Péter Márta kritikája a Rumble előadásáról
…a színpad szélén feltűnik egy csábos (csábító?) amazon, minek következtében az egyik férfi úgy „beindul”, hogy a társaknak kell lefogniuk, különben rögvest megrohamozná a női tárgyat. Ekkor világossá válik, hogy a reakció itt voltaképp az erekció szinonimája.
Kutszegi Csaba kritikája az ArTeRrOrról
Búsulásra tehát nem a látottak adnak okot, hanem az a nap mint nap megújuló információzuhatag, amelyben egyre inkább körvonalazódik az üzenet: pártunk és kormányunk kulturális preferenciái között a kortárs táncnak mostohagyerek-szerepet szánnak.
Vida Virág kritikája a Rosas vendégjátékáról
A koreográfus érzékenységére vall, hogy a kortárs, mezítlábas szokással szemben kopogós tánccipőt húzat a lábakra, hogy a magyar tánc jellegzetességétől, a dobogástól, kopogástól, bokázástól ne fossza meg táncosait. A mozdulatvilágba is bele-bele keveredik néhány, magyar néptáncból kölcsönzött sajátos mozdulat…
Petrova Miroljuba kritikája a Feketetóról
A zsivaj, dinamikus össztánc, bocskorveregetés és jövés-menés között a csendes, olykor csak énekkel, olykor szólótáncokkal kitöltött periódusok jó ellenpólusként szolgálnak, mely alól kivételt képeznek a némi dramaturgiai vonalat keresgélő, kortárs szagú gyengébb percek.
Kutszegi Csaba kritikája a Giselle-ről
Igazságtalanság lenne Eldar Aliev bizonyítványát balettigazgatóként eme első megmutatkozása alapján végérvényesen kiállítani. De a Giselle felújításából az olvasható ki, hogy nem ő az alkalmas személy nemzeti balettművészetünk ápolására. Én – a látottak és hallottak után – még az operaházi balettegyüttes ideiglenes állagmegőrzését sem bíznám rá.
Kutszegi Csaba kritikája a Map és a Re- (II. rész) előadásáról
A rendkívül artisztikus, következetes lassúsággal szerveződő koreográfia és az éterien gyönyörű látvány valósággal meditatív állapotba szippantja a nézőt: szavak, fogalmak keresése nélkül szemléljük hosszú-hosszú perceken keresztül a természet visszahódító, civilizációromboló harcát, éljük át a rég letűnt kultúrák makacs jelenlétét, csodáljuk gyökerek és emberi testek látványpárhuzamát.
Szoboszlai Annamária kritikája a Credóról
I
gen különös az utolsó jelenetek egyike: ők ketten – a zenéből, zajokból kikövetkeztethetően – mintha egy pályaudvaron, vagy forgalmas kereszteződésben állnának. Hova, merre tovább? Majd sötétség borul a tánctérre, s a színpadnyi magas, karcos-rétegzett paraván mögött újra föltűnnek, de immár meztelenül.
Sárosi Emőke kritikája a Budapest Táncfesztivál finn vendégszereplőiről
A három előadás kapcsolódási pontja a fény, amelynek a koreográfiákban kulcsszerepe van. Így teremtődik meg az előadások jellegzetesen napfénybe vágyó skandináv íze.
Török Ákos kritikája a FARról
A klasszikus balett technikáját túlfeszítő mozdulatsorok bizarrsága furcsamód nem parodisztikus, így nem is a klasszikus balett mozgásformájához, annak igazságához szól hozzá, hanem valami sokkal egyszerűbbhez, mindennapibbhoz.
Péter Márta kritikája az InTimE és A 20 éveseké a világ (Test-Táj-Kép) előadásáról
A két félidő két együttese logikus és mégis bizarr társítással került egy programba. A Frenák Pál Társulat és a Földi Béla vezetésével működő Budapest Táncszínház karaktere nagyon különbözik, egyikről a másik nemigen juthat az eszünkbe, ugyanakkor létezik összekötő kapocs.
