Horeczky Krisztina: Szerelmem, Hiroshi
Kaori Ito: Táncolok, mert nem bízom a szavakban –
Kaori Ito duettjét nézve fontosabbnak éreztem a szándékot, tehát annak létrejöttét, mint a mára rutinnal bejáratott, előadott, egyébként intelligens darabot.
Kaori Ito duettjét nézve fontosabbnak éreztem a szándékot, tehát annak létrejöttét, mint a mára rutinnal bejáratott, előadott, egyébként intelligens darabot.
…nem a testtel kéne ennyit törődni, hanem azzal, ami-aki benne lakik, mert ez a kettő is szorosan összefügg, ha – egyelőre – nem is föltétlenül érzik így az anyagiasságba ragadt szemléletmód fantáziátlan követői.
Anatómiai képek ezek, mintha formaldehidben úszó testrészeket látnánk. De egészen érdekes módon az élő emberi test sajátságával találkozunk, az élettel magával, a pórusokkal, a bőrfelszínnel.
… mindkettő tikkasztóan áporodott, (tragi)komikusságba fulladóan kimódolt, affektált, személytelen, steril, híján stílusnak, ízlésnek, tartalomnak, képzelőerőnek.
Amiben a Nibiru bakfisai még hisznek, Cuhorkáék korosztálya már elveszni látja.
Ha nem lehet érteni, akkor hogy lehet róla beszélni?
Mikor Bujdosó Anna belép a színre, megkönnyebbülünk, fellélegzünk. Könnyedség libben a színpadra.
A mostani előadásban két szép testet, vagyis egy nő–férfi párost láttunk, meztelenül táncolni.
Molnár G. Nóra tud közeget teremteni a szöveg mellé.
Általában véve azonban olyan, mint egy matematikai egyenlet – két ismeretlennel.