Paradicsom – magángyűjtemény – KRITIKA
Leigázott véglények próbálnak folyton-folyvást megnyilvánulni, hiszen a kommunikáció maga az élet, ha nem tudod megmutatni magad, ha nem tudsz kapcsolatba kerülni másik egyeddel, halálra vagy ítélve. E kínlódás posztmodern-neobarokk színházi közegben zajlik, a játékteret lámpatartó vastraverzek uralják.
Pataky Klári Társulat: Jegyzetek – KRITIKA
Pataky táncjegyzeteiben úgyszólván hézagmentes mozgásanyagot kreált, centire és másodpercre kidolgozva a koreográfiát, amelyben folyamatos szerep jut az önmagukban akár értelmezhetetlen gesztusoknak is, ám ez az aprólékosan dúsított szövet szólamokra bontva, kánonszerűen ismételve, vagy sokfelé tördelt repetitív alakzataiban nagyon kemény csipkével szolgál.
Természetes Vészek Kollektíva & Góbi Rita Társulat: aUTONÓM zÓNA – KRITIKA
Körülbelül ezt a „jól megfogalmazott" érzetet nyújtja az előadás, mely ugyan minden szegmensében és minden képviselt művészi területen híven illusztrálja, amit felvonultat, de inkább kórisme jelleggel szolgál, mintsem bármilyen megoldást adna a kezünkbe.
Sissi Őszi Tánchét a Bethlen Téri Színházban – KRITIKA
Mindent összevetve nagyon gazdag és színes tánchéttel rukkolt ki a Bethlen Téri Színház, és örömteli, hogy bepillanthattunk vidéki táncéletünkbe. Elkeseredésre nincs ok, SŐT!
Megidézett Kárpátalja – Hágókon innen és túl – KRITIKA
Egy ritmusképlet, a hangsúlyok és szünetek elhelyezése, aztán tovább, a táncos térformák, a táncolók egymáshoz való viszonya egyaránt a népről, a népkarakterről, s – megkockáztatom – a nép múltján keresztül a jövőjéről, vagyis küldetéséről beszél.
Közép-Európa Táncszínház: Tiszta föld – KRITIKA
A Tiszta föld mozgásrétegének legproblémásabb, legszimplább részleteit sajnos éppen a „Gaga-invenciók" hozták. És jobbára melléjük sorakoztak a beszélős/beszéltetős jelenetek, meg a didaxissal terhelt szimbólumok is. Marad az utolsó tánckép, amelyben valami szomorúan szép is megcsillant Kun Attila koreográfusi világából...
Ultima Vez / Wim Vandekeybus: Talk to the Demon – KRITIKA
Mintha ezek a terhes gondolatok kövér emberként ülnének a nézők arcán, mozgásukkal olykor-olykor némi levegőhöz juttatva a „szenvedőket". De többségünk ezért is jött. Hogy következmények nélkül engedje szabadjára saját démonjait, elmerülve azok milyenségében.
Mészáros Máté: Hinoki – KRITIKA
Mészáros előadásán nehéz fogást találni: semmi konkrétum nem bogozható ki belőle. Hangot kap ugyan a mindennapi élet konfliktusainak vagy az emberi viszonyrendszereknek a bonyolultsága, és felismerhetjük akár a GYPSY (Gen Y Protagonists & Special Yuppies) életérzést, az elakadást is, de egyik sem bontakozik ki teljesen.
Duda Éva Társulat: Outbreak – KRITIKA
Egyed Beáta meztelenre vetkőztetett teste szimbólum, melyben kiszolgáltatottság és elhagyatottság sűrűsödik össze. A magára hagyott, megalázott test talán a művészé, akiről még az utolsó bőrt is lehúzták.
Fabián Barba: A Mary Wigman Dance Evening – KRITIKA
Barba interpretációi kidolgozottak és precízek; felsőteste hajlékonyságában is őriz valami feszességet, szép hosszú karjai elegánsan hasítják a levegőt, hullámzanak vagy kaszálnak, és érzékenyen viseli a színpadi kosztümöket is. Összességében előadásmódja legalább olyan finom és nőies, mint amennyire férfierővel telt lehetett Wigmané.
