Kutszegi Csaba kritikája az Ami a szívedet nyomja előadásáról
Juhász munkái akkor is ízlésesen pasztellesek, ha harsány színekkel dolgozik. Ez utóbbi a jelmezekre, cuccokra igaz, a színpadi kamaszokban viszont nincs igazi tök-idióta-dilis állatság, amit én – kamaszként kamaszokról szólván – kicsit azért hiányolok.
Legáth Zsolt kritikája a Voksról
Az előadás nézőjének pozíciója inkább a „fizető vendégé”, aki pénzéért, választása szabad voltába vetett hittel átvált, ha elege van, és visszakapcsol, ha fedetlen kebleket szeretne látni, semmint azé az emberé, aki egy morális döntés súlyát készül a vállára venni.
Péter Márta kritikája a Daradar!-ról
Ez alkalommal azonban nem volt egészen szerencsés a Daradar! elé odatűzni, hogy „a Duda Éva Társulat bemutatja:”, mert ez rögvest egy hivatásos együttesnek szóló elvárást is generált. Ennek az elvárásnak azonban csak Jónás Zsuzsa koreográfiája, a Limit way felelt meg.
Szoboszlai Annamária kritikája a Lepkévé válás – Konspiráció előadásáról
Az előadás egy bizonyos pontján magunkra maradunk a rafinált textilbőrökbe bújt táncosok által életre keltett morfománok – egyébként lenyűgözően ötletes – világában.
Hodászi Ádám kritikája a SzólóDuó Fesztiválról
Az Orkesztika Alapítvány idén tizenharmadik alkalommal szervezte meg a SzólóDuó Fesztivált. A fiatalos és igényes rendezvénynek a MU Színház adott otthont. A háromnapos versenyprogramot és a vasárnap esti gálát is teltház figyelte.
Megjelent az első magyar VIDEOKRITIKA!
Az alcímmel nem fényesíteni akarjuk magunkat, valóban nincs tudomásunk róla, hogy előttünk bárki is próbálkozott volna filmfelvétel és igényes művészetkritika elegyítésével. Az igényes jelzőt kicsit szerénytelenül azért használjuk most, hogy szándékunkat és eme új, kísérleti műfaj első eredményét senki se gondolja komolytalanabbnak, mint amennyire valójában játékos. A kritizálás mellett határozottan népszerűsíteni is szeretnénk. Az meg szinte magától értetődik, hogy kísérletezésünk első "ÁLDOZATA" Gergye Krisztián és naptári éven átnyúló viktimológiai performansz-sorozatának első négy stációja.
Sárosi Emőke kritikája a Rómeó és Júliáról
A történet tragikus kifejletét Tybalt terrorja predesztinálja: nem tekinti nőnek Júliát, ami ellen a lány a magas sarkú viselésével és provokatív báli ismerkedésével lázad. Repdesni, tapasztalni vágyó kolibriként találkozik az ismeretlennel, Rómeóval, aki magában szintén a világ felfedezésére vágyik.
Turbuly Lilla kritikája a Héjanászról
Ha képzeletbeli külföldi nézőnknek elárulnánk, hogy egy magyar költő versei ihlették meg az alkotókat, valószínűleg nem egy olyan költőt tudna idézni a saját irodalmából, akinek a költeményei alapul szolgálhatnának a darabhoz. De még azt is mondhatná, hogy nem kell ehhez vers, elég egy közepesen zajos életút is, egy nő életútja.
Váry Orsolya kritikája a Ruben Brandtról
A Műcsarnok legújabb kezdeményezése, hogy egy-egy kiállításhoz kapcsolódó színházi előadásoknak, performanszoknak ad helyet. A legelső ilyen együttműködés Milorad Krstić Das Anatomische Theater című képösszeállításához kapcsolódik.
Ady Mária kritikája a Bosszúállókról
Élektrát inkább az önmagán belül megtalált férfiúi erő és kegyetlenség, nem pedig hús-vér öccse emeli-segíti át a göröngyös út nehézségein az anyagyilkosságig, a bosszú tragikus beteljesedéséig.
