Kritika

Kortárs tánc, Mozgásszínház

Turbuly Lilla: Kő – sors – puzzle

Bozsik Yvette Társulat: Oidipusz – KRITIKA

Van az előadásnak egy különleges látványeleme: a főszereplők embernagyságú, absztrakt köveket tologatnak ide-oda, némelyiken kerek lyuk, mintha kaloda lenne, mások sziluettjükkel női- vagy férfitestet idéznek. Sajátos testmaszkok: eltakarnak, védelmet nyújtanak, de beléjük is lehet kapaszkodni, meg is tartanak.

Cikk folytatása

Kortárs tánc

Kovács Natália: Körtánc

TranzDanz: Menetfény – KRITIKA

… míg a klasszikus részek összehangolják a táncosokat, akik ilyenkor egységes lépéseikkel és körtáncukkal valamiféle paraszti közösség táncmulatságát idézik, az elektronikus, illetve trap zenei részek alatt inkább szétbomlik az egység. Ilyenkor mintha mindenki külön-külön keresne valamit, nem nézik egymás arcát, mint a körtáncok közben.

Cikk folytatása

Kortárs tánc, Mozgásszínház

Horeczky Krisztina: Ketrecbe zárva

Freitas: Síró szobrok – elefántcsontból, húsból és vérből – KRITIKA

…jóval inkább tanúskodik komoly színházcsinálói, előadóművészi, mint koreográfusi kvalitásról. Ennek ellenére – vagy éppen ezért is – különleges, szép és értékes tapasztalás, ahogyan az eleinte számunkra idegen „szerzetek” belső világával azonosulunk, ahogyan lassacskán fölismerhetjük, fölfedezhetjük magunkat bennük.

Cikk folytatása

Kortárs tánc

Kutszegi Csaba: Női sorsok pengeélen

Blaskó Borbála: Hekabé – KRITIKA

Az eredményes pengeélen egyensúlyozásnak egyetlen hatékony módszere van: a folyamatos, elmélyült munka, a minden részletben jó minőségre törekvés. A nézőben ugyanis (bár tudatosan nem magyarázza meg magának), ha kidolgozott, minőségi produkciót kap, fel sem merül, hogy cserbenhagyták, sőt: a megtisztelő élmény átélésre, továbbgondolásra sarkallja.

Cikk folytatása

Néptánc

Turbuly Lilla: Suba a subával?

Duna Művészegyüttes: Puszták népe – KRITIKA

...nem „csak" egy lányt erőszakolnak meg, nem „csak" ő válik a társadalmi hierarchiában felette álló férfiak kiszolgáltatottjává, hanem vele együtt a puszták népe már nem is a női, hanem a nemtől és korszaktól független emberi kiszolgáltatottság szimbóluma lesz.

Cikk folytatása

Kortárs tánc, Balett

Kutszegi Csaba: Don José, a sorozatgyilkos

carmen lead

Bizet – Scsedrin – Barta: Carmen – KRITIKA

...valami fel tudja dobni a lelki zombikként vegetáló társaságot: izgi, átöltözős-átlényegülős túlélő-show-szerű szerepjátékba kezdenek (természetesen a Carmen szereplőinek ruháiba és bőrébe bújnak), ám nem is sejtik, hogy ha a 19. századi érzelmeket keresztezik a 21. századi kiábrándult, öldöklő cinizmussal, jó páran nem fogják túlélni a show-t.

Cikk folytatása