BODYSCAPE: Dar Winners – KRITIKA
A színpadon létrejövő világ olykor egészen olyan, mintha a 90-es évekbe csöppennénk: Arany és Hadi szőke parókáikban egyszerre mozognak az elektronikus zene diktálta ütemre, mozdulataik videoklipek háttértáncosait idézik. Máskor – talán Lara Croft illetve más számítógépes szuperhősök – mozgására reflektálva, akrobatikus mozgásokat végeznek vagy futnak.
Cseppkánon – Hogy vagy, Hérakleitosz? – KRITIKA
Folyamatosan ismétlik a mozdulatokat, azonban azok sosem egyeznek meg az előzővel. Két férfi ül egymással szemben a vízben, és felváltva hátralökik egymást: a mozdulatsor nem ugyanaz, csupán hasonló – az eltérő izomrezgéseknek, indulatoknak és érzelmeknek köszönhetően.
Sir Kenneth MacMillan: Rómeó és Júlia – az Angol Királyi Balett előadásának élő közvetítése
A Prokofjev-zenére komponált, hajdanán revelációerejű alkotás legfőbb jellemzője, hogy kimosdatta a művet a nagyszínpadi, cselekményes-romantikus balettek toposzaiból, naftalinos közhelyeiből; meghatározóvá tette az előadóművészi-színészi munkát/képességet; központi szerepet szánt a személyiség és a jelenlét erejének.
Sárkánymese – KRITIKA
A szinte teljes egészében néptáncos elemeket felhasználó koreográfiát időnként már-már burleszkes jelenetek oldják-színesítik, helyet adva a humornak is. A látványos, sokszereplős táncok, az ismétléses szerkezetek, a visszafelé lejátszott filmet idéző visszapörgetett jelenetek végig megtartják az előadás lendületét.
L-E-V by Sharon Eyal & Gai Behar: Sara / Killer Pig – KRITIKA
Szűk egy órában, két „felvonásban" valamiféle futurisztikus transzrituálé rajzolódik ki a színpadon, eye-candy absztrakció, ami a gerjesztett feszültségben előbb energikus mechanikává, majd be nem teljesült, organikus robbanássá tömörül.
Gergye Krisztián Társulata és Gloria Benedikt: Kokoschka babája – KRITIKA
Bizonyos értelemben a báb is kivetített, láthatóvá tett lelki táj volt Kokoschka életében, anyagba öntött hiány. Az előadás legintenzívebb jelenete és egyben csúcspontja éppen az, amikor Gergye Krisztián egészen bravúrosan, előbb életre, aztán halálra táncoltatja a babát.
Az Alvin Ailey American Dance Theater Los Angeles-i vendégjátéka
Mindenki táncolt, a társulat a színpadon, a közönség a nézőtéren, de még a jegyszedők is az ajtókban. A színháztermet elhagyva, kipirult arccal arra gondoltam, hogy Alvin Ailey-nek igaza volt: a tánc tényleg mindenkié, és az együttes most „visszaadta nekünk a táncot".
DanceArt Társulat: G.A.M.E. – KRITIKA
Talán csak a fiatal erők heves újat akarása ösztönözte az elképzelést, amely – minden más eszközt száműzve – csakis a mozdulatok erejében rejlő szépséget szeretné közvetíteni. Ebben a nagyreményű vállalásban azonban ott a lehetetlen kódja is...
A Magyar Táncművészeti Főiskola balettművész hallgatóinak vizsgaelőadása – KRITIKA
A záró jelenetben a főszereplő lányt és fiút vállukon vivő táncosok nagyszabású, monumentális képben szív alakú térformában egyesültek. Mit lehet mást kívánni, mint hogy ez az egyesülés legyen megtermékenyítő, és hozzon szerencsét a táncosok pályáján.
Csend /Silence – Hommage a John Cage – KRITIKA
Nyilván a táncban is megvan az a nullpont, mely a képzőművészetben és a zenében oly szembetűnő (vagyis a hagyományos művészeti formák lebontása után keletkezett „semmi" valamivé változtatásának vágya), csak épp a test mindenkori fizikai jelenlévősége okán ez nehezen detektálható.
