Kutszegi Csaba: Átváltozások Kafkai világban
Inversedance – Fodor Zoltán Társulat: Az átváltozás – Nemzeti Táncszínház
… milyen legyen a koreográfia viszonya a hivatkozott irodalmi előzménnyel?
Igényes, tartalmas, kellemes és szimpatikus az Inversedance – Fodor Zoltán Társulat legújabb estje. Az érdeklődésemet általában rögtön felkelti, ha két fiatal, pályája elején megmutatkozó koreográfus munkáit láthatom, és nagyon hamar elvisz, magával ragad az előadás, ha az a benyomásom, hogy az alkotók művészi szándéka bátor és belülről fakad, ha minden energiájuk, figyelmük érzékelhetően az anyag megmunkálására, a téma, a felvetés artisztikus kibontására irányul. Erről mindkét egyfelvonásos, az első, A rend és a második, Átváltozás című is meggyőzött.
E téren az utóbbi időben nem vagyunk elkényeztetve, táncszínpadainkon elég gyakorivá vált a letudott premier, a látszatművészi alibizés, a tartalmatlan, üres önismétlés. Az Inversedance-est egyik (azért a táncszcénán szerencsére nem egyedülálló) tanulsága az, hogy a művészetben is változatlanul igaz a taoizmus tanítása, amely szerint maga az út (a folyamat) a lényeg, nem pedig a mesterségesen kitűzött (ezt magam teszem hozzá: sokszor nem is a művészet tartományába tartozó, hanem igencsak „prózai”) végcél. Ezt úgy is meg lehet fogalmazni, hogy ha egy elkészült műalkotás rögtön nem is makulátlan remekmű, de a beletett alkotói, betanulói, előadói munka tisztességes és tanulságos, akkor már alkotóknak, előadóknak, befogadóknak egyaránt érdemes volt megélniük a folyamatot. De a két koreográfia egyéb tanulságokkal is szolgál, szerintem fel is vetik korunk magyarországi kortárstáncának egyik nagy kérdését, amelyre elég ritkán láthatunk a színpadon meggyőző vagy elfogadható választ (gyorsan hozzáteszem: nagyon nem könnyű a feladat).
Az est mindkét koreográfiája önálló alkotás, külön-külön is megállják a helyüket. De szoros a kapcsolatuk egymással, mert a két koreográfus, Bartek-Bódi Bianka (A rend) és Safranka-Peti Zsófia (Átváltozás) összedolgozott. Ezt alapvetően jó ötletnek tartom, hogy egyazon gondolatkörről, felvetésről két koreográfus közös esten mutassa be a táncvízióit, termékeny is lehet az együttműködésük, az eszmecseréik. Zavaró azonban az összefogó, de egyben széttartó címadás, amely pontosan ez: Az átváltozás – A rend / Átváltozás, tehát a névelős változat a főcím, a másik kettő az egymást követő egyfelvonásosok címe. A névelős főcím egyértelműen utal Franz Kafka közismert novellájára (Die Verwandlung), a második alcím (Átváltozás) meg azt sugallja, hogy a második koreográfia támaszkodik jobban az irodalmi alapra, az első pedig inkább egyfajta hangulati megalapozás, mondhatni: az „előzenekar” szerepét tölti be. A látottak után azt gondolom, hogy ez így nem korrekt, leginkább azért nem, mert a két koreográfia kb. hasonló távolságot tart az irodalmi műtől és az író világától. Ez egyébként önmagában egyáltalán nem hiba, de nem is erény.
Az előadás imázsképe / A kép forrása a Nemzeti Táncszínház
Ezzel el is érkeztünk a magyarországi kortárstánc már emlegetett egyik nagy kérdéséhez: milyen legyen a koreográfia viszonya a hivatkozott irodalmi előzménnyel? Lehetnek ezzel kapcsolatban bárkinek bármilyen elvárásai, megfogalmazhatók-e betartandó szabályok, vagy a művészi szabadság nevében mindent szabad? Én minden esetben a teljes művészi szabadság mellett vagyok – ha figyelemre méltó új alkotás jön létre. A kérdés manapság különösen aktuális, hiszen Az átváltozás előtt egy héttel szintén a Nemzeti Táncszínház színpadán a Kulcsár Noémi Tellabor Krasznahorkai László Sátántangóját mutatta be – táncban, kb. 70 percben. És még sorolhatnám a közelmúltból a további példákat. Nem ritkán előfordul, hogy a koreográfia olyan távol áll a hivatkozott műtől, avagy annyira értelmetlenül és indokolatlanul idézi fel azt, hogy a legjobb szándékú befogadóban is felmerül: a hivatkozás célja tulajdonképpen csupán a figyelemfelkeltés, vagy legfeljebb egyfajta értelmezési mankóként szolgál. (A Sátántangóról szóló kritikánk itt olvasható.)
A Sátántangót nehéz összevetni Az átváltozással (ez egyformán igaz a két irodalmi alkotásra és a belőlük készült koreográfiákra), de mindkét táncestről azt gondolom, hogy figyelemre méltó, figyelmet érdemlő kísérletek. Az átváltozás mindkét koreográfiájában feltáruló világot nyugodtan nevezhetjük kafkainak, még akkor is, ha nem jelennek meg bennük az eredeti novella szereplői. Megjelenik viszont egyfajta alapállapot, amelyben egy egyén beilleszkedési nehézségeit és ebből fakadó kényszerű átváltozásait követhetjük nyomon. Ez amúgy a különböző mozgásnyelveken készült koreográfiák kedvelt témája, hiszen egyén és közösség konfliktusai nagyszerűen ábrázolhatók expresszív mozdulatokkal és egyéni, valamint csoportos akciókkal. De jelen esetben több nappal a bemutató után sem tudom határozottan eldönteni, hogy feltétlenül szükséges-e Az átváltozás-estet Kafkával kapcsolatba hozni. Ha mindkét koreográfust is az író novellája inspirálta, ezt egyáltalán nem szükséges a publikum orrára kötni, pláne ha a dolgozatok Kafka nélkül is megállják a helyüket. Márpedig megállják.
A rend cselekmény-, vagy inkább történésépítkezése óvatos, ezáltal viszont tisztán átlátható, könnyen értelmezhető. Szürkébe-feketébe öltözött unisex társaságban egyetlen zakós férfi (Clark David Bonus Ortega) láthatóan nem találja a helyét, különbözni akar a többiektől, de a kitaszítottságot nem viseli el. Kívülállóságát, majd társra találását s a vele kialakuló egymás iránti érdeklődésüket a zakóhoz fűződő viszonyukból értelmezhetjük. A férfi lehetne akár Gregor Samsa, a nő (Yun-Ju Huang) pedig a húga, Grete – de egyáltalán nem kell, hogy ők legyenek. A lényeg, hogy jól szervezett, dinamikus és művészi kifejezőerővel ható, muzikális mozdulatok által épül fel az „akár kafkai” világ, értjük, átérezzük a szereplők helyzetét, küzdelmeit, a látottak-hallottak asszociációkra, tovább gondolkodásra késztetnek. Bennem az is felmerült, hogy az opus a nemek harcáról szól, hiszen a színpad mini társadalmában egyedül a kirekesztett szereplő férfi, az összes többi nő.
Ami A rendben zakó, az Átváltozásban kötél – ez izgalmasan bonyolítja a képletet. A kötél szövevényes, behálózó, fogva tartó tekervényként, sőt, még fenyegető eszközként is megjelenhet, de az összetartozást, a kapcsolatteremtés lehetőségét, még a pozitív elkötelezettséget is jelképezheti. Mindezek az érzetek és lehetőségek meg is jelennek a koreográfiában, hol mint gátló, elviselhetetlen tényezők, hol mint jó cél érdekében kínálkozó fogódzók. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy nem egy férfi, hanem több személy, férfiak, nők vegyesen válnak kitaszítottá, vagy éppen ellenkezőleg: megpróbálnak beilleszkedni a közösségbe. De az is lehet, hogy a legtöbben egyenesen menekülni akarnak a szűkebb környezetükből, avagy a társadalomból. Az Átváltozásban még nehezebb volna beazonosítani a Kafka-írás szereplőit, viszont az alapmondandó és -hangulat talán jobban emlékeztet a novelláéra. Vladimir Nabokov, a világhírű Lolita című regény írója (amely regényből szintén készült már hazánkban táncadaptáció) szerint „a mű központi témája az író létezésért folytatott küzdelme egy szűklátókörű emberekkel teli társadalomban, amely lépésről lépésre megsemmisíti őt”. Kafka világában mindez így kezdődik: „Amikor egy reggel Gregor Samsa nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát az ágyában.” (Györffy Miklós fordítása.) Ez bár nem jelenik meg konkrétan egyik koreográfiában sem, de a táncalkotások átvitt értelmű jelentéstartalmai minden bizonnyal napjainkban is aktuálisak. És ez fontos, mert Kafka hivatkozott írása is inkább a közösségről, az aktuális társadalomról szól, mint az egyénről.
Egy biztos tehát: a koreográfia alapját képező regény (vagy egyéb epikus mű) cselekményét és valamennyi szereplőjét nem kell konkrétan megjeleníteni, erre törekedni is szükségtelen, elég és fontosabb az inspirációval szolgáló mű (dráma, mitológiai történet, valós események) releváns eszmeiségét, gondolati eszenciáját megtalálni és elvontan, de átélhetően-értelmezhetően felmutatni. Ha viszont ez sikerül, sokszor felmerül: minek a regényre – például címadással – hivatkozni? Miért nem elég megemlíteni, mi mindenből merítettek az alkotók? Szerintem bátrabb vállalkozás, nagyobb tett Kafka nélkül megjeleníteni táncszínpadon a kafkai világot (vagy valami aktuális hasonlót), a lényeg úgyis a folyamat, a művészi anyag becsületes megmunkálása. Az estnek van egy másik, kicsit sem mellékes tanulsága: úgy tűnik fel, hogy fizikailag és mentálisan is nagyon jó állapotban van az együttes. A táncosok erőteljesek és érzékenyek, nyitottak az újra, motiváltak, egyaránt mélyre harapnak az előadó-művészetben, a táncban, a játékban.
Inversedance – Fodor Zoltán Társulat: Az átváltozás
Előadják: Gál Bernadett, Emma Hall, Yun-Ju Huang, Kovács Janka, Molnár Viktória, Morvai Viktória Bereniké, Clark David Bonus Ortega, Kiera Ulreich.
A rend
Koreográfia: Bartek-Bódi Bianka és az Inversedance társulat táncművészei. Koreográfusasszisztens: Balkányi Kitty. Zene: Gergely Atilla, montázs. Fényterv: Fodor Zoltán, Fejes Ádám. Dramaturgia: Juhász Károly.
Átváltozás
Koreográfia: Safranka-Peti Zsófia és az Inversedance társulat táncművészei. Koreográfusasszisztens: Balkányi Kitty. Zene: Varga Zorán. Fényterv: Fodor Zoltán, Fejes Ádám.
Művészeti vezető: Fodor Zoltán. Produkciós menedzser: Sándor Zoltán. Technikai munkatárs: Petróczy Attila.
Nemzeti Táncszínház, 2026. szeptember 27.
