Interjú

Néptánc

A folklór a vallásom

 

BESzélgetés Varga Jánossal

Az április 27-én kezdődő Zalai Kamaratánc Fesztivál apropóján beszélgettünk Varga János „Bokszossal” – mozgalomról, gondokról, örömökről és persze a közelgő fesztiválról.

Cikk folytatása

Kortárs tánc, Néptánc

Kontraszelekció és pozitív attitűd

Beszélgetés Kovács Gerzson Péterrel – domináns érdekkörökről, tomboló álvalóság-bizniszről és az Imre Zoltán Programról

„Ezúton is javaslom mindenkinek, aki értesült már a Programról, és fontolgatja, hogy pályázik, kezdjen el már most nagyon-nagyon-nagyon gondolkodni rajta, még akkor is, ha a pontos kiírás még nincs is a kezében.”

Cikk folytatása

Néptánc

Szétrúgni a határokat

Beszélgetés Mihályi Gáborral -

„… abban reménykedem, hogy az idei fesztiválon meg fognak jelenni új irányok, gondolatok, alkotók, miközben nyilván szép számban lesznek olyanok is, akik az eddigi bevált utat járva igyekeznek majd fényesebb produkciókat bemutatni.”

Cikk folytatása

Kortárs tánc

Médium 0-24-ben

Beszélgetés Mádi Lászlóval és Mészáros Mátéval -

A Közép-Európa Táncszínház K-Arcok sorozata április 28-án kettős bemutatóval folytatódik. A társulat tagjai közül négyen a tavalyi évadban már megmutatkoztak egy-egy szólóval. Most Jakab Zsanett a Lilith-tel, Mádi László pedig az InSoundOuttal lép a közönség elé a Bethlen Téri Színházban. Utóbbi alkotópárosával: Mádi Lászlóval és a koreográfussal, Mészáros Mátéval beszélgettünk.

Cikk folytatása

Néptánc

Megkérdeztük Juhász Zsoltot, hogy…

…lesz-e Duna Művészegyüttes 60 év múlva… És színpadi néptáncművészet? -

Április 24-én a Müpa Fesztivál Színházában – Időtlen időben címmel – jubileumi műsorral ünneplik a Duna Művészegyüttes megalakulásának 60. évfordulóját.

Cikk folytatása