Stermeczky Zsolt: Világképszövés három fonálból
Cserepes Gyula: Fonó-Dó / Nemzeti Táncszínház
A sötétben táncolás rávilágít – a szó szoros értelmében – hármuk alapvetően kényszeredett közösségi létezésére…
A sötétben táncolás rávilágít – a szó szoros értelmében – hármuk alapvetően kényszeredett közösségi létezésére…
Igaz, az íróságot nehéz eltáncolni…
…a tigris a kínai asztrológiában egy olyan gátlástalan, főleg pusztító belső erőt jelez, amellyel az embernek mindenképpen érdemes szembenézni.
Mert mit csinálnak a táncosok? A külső jegyek szerint vezényelnek, mozgásuk a karmesterére hasonlít (noha stilizált).
Talán az élet körforgása, az életbe be-, illetve kilépés ábrázolódik…
Egy belső, zizegő-zsizsegő, picit kétségbeesett, de mégis várt, izgatott állapot. Például az első férfi – női duettre gondolok…
Áthatja a rendező értelem, mely ugyan megenged magának némi szeszélyt, de sosem annyit, hogy veszélyesen közel kerüljön a káoszhoz…
Az előadás alapélménye a felszabadultság, ami az előadókról ránk is átragad: ha Silvia Gribaudi és a többiek is jól tudják magukat érezni ebben a helyzetben, mi miért ne tennénk ugyanezt?!
…a produkció az árnyék segítségével megteremti a közvetlen érintés illúzióját.
Papírkönnyű, betonfényű sziklák gördülnek a néző felé, hatásuk szinte székhez tapasztja az embert, mintha jól animált akciójelenetet néznénk a moziban.