Kutszegi Csaba kritikája a Minus 2-ről
Lengyel táncos barátaink az utolsó előtti napon, a fellépésük után szimbolikusan átvették tőlünk az Európai Unió elnökségét. Erre az alkalomra a poznani Lengyel Táncszínház a Minus 2 című egyfelvonásossal érkezett, amelyet az izraeli Ohad Naharin koreografált. A mi logikánk szerint az esten vonuló lengyel nemesek polonézében vagy népviseletbe öltözött leányok és legények vidám mazurkájában kellett volna gyönyörködnünk…
Kutszegi Csaba kritikája a Magyar Táncművészeti Főiskola vizsgaelőadásáról
A Magyar Táncművészeti Főiskola valamennyi idén végző növendéke nagy-nagy ravaszdi: a kötelező tananyag néha úgy áll a testükön, mint tehénen a pulóver, de mihelyst találnak egy parányi gesztust vagy egy apró mozdulatot, amit saját belső lényük egy kis darabkájával tölthetnek meg, legott sugárzó táncművésszé válnak. Vajon mozdulatsorozatokat (és velük koncertvizsgát) igyekezettel abszolváló főiskolai hallgatókat, vagy táncolni tudó fiatal művészeket látok? – a vizsgaelőadáson erre a kérdésre kerestem magamban választ.
Vida Virág kritikája a győri Magyar rapszódiákról
A Győri Balett a III. Győri Táncművészeti Biennálé előestéjén mutatta be legújabb, három részből álló programját, a Magyar rapszódiát. A Liszt-év alkalmából, idén a nemzeti öntudat körüli gondolatok és a magyar mentalitásról megfogalmazott alkotói benyomások kerültek a koreográfusok fókuszába. A megközelítések formailag ugyan eltérő képet mutatnak, azonban nagyrészt a jól ismert sztereotípiákra épülnek.
Turbuly Lilla kritikája a Sweet Mambóról
Dührohamot produkálnak, gumikesztyűt húznak, mintha hajfestéshez készülődnének, pár jelenettel később tényleg más színű hajjal jelennek meg, egyiküket egy férfi lovagoltatja a térdén egészen az orgazmusig, majd a nézőknek ajánlja fel, hogy ha valami problémájuk van, helyettük is sikítani fog, aztán megosztják velünk a csábítás tuti biztos receptjét, és még sorolhatnám.
Vida Virág kritikája a My Dreamről
A My Dreamben egymást váltva lépnek színpadra a nem, vagy gyengén látó és siket művészek, akik valóban kimagasló kvalitással mutatják be pár perces virtuóz produkcióikat. Előadásaik nem csak állapotuk ismeretében lenyűgözők, hanem valódi színházi és koncertélményt nyújtanak.
Selyem Zsuzsa kritikája Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról gyergyószentmiklósi előadásáról
Film és színház úgy van együtt ebben a produkcióban, hogy megvalósítja azt, amit a kortárs demokratikus beszéd lényegének gondolok: nem ironizálják, hanem erősítik egymást. Mert már túlvolnánk a pánikon, hogy jajistenem, a film mindent bekap.
Legáth Zsolt kritikája az Infernóról
Nem állíthatom, hogy először látnék táncelőadáson színpadra körömcipőben besétáló, majd belső démonaitól üldözötten vergődő nőalakot, a táncosnő meggyötört arca olykor mégis meggyőző, hirtelen, éles mozdulatai több szenvedést sejtetnek, mint Galván egész pokolbéli szcenáriója.
Kónya Orsolya a ?-ekről
„Kérdeztem az Ivánt, hogy mikor kezdődik az előadás, de nem mondta meg” – hallom mögöttem az este végpontján – amit én választottam magamnak, mert ez az előadás ilyen. Még a címe is rejtélyes. A pénztárban a Kérdőjelekre kérünk jegyet, és kapunk is. Utóbb kiderül, hogy az előadás címe: Kérdések. De lehet-e előadásként kezelni a ?-eket?
Hézső István kritikája a La Esmeralda berlini bemutatójáról
Mindkét felújító nagy szakértelemmel és érzékenyen nyúlt a darabhoz. Segítségül vették a mű régi leírásait és a Harward Egyetem színházi gyűjteményében található archív anyagokat, melyeket egykor Nyikolaj Szergejev csempészett ki Szentpétervárról.
Kónya Orsolya kritikája a Haláltánc-variációk és a Change Back előadásáról
Fél évszázadnyi múlttal a háta mögött a Pécsi Balett társulata sok mindent megélt már. A tavaly bemutatott Change Back mintegy összegezi ez elmúlt évtizedeket, a Haláltánc-variációkkal azonban nagy merészség volt összepárosítani.
