Stermeczky Zsolt: A tigrisek már a kávézóban vannak

Kérész művek #69 // Öleld át a tigrist!/ Artus Stúdió

…a tigris a kínai asztrológiában egy olyan gátlástalan, főleg pusztító belső erőt jelez, amellyel az embernek mindenképpen érdemes szembenézni.

Szoboszlai Annamária: Rítus haladóknak

Xavier Le Roy: Tavaszi áldozat/ Trafó –

Mert mit csinálnak a táncosok? A külső jegyek szerint vezényelnek, mozgásuk a karmesterére hasonlít (noha stilizált).

Létezik belső ramazuri?

Duda Éva Társulat: Ramazuri/ Nemzeti Táncszínház –

Egy belső, zizegő-zsizsegő, picit kétségbeesett, de mégis várt, izgatott állapot. Például az első férfi – női duettre gondolok…

Szoboszlai Annamária: Mese életre-életre

Pataky Klári: Felnőtt mese/ Nemzeti Táncszínház -

Áthatja a rendező értelem, mely ugyan megenged magának némi szeszélyt, de sosem annyit, hogy veszélyesen közel kerüljön a káoszhoz…

„Outsiders”

Szeri Viktor előadásáról szól a GROOVE podcast 7. epizódja - 

Bálványimádat és képrombolás, melyek során a határok elemeikre hullnak, és kitapinthatóvá válnak.

Varga Kinga: Állóképességből jeles

SUB.LAB.PRO (Kolegova & Jalonen & Hód): Topáz -

Hiába el- és befogadó azonban a néző, egyfajta kölcsönösségnek meg kéne teremtődnie: a tánc- és színházcsinálóknak is gondolniuk kellene a befogadóra.

Török Ákos: Jól elszórakoztunk egymással!

Silvia Gribaudi: Graces -

Az előadás alapélménye a felszabadultság, ami az előadókról ránk is átragad: ha Silvia Gribaudi és a többiek is jól tudják magukat érezni ebben a helyzetben, mi miért ne tennénk ugyanezt?!

A Trafó decemberi tánckínálata

Góbi Rita és a Kolegova & Jalonen & Hód trió premierje -

Lesz még Silvia Gribaudi, Tünet Együttes, Willany Leó, Biczók Anna, Frenák Társulat

Csak ráült a gerjedő flow-ra

Hámor József: Prakriti/ Gangaray Dance Company -

Ez a munka elhajolt az alkotói formanyelv felé, ahelyett, hogy beáldozta volna azt a történetmesélés oltárán.

Új bemutatóra készül az Artus

Az előadás műfaja: Artus.

Az Artus – Goda Gábor Társulata november 30-án 19.00 órakor, a Nemzeti Táncszínházban mutatja be azÉRINTÉS PARADOXON-t.

Jön a 10. Sissi Őszi Tánchét

Vidéki táncműhelyek a Bethlen téren -

November 20. és 26. között rendezik meg a Bethlen Téri Színházban a 7. kerületnévadója, Erzsébet királyné – népszerű nevén Sissi – neve napja köré szervezett egyhetes táncfesztivált.