Legáth Zsolt az L1danceFest-ről
A nyitónap négy előadása sokszínű stíluskavalkádot hozott, s rögtön idézőjelbe tette a táncfesztivál elnevezés érvényességét, tekintve, hogy a tánc meghatározó formai elemként csak a La Intrusa Danza klasszikus férfi-nő kettősében jelent meg.
Kónya Orsolya kritikája a Kucokról
Hogyan találkozzon a gyermek a színházzal? Több évszázados kérdés, a Tünet Együttes viszont több évtizedes megoldáshoz nyúl: mintha a Bors néni elevenedne meg, csak kicsit kaotikusabb megoldásban, kisebb térben, nem hagyományos színpadon.
Petrova Miroljuba kritikája a Draculáról
A Dracula a kortárs táncelőadás kategóriai behatárolásából a nem kevés, nívós táncrészlet és a szerethető alkotók miatt nagy örömömre (jó értelemben) némileg kilóg, nyelvtanát tekintve viszont, az adott témának és a hazai irányvonalnak megfelelő: szenvedő szerkezetekben nincs benne hiány.
Kutszegi Csaba kritikája a Trilógia Maraton harmadik stációjáról
Jómagam – annak ellenére, hogy sok mindenről lemaradtam – kifejezetten jól szórakoztam. Tehettem ezt azért is, mert körülbelül a tízedik percben rájöttem: nem kell nekem mindenről tudnom. A színpad hátsó részének jó harmadát például egy középtájon tornyosuló termetes ló szobortól egyáltalán nem láttam.
Kutszegi Csaba kritikája a Trilógia Maraton második stációjáról
Ez a történet és az elhangzó szöveg minősége nem képes inspirálni a rendező-koreográfust. Ezért nem születik előadás. Koreográfia sincs, mert az író Gergye nem tudja megihletni a koreográfus Gergyét. Nádas Péter, Heiner Müller (és vele Hajas Tibor) szövegei ezt meg tudták tenni.
Kutszegi Csaba kritikája A szarvassá változott fiú előadásáról
Népmeséinkben, Bartók zenéjében, Juhász költeményében és Vidnyánszky rendezésében ez a bizonytalan önkeresés izzik, mint őszi szélben a galagonya ruhája. A beregszászi társulat előadása azért kitűnő, mert az önkeresés kelet-európai bizonytalanságának érzékenysége hitelesen remeg minden pillanatában.
Kutszegi Csaba kritikája a Vertical road bécsi előadásáról
Ha laudálnom kellene a Vertical roadot, nem fukarkodnék az alábbi jelzőkkel és fogalmakkal: lenyűgöző, káprázatos, felemelő, átütő erejű fizikalitás, érzékeny lelkiség, dinamizmus, szenvedély. Az előadás utáni hiányérzetemet vagy általános vegyes érzelmeim kialakulását nem is a látottak okozzák, hanem az a fölött érzett néminemű szomorúságom, hogy milyen világban is élünk.
Turbuly Lilla kritikája a Passio Reversible-performanszról
Ami ezután kezdetét veszi, az annyira tömény, annyira telített szimbólumokkal és utalásokkal, hogy az egyszeri néző csak kapkodja a fejét a sejtések, ráismerések, képzettársítások, elejtett és megtalált fonalak rengetegében, és sajnálja, hogy a szó szoros értelmében is csak egyszeri néző, mivel egyetlen alkalommal bemutatott, újraláthatatlan előadás részese lehet.
Vida Virág kritikája a Mirandáról
A mozgáskorlátozott lány balerinalétről álmodozik. Unos-untalan A hattyúk tava Odette-jét bámulja a fekete-fehér tévén, és szorongatja balerina szobrát, melynek kecses attitűdjét szögletes, izomrángásos mozdulataival próbálja börtönéből, karosszékéből utánozni.
Kutszegi Csaba kritikája a Troilus és Cressidáról
Horváth Troilus és Cressidájában a mozdulat néha csak lazán illusztrálja a felhangzó szöveget, máskor elidegenítő hatást fejt ki, de jó párszor megszületik az a ritka pillanat (vagy hosszabb szakasz), amelyben a mozgás (ezúttal igényes zenei hangzással, énekkel és bizarr kórusművekkel egyetemben) létrehoz valami olyan többletet, amelyre a verbális szöveg önmagában (vagy hagyományos színházi kontextusban) nem lenne képes.
