca”. Az viszont nehezen érthető, hogy miért éppen a női főszereplő hozza létre magát a megosztottságot azáltal, hogy a férfit a keresztbefordított fallal kitolja a színről: ennek a nárcisztikus aktusnak sem előzménye, sem bármiféle magyarázata nincs az előadásban.
Éva & Ádám / Fotó: Kaszner Nikolett
A rövidebb, helyenként repetitív jelenetek dinamikáját kissé megtöri Éva és Ádám hosszabbra szabott (vagy csak hosszabbnak érződő) duója, elsősorban azért, mert nincs benne elegendő koreográfiai töltet. Mindkét táncos mozgásminősége elbírja a szerep súlyát, Szentiványi Richárd ezen belül inkább csak magára rántja a különféle arcmaszkokat (a kettősükben például a szélesen mosolygó amorózóét), Szendrey Rebeka mimikája viszont szinte folyamatosan együtt él a történésekkel. Az Ádám zárójelenetében a kettéosztottság egy naivsága miatt erőteljes és felemelő, mezei körtáncban oldódik fel. A magasan képzett balettművészek alázata önmagában is megejtő, a mozgás egyszerűsége pedig gesztusszinten mindannyiunkat bevon ebbe a körbe. A koreográfia azonban nem áll meg itt, a táncosok különböző, minőségi truvájokon keresztül végül egy emeletes giccsbe rendeződnek. Kár érte, mert ez a cifrapalota csúnyán (illetve túlzottan is szépen) hátba szúrja az egyébként lendületes, modern kiállítású darabot.
FrenÁk Társulat: Nostag_Y
Koncepció, koreográfia: FrenÁk. Zeneszerző/szerkesztő, zenei koncepció: Gergely Attila. Dramaturg: Dr. Horváth Nóra. Látvány: Victoria Frenák. Hangtechnika: Horváth András. Fény: Pető József.
Közreműködők: Cserháti Gergely, Eoin Mac Donncha, Frenák Pál, Lőrinc Katalin, Lőrincz Emma.
Nemzeti Táncszínház, 2025. május 2.
Győri Balett: Éva & Ádám
Éva
Jelmeztervező: Szegedi Kata. Fénytervező: Kiss Lóránd. Vizuál: Koltay Dorottya Szonja. Szcenika: Katavics Lajos. Dramaturg: Csepi Alexandra. Koreográfus: Szőllősi Krisztina.
Szereplők: Szendrey Rebeka, Szentiványi Richárd, Guti Gerda, Kovács Eszter, Matuza Adrienn, Jekli Zoltán, Nikolas Askoindis, Tetiana Baranovska, Borna Cicak, Luka Dimic, Engelbrecht Patrik, Gémesi Máté, Thales Henrique, Herkovics Eszter Adria, Luigi Iannone, Joó Lea Napsugár, Nagy Franciska, Puczkó-Smith Levente, Tatiana Shipilova, Tran Viktória, Tüű Barbara, Daichi Uematsu.
Ádám
Jelmezfelelős: Nagyné Vass Katalin. Szcenika: Katavics Lajos. Fény: Vargha Tamás. Zene: Thomas Walschott. Koreográfus: Darai Tamás.
Szereplők: Szentiványi Richárd, Szendrey Rebeka, Matuza Adrienn, Luka Dimic, Tatiana Shipilova, Gémesi Máté, Tran Viktória, Luigi Iannone, Guti Gerda, Nikolas Askonidis, Joó Lea Napsugár, Borna Cicak, Tüű Barbara, Jekli Zoltán, Tetiana Baranovska, Thales Henrique, Herkovics Eszter Adria, Daichi Uematsu, Kovács Eszter, Engelbrecht Patrik, Nagy Franciska, Puczkó-Smith Levente.
Nemzeti Táncszínház, 2025. május 6.
Budapest Táncfesztivál 2025
[i] Ez olvasható az előadás felvezetőszövegében: „Ezért is koncentrál az alkotói munka az egyéni személyes tapasztalatokra, és halad valós, megélt események nyomán, majd emelkedik el egy absztrakt nyelvezettel, egy új, vizionális pozitív létbe, hogy reményt és perspektívát nyithasson a nézőben és önmagunkban egyaránt”.
